2011.10.11. 13:00 – AronH

Máshogy szexi - Dum Dum Girls-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dum Dum Girls – Only In Dreams
(Sub Pop)

Biztos képletek nincsenek a sikerre, az viszont biztos, hogy 2011-ben, zajosra kevert, monoton, sokszólamú visszhangos gitárpopot játszani négy fekete ruhás, miniszoknyás lánnyal, minimum jó kilátásokkal kecsegtetett. Alapvető ugye, hogy mindez szexinek hangzik, de máshogy szexi, mint a mainstream utóbbi tíz évben szoftpornóba váltó videoklipjei. Mint, ahogyan azt a tavalyi OFF fesztiválon is láthattuk, a Dum Dum Girls produkciója inkább a feszült lépkedésben utazik és inkább hideg eleganciából táplálkozik, mint túlzott kitárulkozásból.

Megteszi azt helyette az ének. Az alapító-énekes Dee Dee a színtér többi zenekaránál sokkal személyesebb (vagy hát mondjuk ki, érzelgősebb) dalszövegeket hozott a második lemezre, amihez társul az énekhangja is, amin egyedül a bili-visszhang árulkodik arról, hogy nem valami skatulyából kihúzott americana-hercegnőgyárban koptatott produkciójával van dolgunk. Így hát rikácsolás de facto nincs, és a 60-as évek többszólamú pop-vokáljai is egész másképp, kevésbé direkten vannak itt jelen, mint a kézenfekvő példaként szóba jövő Raveonettes, vagy akár az idei Cat's Eyes-lemez esetében.

Aztán persze ott vannak maguk a dalok. Szerethető, megjegyezhető, de egy picit színtelen-szagtalan mind. Az éles, torzítatlan gitárszólókat fekete harisnyában játszani bőven akkora imázs, hogy lemezen is átüssön a hozzáadott érték. Félő azonban, hogy a már említett némileg maníros ének mennyire riasztja el az egyébként fejhanghoz vagy búgáshoz szokott hipsztereket. Ha még erre vágynak, ott van Anna Calvi, aki lássuk be, titokzatosabb is. Mindenesetre minden olyan lemez érkezése öröm, aminél felmerül a potenciál, hogy a pesti lányok is észbe kapjanak, nem olyan kurva nagy truváj megtanulni négy akkordot, meg egy kettőnégyet, hogy legyen is értelme megvenni azt a rengeteg rocksztár ruhát a plázából meg a dizájnboltból. 

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (4/5)

lemezkritika indie rock dum dum girls



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása