2012.06.13. 10:00 – Lángoló Gitárok

Júliusban kezdődik a per Morrissey és az NME között

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

morrissey-lima-peru-2012.jpgMég 2007-ben közölt Morrisseyvel egy interjút az NME, amiben az énekes szerint Nagy-Britannia legnagyobb zenei magazinja rasszistának állítja be. A volt Smiths-tag azt sérelmezte, hogy úgy szerkesztették össze a beszélgetést, mintha ő fajgyűlölő lenne, ami saját bevallása szerint egyáltalán nem igaz. Az NME előző hónapban felajánlotta, hogy a honlapján kér elnézést Morrisseytől, de ez neki nem volt elég, így júliusban becsületsértési ügyben bírósági tárgyalásra számíthatnak a felek. Ettől függetlenül az NME a mai nap megjelentette a bocsánatkérést online felületén. Morrisey öt évvel ezelőtt nyilatkozott az NME-nek, ami után olyan cikk jelent meg az újságban, hogy az énekes szerint aki Angliába érkezik, a sok bevándorló miatt azt sem tudja hol van. A cikktől mellesleg még maga a szerző is elhatárolódott mondván, hogy azt a szerkesztők teljesen átírták.


pop rock morrissey hír NME



2012.06.13. 09:00 – Lángoló Gitárok

Get It In - Új Public Enemy-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

public-enemy.jpgA Public Enemy öt év után idén rögtön két nagylemezzel tér vissza, amikről már is felkerült Youtube-ra az első dal rádiós felvétele. A Get It In annak a projektnek a része, aminek keretein belül a raplegendák két albumot is, a Most of My Heroes Still Don’t Appear on No Stamp és a The Evil Empire of Everything című albumukat jelentetik meg. Mind a két alkotás közösségi finanszírozásból jön létre, aminek köszönhetően a 10 legbőkezűbb adakozó három évre szóló, korlátlan bejárást kap az együttes backstage-ébe. A csapat azt is elmondta, hogy a két lemez egy nagyobb koncepciónak a része: az egyik az emberek tenni akarásáról és összefogásáról szól, a másik pedig olyan problémákkal foglalkozik, mint amikor egyszerre szakad az emberre minden gond. A megjelenések a formáció 25. évfordulójával lesznek egybekötve. Hajtás után pedig az új szerzemény.


hiphop hír rap public enemy



2012.06.13. 08:00 – DankóG

I Am the Least of Your Problems - Új Future Of The Left-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fotl_jpg_627x325_crop_upscale_q85.jpgNem valószínű, hogy Magyarországon olyan sok rajongója lenne a Future Of The Leftnek, de mi szeretjük a walesi csapatot, és ezt nem is titkoljuk. Ennek megfelelően úszunk a boldogságtól, hogy tegnap megjelent a The Plot Against Common Sense című harmadik nagylemezük, aminek örömére bemutatták a lemez egyik legjobb számához, az I Am the Least of Your Problemshez készült klipet is, ami a dal dühös, rövid, punkos kirohanáshoz tökéletesen illik is. Andy Falkous frontember a Rolling Stone-nak bevallotta, hogy a stroboszkópos videóval csak az epilepsziásakat szerették volna kigyomlálni a rajongóik közül. Persze a vicc után elárulta azt is, hogy valamilyen oknál fogva nagyon vonzódik a stroboszkóphoz, még ha a zenekar többi tagja utálja is. Régebben volt, hogy a villogó fény hatására írt dalokat. Lelke rajta.


punk rock hír future of the left



2012.06.12. 18:02 – Sajó Dávid

A Szigeten leesett az állunk - Triggerfinger-interjú Mario Goossens dobossal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

trigger-gross.jpgA belga Triggerfinger kétségtelenül az egyik legdögösebb európai rock and roll zenekar, amelynek tavalyi All This Dancin’ Around című lemeze végre meghozta a több mint 10 éves együttes nemzetközi elismertségét. Az európai Queens Of The Stone Age-nek is hívott zenekartól hangos most a holland és a belga zenei élet, köszönhetően egy hatalmas véletlennek és egy jól sikerült Lykke Li-feldolgozásnak. A tavaly hazánkat kétszer is meglátogató stoner rockerek közül a rendkívül jókedvű Mario Goossens dobossal beszélgettünk.


interjú rock belgium stoner lykke li queens of the stone age rocknroll triggerfinger mario goossens alain johannes i follow rivers



2012.06.12. 16:45 – Lángoló Gitárok

A Sepultura gumicukrot, Tito&Tarantula koktélkészletet, a Machine Head pedig ökocsirkét kért a FEZEN-re

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sepultura_20121.jpgMég másfél hónap van hátra a székesfehérvári FEZEN fesztivál kezdetéig, de a külföldi sztárfellépők már elküldték a különleges igényeiket tartalmazó listákat. A brazil Sepultura a koncert előtt házilag készített húslevest kért mellé vegetáriánus ételeket, köztük szója sajtot és friss salátát. A koncert utánra egyszerű édességek szerepelnek a kérések között, mint macis gumicukor, mogyorókrém és tejcsoki. Állítólag a dél-amerikai metálosok nagyon szeretik a magyar pálinkát, ezért a környék legjobbjai közül hoznak majd nekik.  A Tito&Tarantula igazi mexikóiakként mindössze egy koktélkészletet kért, hogy saját maguk készítsék el a kedvenc margaritájukat, csak semmiképp ne legyen a közelben mogyoró, nehogy valamelyikük allergiás rohamot kapjon a végén. Az amerikai Machine Head pedig továbbra is csak kizárólag ökogazdaságban tenyésztett szárnyasokat kért, mellé pedig hasonlóan termesztett gyümölcsöket, zöldségeket illetve sajtot. A FEZEN programjáról erre lehet tájékozódni.


rock metál hír sepultura machine head fezen tito&tarantula



2012.06.12. 14:44 – Lángoló Gitárok

Invisible - Új Pet Shop Boys-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

petshopboys_172651_10150149606261285_3316842_o.jpgElysium címmel szeptemberben jelenik meg az új Pet Shop Boys-nagylemeze, amiről az első dalt már meg is lehet hallgatni, egy ötletes, nagyon művészi, de nem túl akciódús klip kíséretében (mondjuk maga az Invisable dal is maximum lassúzásra lesz jó, tehát illik egymáshoz a kép és a hang). Az angol dance duó legutóbbi sorlemeze 2009-ben jelent meg, viszont az azóta eltelt időben sem tétlenkedtek, több válogatásuk, koncertlemezük került a boltokba, sőt, tavaly még egy baletthez is írtak zenét. A hajtás után ott az Invisable klipje.


pop hír pet shop boys



2012.06.12. 10:21 – Lángoló Gitárok

Go Right Ahead - Itt az új Hives-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hives_1.jpgNem sokkal a várva-várt ötödik nagylemez után megjelent a Hives első videója a Go Right Aheadhez. A Lex Hives második számában Howlin' Pelle Almqvist és társai egy Zeppelin léghajó segítségével követnek el inváziót egy nagyvárosban. A fekete-fehér, '10-es, '20-as éveket megidézni próbáló klipet Johan Toorell és John Nordqvist rendezte, akik egyébként a Bold Faces nevű punkzenekar tagjai és korábban a Knife-nak rendeztek videót. Az új Hives-lemezről kritikát itt lehet olvasni, a hatalmas energiákat megmozgató Go Right Ahead klipje pedig a hajtás után található. 


punk rock hír the hives



2012.06.12. 09:16 – sajó d.

Body Horror - Itt a Kollaps új EP-je (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kollaps2.jpg „Hidd el nekem, kurva jó lesz. Tudod mi kell ahhoz, hogy valami dögöset csinálj? Sok fű és kokó. Vittem sok füvet és kokót, és baszdmeg, baromi király dolgokat csináltunk. Oda fog baszni, hidd el nekem.” -  így kommentelte a Kollaps új, Body Horror című EP-jét Tooff, a zenekar orosz frontembere, és még hozzátette, hogy leszakad majd tőle az ember arca. Nos, most minden kiderül. Rendhagyó lemezpremierünk alább következik Sarkadi Miklós gitáros szintén különleges szöveges kiegészítésével.


premier punk new wave exkluzív kollaps



2012.06.11. 13:41 – [MTI] Lángoló Gitárok

Magyarok lopták el a Limp Bizkit gitárját a Nova Rockon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elloptak a Limp Bizkit zenekar egyik gitárját a hétvégi Nova Rock fesztiválon Ausztriában, két magyar színpadi munkás a gyanúsított - közölte hétfőn az osztrák rendőrség. A hétezer euró (mintegy 2,1 millió forint) értékű elektromos gitárt nem sokkal vasárnap éjjeli eltűnése után megtalálta a rendőrség egy közeli erdős területen elrejtve, mintegy 500 méterre a fesztivál területétől. Tettesként egy 21 és egy 23 éves magyar kölcsönmunkást azonosítottak, akiknek szabad bejárása volt a színpadra. A két férfi ellen feljelentést tettek nagy összegű lopás címén. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. (Volt fesztiválos fotó: Barakonyi Szabolcs)


fesztivál hír novarock limp bizkit



süti beállítások módosítása