2012.03.09. 14:00 – Lángoló Gitárok

Holnap Little Boots a Merlinben a Kollektíva születésnapján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár a Kollektiva otthona jelenleg a Corvintető, ahol heti rendszerességgel tartanak klubestet, a csapat az első fél évtizedük megünneplésére, kizárólag erre az egy alkalomra visszatér a legnagyobb bulijaik színhelyére, a belvárosi Merlin klubba. A születésnapi rendezvényen látványos keretek között igyekeznek felidézni az elmúlt öt évet, a buli mellett fotókiállítás mutatja be a Kollektiva eddigi történetének emlékezetes pillanatait, amik a különleges, a VJ Centrum, az Illuvision és a Krajc által megvalósított mapping vizuálban elevenednek meg. A születésnapi este fő attrakciója a brit énekesnő, Little Boots dj-fellépése lesz, aki a dalaival korábban is rendszeres vendége volt a Kollektiva-buliknak, most viszont személyesen is láthatja a hazai közönség. Továbbiak a kattintás után.

A Nagy-Britanniában élő Little Boots a Kollektiva meghívására jön először Magyarországra. A klasszikus zenei képzettségű (gyerekkorában a zongorázás mellett fuvolázni, hárfázni és énekelni tanuló) Victoria Christina Hesketh 13 éves kora óta ír saját dalokat, először azonban nem szólóban, hanem a Dead Disco szintis-énekesnőjeként vált ismertté. A 2005-ben a leeds-i egyetemen alakított csupa-csaj elektrópunk triót a népszerűség ellenére 2007 nyarán otthagyta, majd – az apró lábméretére utaló – Little Boots művésznéven 2009 nyarán rukkolt elő bemutatkozó albumával. A nyolcvanas évek szintetikus hangzásait modern popköntösbe öltöztető Hands hatalmas sikert aratott, meg sem állt egészen a brit albumlista ötödik helyéig, de több másik dala is maradandó sláger lett (Remedy, New In Town, Stuck On Repeat). Lttle Boots tavaly év végén jelentette meg Shake című számát, ami például az MR2 Petőfi Rádió játszási listán is jó helyezéseket ért el, jelenleg második albumán dolgozik, aminek már elkészült dalait dj-szettbe beleszőve mutatja be, ezúttal Budapesten is.

A március 10-i születésnapon Little Boots mellett természetesen játszanak az ünneplő ünnepeltek a Kollektíva csapata, azaz TMX, Fullstereo és Popbitch, ígéretük szerint a tőlük megszokott módon válogatva a legfrissebb és legszexibb tánczenékből, a Death Disco és a Kunk dj-i pedig indie-, trash pop-, diszkó- és glamrock-számokkal igyekeznek fokozni az este pezsgését. Még több információért a buliról ide érdemes kattintani.

Február elején egyébként egyszer már írtunk róla, hogy Little Boots Magyarországra jön lemezeket pakolni, akkor azonban még jóval kevesebb infó állt rendelkezésre. Az énekesnő első lemezéről pedig annak idején itt írtunk.


pop hír program elektronikus little boots kollektíva



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása