Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a problémákról, arról, hogy eladták-e magukat, hogy mi hozza tűzbe őket, miért nem tartanak szünetet, miért nem hozhatunk le egy Cseresznye-interjút és hogy mi a baj a médiával és az újságírókkal. A Viva Comet előtt készült kétórás interjú kivonata alább olvasható, aki pedig élőben akarná megnézni, hogy 24 év után milyen színpadon a Tankcsapda, az pénteken menjen el a debreceni Campus Fesztiválra. (Fotók: Üveges Zsolt.)
Miről szól a most megkapott Viva Comet díj?
Sidlovics Gábor Sidi: Ez egy életműdíj. Sokat nem lehet játszani egy ilyen fellépésen. Az volt a feladatunk, hogy tizenkét percben összefoglaljuk a zenekar történetét, amit persze nyilván nem lehet. Igyekeztünk összerakni egy olyan anyagot, ami képet ad, mind a régi, mind az új Tankcsapda dalokból. Szerintem a közönség seggre fog ülni, mert ez a közeg nem szokott annyira hozzá a torzított gitárhoz, meg a hangos lábdobhoz.
Fejes Tamás: Sokat vívódtunk ezen a dolgon, hogy mi Viva-kompatibilis zenekar vagyunk-e, mivel az elmúlt években nemhogy rockzenét, de még klipeket is alig látsz a zenecsatornán. Természetesen mivel egy életműdíjról van szó, ezért mindenképpen azt gondolom, hogy illendő megmutatnunk magunkat, ezt az elismerést köszönettel vettük és örülünk ennek. Meg kell mutatnunk magunkat ennek a közönségnek is, sőt ki mutassa meg magát egy ilyen szituációban, ha nem mi? Legyek én a nagyképű a zenekarból, hiszen amúgy is én szoktam az lenni, hogy kimondjam, mi vagyunk a legnépszerűbb rockzenekar Magyarországon. Mi legalább megmutatjuk, hogy mi az a rock ’n roll egy olyan társaságban, ahol a fellépők 99,9 százaléka playbackben nyomja. Így azok a srácok, akik a Vivát nézik, legalább találkozhatnak egy másfajta hangzással. Egyébként is megdöbbenve látjuk, hogy a koncertjeinkre hány új arc jár, és rengeteg köztük a fiatal. Mindig jönnek újabbak. Ahhoz, hogy ezeket az embereket el tudjuk érni, egy ilyen fórum, mint ez a műsor, pontosan megfelel.
Sidi: Amikor a felkérés megérkezett, az volt az első kérdésünk, hogy játszhatunk-e élőben. Ez az alfája-omegája a dolognak.
Fejes: Elmondtuk, hogy milyen feltételekkel játszunk. Magyarán teljes produkcióval játszhatunk-e. Mert bohóckodni nem szeretnénk.
A Rockmafia Debrecen, a legutóbbi lemezetek már több hónapja megjelent. Mennyi ment el belőle?
Lukács László: 24 ezer környékén.
Elégedettek vagytok a lemezzel még mindig?
Fejes: Egy lemez sosincs készen. Mindig van benne valamit csinálni. Egy határidőt kell szabni, amikor le kell adni, de ettől függetlenül mindig van mit rajta színesíteni, pofozgatni. Ennek megfelelően vannak is olyan korábbi számaink, amiket már másképpen játszunk. Az utolsó lemezzel mindettől függetlenül száz százalékosan elégedettek vagyunk.
Lukács: Soha nem volt egyetlen olyan Tankcsapda-lemez sem, amin utólag akár egyetlen hangot is változtatnék. Azzal együtt is igaz ez, amit Tamás elmondott. Van egy Guns ’n Roses-lemez, ami tizennégy évig készült, és nem tudom, miben lett jobb ettől. Amúgy fasza lemez, ami persze ízlés kérdése.
Sidi: Az új lemezre az a leginkább jellemző, hogy tavaszi turnén nyolc dalt is beletettünk a műsorba. Ez is csak azért volt, mert ésszerű határt akartunk húzni, de ha csak rajtunk múlt volna, akkor az egész albumot játszuk.
Fejes: A legmegdöbbentőbb az, hogy van amikor az új számokat jobban ismeri a közönség egy része, mint a régieket. Ez a terjesztési rendszer, amit kitaláltunk, pozitívan hatott a zenekarra. Régóta nem volt úgymond ennyire aktív lemezünk, azaz ha bármelyik nótába belekezdünk, látni a közönségen, hogy ismeri. A régebbi lemezeknél egy-másfél év is kellett, hogy mindenkihez eljussanak a dalok, most pedig nem csak a klipes dalokat fújják kívülről, hanem a többit is.
Lukács: Ebből a lemezből – kis túlzással - annyi fogyott, mint az előző két lemezből együttvéve. Ez azért jelent valamit. Főleg úgy, hogy évről évre csökkenek a lemezeladások. Szerintem ez azt mutatja, hogy zenei értelemben, a szövegeket tekintve és a terjesztésben is telitalálat volt ez a lemez. Hazardíroztunk, mert Magyarországon nem csinált még olyat zenekar, hogy egy lemezt nem lemezboltban terjeszt.
Fejes: Egyébként nem a MOL találta ki, hogy ezt a terjesztést csináljuk, hanem mi. A MOL nem fog az olajtőzsde grafikonok mellett lemezeladási grafikonokat nézegetni, attól függetlenül, hogy látjuk a médiában, hogy a benzineladások erősen csökkennek, és a benzinkutak kezdenek egyre inkább shopként működni…
Lukács: …ahol amúgy lehet benzint is kapni.
Fejes: Ez egy üzleti stratégia volt. Láttuk ezt az űrt, és kihasználtuk. Ez szerintem a kreativitástól függ. Ugyanúgy, ahogy egy színpadképet megújítunk, úgy másban is változnia kell a zenekarnak. Ha ezt nem csinálod, egész egyszerűen lemaradsz. A MOL-nak nem lesz semmilyen zenekar képben, nem csak mi, más sem. Meg kell keresni azokat a cégeket, akik nyitottak ránk. Ha lehetőséget lát benne, ez mindenféleképpen egy újabb út lehet a fiatalabb zenekarok előtt. Ebben a dologban nem a lóvé a fontos, hanem, hogy kurva sok emberhez eljuss. Ha valaki egy kicsit számol, 990 forintból még a szállítás sem feltétlenül jön ki. A lemezpiac folyamatosan szűkül.
Ti kerestek meg szponzorokat, vagy ők titeket?
Fejes: Ez változó. A szponzorok megkeresésének 85 százalékát „köszönjük szépen, de nem”-mel utasítjuk vissza. Nagyon sok szempont van ebben. A zenekar mindig figyelt a hitelességére, bármennyire is próbálják bizonyos újságírók vagy fórumozók az ellenkezőjét bizonygatni. A Tankcsapda mindig is haladt a korral. Ha valaki ezt nem teszi, akkor vesztes lesz. A média piaca is szűkül, így ha valakinek nem megy jól az újságja, vagy a weblapja, akkor elkezd köpködni arra, aki eredményes. A zenekar zeneileg is mindig meg tudott újulni, és mi vagyunk azok is, akik a piac összes rezdülésére a leggyorsabban reagálnak. A MOL-t speciel én kerestem meg, mert a kutakon történő terjesztésben nagy lehetsőget láttam. Hagyományos lemezkiadók már nincsenek, vagy csak a nevük maradt az és ha megkérdezed őket, hogy mi az a plusz, amit hozzá tudnak adni egy lemezhez, akkor azt mondják, hogy semmi. Nincsenek plakátfelületek, a kültéri plakátozási lehetőségek nagyon drágák lettek, szinte megfizethetetlenek. Olyan lehetőséget kerestünk, ahol pénz befektetése nélkül olyan felületeket kapunk, ahol láthatnak minket, és ami ingyen van. Egy koncertet nem is tudsz meghirdetni rendesen, mert kevés lap, weblap van, ahol eredményesen hirdethetsz. Marad a Google és a Facebook mint jelenleg jól használható csatornák. Tisztán jegybevételből viszont a koncerteket nem is tudod jól megcsinálni. Sakk-matt helyzetben vagyunk. Valamilyen megoldás kell, hogy a produkció színvonalát tartsuk, hogy a technikai személyzetet ne kelljen elküldeni, de a jegyek árán ne emeljünk.
Lukács: Olyan cégekkel alakítottunk ki kapcsolatot, akiknek a termékeit mi is használjuk. A zenekar egész évben turnézik, a benzinkutaknál alszik, eszik, klotyózik, zuhanyzik az elég egyértelmű. Az, hogy mikrobusszal járunk, és ezért támogat az Opel, azt sem kell külön magyarázni. Azt, hogy Soproni sört iszunk, azt sem, persze próbálják az alkoholmentes reklám miatt ezt is elferdíteni, de akár hiszitek, akár nem, még egy rock ’n’ roll zenekarnak sem kell feltétlenül a nap 24 órájában piálnia. Napközben, stúdióban, melegben, jól esik az alkoholmentes sör is, ráadásul Sidi eleve nem iszik alkoholos italokat, szóval ennyit erről. Ami nekünk jól áll, azt nagyon büszkén és pironkodás nélkül vállaljuk. Ha egy cég a rock ’n rollba pénzt áldoz, az nagy kiváltság. Mi büszkék vagyunk rá.
Sidi: Van az emberekben egy elferdült kép itt Magyarországon. Azt gondolják, hogy mi ettől eladtuk magunkat. Azt képzelik, hogy a Soproni utal egy vagon pénzt, mi azt szépen három részre osztjuk és örülünk, holott ezt a pénzt valójában visszaforgatjuk a zenekarba.
Fejes: Nem hülyék ezek a cégek. Minden be van árazva. A technika, az utazás, minden, és mi ennek egy részét kérjük tőlük. Nem Fejes Tamás, Lukács László, Sidlovics Gábor kapja, hanem a produkció. Nyugaton ez gyönyörűen bevált dolog. Mint mindenben, ebben is borzalmasan le vagyunk maradva. Ti is a Lángoló Gitároknál ezt fricskával akarjátok tálalni, ami rosszat tesz ennek a dolognak.
A Converse-akciót is híreztük, és abban nem volt fricska, még a kommentek között sem.
Fejes: Dehogynem, ott is volt. „Converse-zenekar”, meg ilyenek. Nézzetek szét külföldön, Slash-t kik támogatják? Vagy a Monster például nem is zenekart támogat bazmeg, hanem Dave Lombardót nyolc éve. Az senkit nem zavar?! Itt meg, ha mi ilyet csinálunk, jön a köpködés. Pedig erre büszkének kell lenni, mert ebből látszik, hogy nemcsak te hiszel az álmaidban, hanem mások is hisznek benned. Ebben nem a pénzt kell látni, hanem éreztetni, hogy más is megcsinálhatja. A Budapest Parkos-os felhívásra, hogy előzenekarként felléphetnek, 395 kurva jó zenekar jelentkezett, két hét alatt, mert fellépési lehetőségeik sincsenek. Ha valakinek jól megy a rockzenében, akkor az a következő generációt húzza magával. Ha ez el van ferdítve, és lefele van tolva, az nem használ. Ebben nektek is van felelősségeket, mint újságírók. Már ott tartunk, hogy olyanok is vannak, akik azért szurkolnak, hogy az olimpián nehogy mán nyerjen valaki, mert akkor az kurva sok pénzt kap. Ez a hozzáállás nagyon rossz.
Fotó: Üveges Zsolt
A Budapest Park meghívóján feltüntetett celebek vállalhatók nektek?
Lukács: A meghívó, ami kiment a parkos koncertre az egy fals meghívó volt, ami nem csak nektek ment ki amúgy. A mi nevünkben küldte ki egy ügynökség, úgyhogy mi nem is láttuk. Ez eredetileg egy belső használatú levél volt, hogy mi mit szólunk, ha ezeket az embereket meghívják. Mi ledumáltuk, hogy mi nem kérjük ezt, ennek ellenére ők kiküldték.
Fejes: Egy Túlbuzgó Jancsi, bárki megkérdezése nélkül kiküldte. Itt jön képbe az objektív felelősség. Mondjuk, hogy ha ti ezt megkaptátok, rá lehetett volna kérdezni, hogy ezt komolyan gondoljuk-e, mielőtt kimegy. Nem lehetett tudni, hogy mi van mögötte. Viszont egy ilyen rosszindulatúan tálalt megjelenés rajtunk is nagyot tud ütni.
Vannak olyanok, akik a szponzoráció kapcsán megjegyzik, hogy a régi szövegek nem vállalhatóak, mert a médiának és a reklámoknak is beszóltatok. Mit gondoltok erről?
Lukács: Szerintem azért nem sokan gondolják így. Az a helyzet, hogy ’96-ban, amikor a zenekar átvette az első aranylemezét, Az ember tervezért, ami egy fél év alatt lett aranylemez, az volt az az időszak hat-hét év után, amikor már mérhető pénzt kerestünk a zenekarral. Például ki tudtam belőle fizetni a villanyszámlámat. Az a kérdés merült fel akkor bennem, hogy ezek után hogyan énekelhetném el hitelesen például azokat a sorokat, hogy „nincs pénzem, nincs nevem, mitől legyen jókedvem”. Vagy „egy szemétdombra szültek, de ők is kikészültek, nincs semmim, nincs helyem, csak a fejem hogy a falba verjem”. Hiszen akkor már volt egy 29 négyzetméteres, dohos lakásom, tehát már nem volt igaz, hogy nincs semmim. Ezt aztán meg is válaszoltam magamnak: attól, hogy a körülményeim változtak, hogy lett egy lakásom Debrecen belvárosában, most már van helyem, attól még maga a dal nem változott meg. Amiről az a dal szól, nem lett más. Ma is van egy csomó srác, akinek ma sincs semmije, nincs helye. Attól, hogy azóta lett kocsim, meg egy csomó tök jó gitárom, attól még az a dal nem lett kevesebb. Nem hiszem, hogy emiatt nekem rosszul kéne éreznem magam. Azt a szövegrészt, ami a Jönnek a férgekben van, hogy „átvernek a reklámmal, ezzel az amerika lekvárral”, azt pontosan így gondolom most is. A különbség az az, hogy ha te engem Tenna Ladyt, vagy mosóport látnál reklámozni, vagy McDonalds hamburgert látnál enni, akkor jogosan tehetnéd fel a kérdést. Most azért nem jogos ez, mert én már akkor is szerettem és ittam is a sört, amikor azok a srácok, akik most emiatt köpködnek még csattogós lepkét toltak lenn a jáccin. Gőzük sincs, hogy mit csináltam ezelőtt. Persze, nem is kell, nem is az a dolguk, hogy az én életutamat vizsgálgassák. Ha valaki megkérdezne egy mai 17-18 éves srácot, hogy „te öcsi, mond már meg nekem, szereted a sört?” „ja, persze, kurvára szeretem.” „szeretnéd, ha eljönne az a pillanat, hogy a kocsmában nem hogy nem kell fizetned érte, hanem ingyen megkapod, és még pénzt is adnak érte, hogy azt te megidd?” A válasz hány esetben lenne az hogy „á, én ilyet nem szeretnék” ?? Na, innentől kezdve nincs miről beszélnem ebben a kérdésben.
Sidi: Amikor a Soproni reklámba belementünk, nem éltünk álomvilágban, hogy ezt majd mindenki tapsikolva fogadja. Nagyon jól tudtuk, hogy lesz majd olyan, akinél ez kibassza a biztosítékot, mert egy ilyen világban, országban élünk, nagy az irigység. Viszont a reklámnál ragaszkodtunk ahhoz, hogy miről szóljon, a koncepciót is mi határoztuk meg a rendezővel. És szerintem sok embernek le is jött, hogy ez a bulvár fricskázásáról, a görbe tükörről is szólt, remélem többen magukra ismertek benne, mert nem a fantázia szülte a jelenetet.
Fejes: Szerintem a hitelesség kapcsán fontos, hogy Lukács ezeket a dolgokat megélte. Neki lyukas volt a cipője, meg éhes volt meg fázott. Aki nem, az ne ugasson. És, hogy neki akkor nem kéne kocsival járni, meg lyukas cipőt kéne húznia hetvenéves koráig, mert attól hiteles, az egy vicc. Rádaásul mi a mai napig igyekszünk úgy szerepelni a médiában, hogy az ne menjen át gagyiba, és csak akkor jelenünk meg, ha van miről értelmesen beszélni, és történik valami fontos velünk.
Lukács: Hányszor látsz minket főzőműsorban, jégen táncolós műsorban, meg a fasz tudja még miben? Nem sorolom fel az összeset, de rengeteg megkeresés van, amit elutasítunk.
Mondjuk a Vivától éppen most kaptok díjat.
Fejes: És? Az egy életműdíj. Előttünk Ákos, Csepregi Éva, az R-Go meg az Anima Sound System kapott, akik szintén nem szerepelnek a Viván.
Lukács: Akkor visszakérdezek, milyen olyan felület van a médiában, ahol úgy tudod megmutatni széles tömegnek magad, függetlenül attól, hogy hány éve zenélsz, vagy költő vagy, vagy szobrász, magyarán alkotó ember vagy, ami nem kommersz média, ami nem „eladtad magad” típusú média, de azért eljut egy csomó emberhez? Milyen olyan felület van, ami a Tankcsapdának jól állna, és sok embert el tud érni?
Bármilyen online felület.
Lukács: Ezeket használjuk is. Így lehetne tovább folytatni: hány olyan zenekar van, aki csak az online felületeket használva huszon x éve talpon van, aktívan játszik? Nem tudtok mondani ilyet.
Fejes: Miért ne lehetne használni a médiát? Ez is egy rossz szemléletmód. Miért nem megy neki a rockszakma a médiának? Miért ne változtathatnánk ezen? Igenis a Viva játszon rockműsort. Csak az a fasza, hogy ha valakinek a klipje csak a Youtube-on megy? Nem, menjen a tévében is. Ha kimész Amerikába, mindehonnan a hip-hop meg a rock szól. A magyar hozzáállás is a rockzene terét szűkíti.
Lukács: Szerintem az egy szánalmas álláspont, hogy attól jó egy zenekar, ha csak a haverom meg én, meg rajtunk kívül még vagy öten ismerik. Aki így gondolja, annak nem tudok mit mondani, ne jöjjön Tankcsapda-koncertre. Ne értsd félre: mi bárkit szeretettel várunk, aki jönni akar, de ha a Tankcsapda valaki szerint azért nem jó, mert népszerű, akkor nem kell neki ott lenni a koncerten. Ettől függetlenül eljöhet, csak akkor minek? Nem vagyunk pártoskodók, nem vagyunk szocik vagy nacionalisták, jöhet bárki, néger fiú, fehér lány, mindegy. Ha valaki szerint ez nem jó, akkor nem kell eljönni. Ilyen egyszerű. Komolytalan ez a hozzáállás. Addig, amíg néhány dallal be nem kerültünk a maintsream médiába, addig a legtöbben szidták őket, hogy csak a szar diszkót nyomják, a rockzene meg nem megy, amikor meg oda kerültünk, akkor meg sokszor ugyan az a pár hülye azt kezdte el szajkózni, hogy eladtuk magunkat. Erre csak azt tudom mondani, hogy kapjátok be a faszomat.
Fejes: Ha mi annyira a médiában akarnánk nyomulni, akkor az, hogy fordulhatott elő, hogy annak idején már „kénytelen” voltam felhívni az egyik kereskedelmi rádiót, hogy ne játszák már ennyiszer az Örökké tart című számunkat, mert már nekünk is sok? Az volt a reakció, hogy ők ilyet még életükben nem hallottak, hogy egy zenekar nem azt kérdezi, hogy miért nem játsszuk a dalukat, hanem hogy nem lehetne egy kicsit kevesebbszer?
Lukács: Ha hármunknak tetszik valami, amit csinálunk, akkor az rendben van. Ha valami nem tetszik, azzal nem állunk ki az emberek elé, még akkor sem, ha a közönségnek tetszene. Olyan is előfordult már, hogy nekünk tetszett, és a közönségnek kevésbé. Ilyen is van. De például azt nem gondoltuk volna, hogy a Mennyország Tourist ennyire népszerű lesz. Ezzel néha már úgy vagyunk, hogy ahol nem „muszáj”, ott nem játsszuk.
Fejes: Az sem jó, ha valami ennyire túl van tolva, de egy idő után ez egy öngerjesztő folyamat. Van sok ilyen dolog. Például mikor annak idején elkezdtük kérni, hogy az öltözőbe hozzanak nekünk pár szendvicset, és néhány palack vizet, jött a többi zenekar kiakadva, hogy mit képzelünk magunkról, hogy már ekkora sztárok vagyunk, ma meg már ott tartunk, hogy nincs olyan zenekar, akinek ne lenne ott a „rájderében” hogy az öltözőben milyen kaja meg pia legyen. És ez jó dolog, mert ez jár mindenkinek, de ezt az utat is ki kellett taposni.
Lukács: Rengeteg olyan dolog van, amit a nálunk zeneileg fejlettebb országokban már rég kitaláltak, és teljesen természetesen működnek, itt pedig néhány szendvics kérése is felháborodást váltott ki. Kérdezték, hogy mit képzelünk magunkról, mi meg mondtuk, hogy azt, hogy éhesek vagyunk. És nem csak hármunkról van szó, hanem a csapatról is, aki velünk dolgozik.
Fotó: Üveges Zsolt
Említitek, hogy sok dologban utat nyittok a többi rockzenekarnak. A szponzoráció tekintetében ez vajon miért nincs így?
Fejes: Azt látom, hogy nem fektetnek bele elég energiát. Sokan kérdeznek minket, hogy hogy megy ez. De itt nem elég az, hogy írsz egy emailt. Nekünk a MOL-hoz bekerülni három és fél év volt úgy, hogy minden hónapban ott álltunk az ajtóban. A most jól menő zenekarok kilencven százaléka már felhívott telefonon, hogy segítsünk nekik szponzort találni, mert ők is érzik, hogy szükségük van rá, szóval ennyit a „zelattátok magatokat”-ról.
A Tankcsapdának azért könnyebb eladnia magát, mint egy kisebb zenekarnak.
Fejes: Ez nem csak a népszerűségről szól. Azért ez nekünk sem egyszerű. Évről évre megújulni, 60-70 koncertet lenyomni úgy, hogy sokan csak azt nézik, hol tudnak belénk rúgni. Ha a sarki fűszerest kérdezed, ő is tudja, mi az a Tankcsapda, és így kurva nehéz újat mutatni 24 éven keresztül úgy, hogy nem tartasz szünetet. Koncerteket, lemezt csinálni úgy, hogy ne bukjál bele. Ehhez az kell, hogy mindig az aktuális kor vagy trend rezdüléseit kell figyelni, követni, például Youtube-os videókkal beindulni, ha a zenetévé nem játssza a klipjeinket, közösségi oldalakat használni, meg úgy egyáltalán, igyekezni nem beporosodni.
Sidi: Arról nem beszélve, hogy rengeteg plusz költségünk van a háttérben, és vagy hat éve nem emelt a zenekar jegyárat a vidéki koncerteken. Az emberek megszoktak egy minőséget, amit tartanunk kell, a Tankcsapda nem szólhat szarul.
Fejes: Sokan kérdezték, hogy miért nem álltok le, szünet stb. Azért nem mert mi ezt kurvára szeretjük csinálni, és addig fogjuk, ameddig bírjuk. Ehhez viszont meg kell teremtenünk a feltételeket.
Ugorjunk kicsit a szponzorációról. Miért ügyvéd válaszol, ha Cseresznyével kapcsolatos kérdést teszünk fel?
Lukács: Ez tök egyszerű. Mikor külön váltunk, mi javasoltuk neki, hogy beszéljük meg egymás közt a dolgokat, ő azonban rövid idő elteltével azt mondta, hogy kizárólag ügyvédeken keresztül akar velünk érintkezni. Ezért kényszerülünk mi is arra, hogy ügyvédet fizessünk.
Milyen ügy van, vagy lehet, ami miatt ti perelnétek ezzel kapcsolatban?
Lukács: Mi a nevünkből élünk, ez az életünk. Ha ezt valaki szánt szándékkal, ráadásul hazugságokkal le akarja járatni, azt a mi helyünkben valószínűleg te sem hagynád szó nélkül. Ha valaki úgy akarja eladni az újságját, hogy rólunk mocskokat ír, ráadásul kibújik a felelősség alól, mert Cseresznye „szájába adja” a dolgot, akkor mi azt nem hagyjuk szó nélkül. Ha ennek a lehetősége fenn áll előre szólunk, hogy következménye lesz. A magánéletünket eddig sem tárgyaltuk ki a nyilvánosság előtt, és nem akarjuk a jövőben sem. Néhány apró kivétel van csak. Zenével kapcsolatos kérdésekben bármikor meg lehet minket keresni, és válaszolunk is, de belső dolgokról nem akarok, és nem is fogok beszélni.
A váláskor kiadtátok a sajtóközleményt, hogy nem beszéltek többet Cseresznyéről, majd nem sokkal később szuvas fognak neveztétek őt. Ez olyan, mintha ti kezdtétek volna, aztán őt nem hagyjátok szóhoz jutni?
Fejes: Nem az ő személyét, nem Cseresznyét neveztem szuvas fognak, hanem azt a folyamatot próbáltam így érzékeltetni, ami történt velünk. Az egy hasonlat volt, a sajtótájékoztatón, ahol ti is ott voltatok, nem így hangzott el. Ezt egy bulvárújság forgatta ki, és teljesen más értelmet kapott. Valójában úgy hangzott, hogy maga a probléma volt olyan, mint egy rossz fog. Elkezd fájni, de először nem veszel róla tudomást, majd elmész orvoshoz, fúratod, csiszoltatod, aztán rájössz, hogy sajnos már nincs más megoldás a fog elrohadt, menthetetlen és ki kell húzni. Ezt a szituációra mondtam, és nem őrá. Ha te azt mondod, hogy én ezt Cseresznyére mondtam, akkor hazudsz.
Lukács: Egyébként ezt arra a kérdésre válaszoltuk, hogy 19 év után miért kellett hirtelen megválni a gitárostól. És mi erre mondtuk azt, hogy ez nem hirtelen lett rossz, erre jött a fogas példa. A zenekar mindig fontosabb volt, mint a benne zenélő emberek. És ha valaki ennek az egésznek a létét veszélyeztette bármilyen értelemben véve, és meg kellett tőle válnunk, az minden alkalommal ugyanolyan nehéz volt, mint Cseresznye esetében. Az, hogy a döntés jó volt-e, azt az elmúlt másfél év igazolja, amiben lemezt adtunk ki, klipeket csináltunk, turnézunk, a zenekar kiválóan működik. A közönség szereti, mi is élvezzük, ezért a döntés szerintünk helyes volt, és ez nem Cseresznye személyéről szól, nem ellene irányul.
Fotó: Üveges Zsolt
Külső szemlélőként azt látni, hogy az elmúlt években egyre feljebb és feljebb jutottatok, szinte mindent elértetek, amit ebben az országban rockzenekarként lehetséges. Mi az, ami még tűzbe hoz benneteket?
Lukács: Erre tudok egy nagyon jó példát. Ma reggel jöttem fel Pestre kocsival, nálam volt Sidi egyik gitárja is. Már napok óta motoszkál a fejemben egy dalkezdemény, egy jó kis punkos, rock n' rollos bulizós dal. Meg kellett állnom út közben egy helyen egy mélygarázsban, és nem bírtam ki, elő kellett vennem a gitárt, és elkezdtem játszani a dalt. Az sem érdekelt, lát-e valaki, vagy hogy elkések, mert a többiek már várnak, csak arra gondoltam, hogy hú de fasza, megvan, milyen állat lesz, alig várom, hogy mutassam a többieknek. Ez az, ami motivál. Kurvára szeretek zenélni, bármennyire profánnak is tűnik ez a válasz.
Sidi: Másik példa. A tavaszi turnén átlagban két óra feletti időt játszottunk, már a stábtagok szóltak, hogy nem kéne-e egy-két dalt kihúzni a listáról, mi meg még inkább játszottunk volna. Lássuk be, egy koncertből másfél óra is elég, mi pedig fájó szívvel húzzuk meg a fesztiválos dallistát, ahol kötött az idő, mert még játszanánk. És ezzel mindent elmondtam szerintem.
Fejes: Azon dolgozunk, hogy mehessünk minél többet, mert ez az életünk így érezzük jól magunkat. Most hogy megszületett Sidi gyereke, tartunk egy hét szünetet, aztán megyünk a picsába tovább.
Tényleg soha nem gondolkodtatok azon, hogy szünetet tartotok?
Lukács: Egyszer, a 15 éves jubileum utáni évben volt egy öt hónapos szünet, amikor nem koncerteztünk. De ha van egy tök jó csajod, akkor miért ne kúrhatnád meg egy nap kétszer is, ha amúgy kívánod, miért csak mondjuk havonta? Érted. Szeretjük csinálni. Egyébként meg egy rockzenekarban játszó zenész mi a faszt csinálna azon kívül, hogy zenél?
Van arra példa, hogy egy zenekar egy hosszabb pihenő után új erőre kap.
Fejes: Figyelj, én jobb formában vagyok, mint valaha, és ezt az egész zenekarra tudom mondani.
Lukács: Ha olyan zenekar lennénk, akik külön kocsival mennek a koncertre, és utálnánk egymást, akkor ezt a kérdést én tenném fel magamnak. De én nem érzem, hogy le kéne állni, hogy alkotói válságban lennék. Mivel a magunk urai vagyunk, érezzük azt, hogy mikor kell menni, és mikor megállni.
Fejes: Inkább az a gond, hogy nincs idő mindenre, amit szeretnénk, annyi tervünk van, amit meg szeretnénk valósítani. Ha egy zenekar leáll pár évre, akkor a tagok nyolc másik formációban, produkcióban dolgoznak az idő alatt. De mi nem akarunk mást csinálni.
Lukács: Engem soha nem érdekelt más, nem akartam másokkal dzsessz- vagy blueszenét játszani. Soha nem akartam szólólemezt sem. Én a Tancsapdában akarok játszani.
Utáljátok az újságírókat? Csak azért kérdezem, mert úgy használod ezt a szót, mintha szitkozódnál.
Fejes: Van, akit igen, de nem azért, mert adott esetben rosszat ír a zenekarról. Az a baj, hogy van Magyarországon egyfajta hibás szemlélet, és az újságírók felelőssége is ezt megváltoztatni. Kicsit inkább nyitni kéne a világra, nem beszűkülni. Az az ócsárolás, ami megy, az egyszerűen nem jó senkinek. Például egy Paksi Endre már önmagában csak azért is, mert ilyen régóta a piacon van, és évtizedek óta kitartón hozza azt, amit, tiszteletet érdemel. Más dolog néha megcsipkedni valakit, és más szándékosan, következetesen és folyton rugdosni. Azt már nem lenne szabad. Sokkal tudatosabban, és nevelőbb módon kellene közvetíteni, és nem elferdíteni az igazságot. Így is nehéz helyzetben van a zeneipar, a rockzenéről ne is beszéljünk, és ha még a „szakma” is rúg rajta egyet akkor kitől várjunk támogatást? Abban a világban, amikor előítéletektől hemzseg minden, rossz az emberek közérzete, miért kell még a zenébe is bevinni ezt a negatív hangulatot? Mindenhonnan süt a gyűlölet, névtelenül bárki kiadhatja magából a felgyűlt feszültséget, szerintem néha azt sem tudják egyesek hová mit írtak be, mert 5 perc múlva már máshová kattint.
Akkor hogy kellene egy felelősségteljes kritikát megírni szerintetek?
Lukács: A lemezkritika szubjektív dolog. Te leírod a véleményed, ha tetszik azt, ha nem tetszik, akkor meg azt. Ezzel önmagában nincs is probléma. A gond az, ha egy sajtóorgánumnak olyan a jellege, hogy a vélt vagy valós hibákat keresi és kiemeli. Ebben az esetben az orgánum nem építi a műfajt, csak annak a pár embernek okoz örömet, aki hasonló attitűddel bír és otthon arra veri ki, ha olvas valami hülye, nyakatekert álentellektüel hasonlatot egy „lemezkritikában”.
Fejes: Ezért fordulnak el sokan a Lángolótól is, mert érzik a szándékos bántást az írásokban. De ugyanez igaz más rockzenei újságra is. Az emberek komolyan veszik, amiket írtok, ebben nagy felelősség van. Azt sem értem, miért kell a magyar zenekarokat fikázni. Mondjál már egyet, akiről jót írtatok.
Óriás, Isten Háta Mögött, Turbo, csak hogy a rockzenét említsük.
Lukács: Most tulajdonképpen arról vitázunk, hogy melyik a jó: a sós vagy az édes palacsinta? Nekünk nem ez a bajunk. Hanem hogy nincs építő jelleg. Olyanokról írtok jót, akit csak négyen ismernek a szomszédban, és itt most nem a felsorolt bandákról beszélek, pár év múlva meg, ha jó esetben sikeres lesz, akkor meg majd jön a fika. Ez egy vicc.
Fejes: A rendszerváltás utáni nagy szólásszabadságban menő lett fikázni a jó dolgokat. A Tankcsapdát is sikk ócsárolni.
Olvassátok egyáltalán a kritikáinkat? Vagy amit mások írtak rólatok?
Fejes: Ha rögtön nem is olvassuk, mindig eljut hozzánk. De ha mindig azt csináltuk volna, és úgy, ahogy írták rólunk, akkor már rég nem lenne a zenekar.
Lukács: Igazából az, hogy tíz vagy húsz kritikus ír valamit a lemezünkről az egy dolog. Engem az érdekel, hogy amikor felmegyek a színpadra, akkor az előttem álló száz, vagy ezer, vagy akárhány embert érdekli-e, amit csinálok. Nyilván van olyan, akit nem. De ez természetes dolog.
Akkor miért vagytok dühösek, ha rosszat írunk rólatok?
Fejes: Nem vagyunk dühösek. Igazából se a negatív, se a pozitív kritika nem befolyásol, mert az ember belül tudja, mi a helyes út. Azért ne azt gömbölyítsük ki ebből, hogy Fejes Tamásnak csak az jó, ha mindenki jót ír róla. Itt arról van szó, ahogy láttatjátok a dolgokat, nem arról, hogy semmi nem igaz, vagy jogos abból, amit leírtok. Azzal például nem tudok mit kezdeni, amikor azt írjátok a lemezkritikában, hogy „tíz, maximum tizenöt év működés után minden rockzenekarnak fel kellene oszlania…” ha ezt komolyan gondolja egy „újságíró” akkor nem ért semmit az egészből. És amikor odamegy Lacihoz egy 14 éves, hogy eladta magát, azért az gáz, és nyilván nem magától találta ki, mert hát azt sem tudja, hogy él. Ezen jobban felháborodok, mint ha azt írod, hogy szarul szólt a dob.
Egész konkrétan a Minden jót lemezeteknél írtuk, hogy rossz a hangzás.
Fejes: Nem, ti azt írtátok, hogy fantáziátlanul dobolok, de ez más kérdés, ez az, ami már inkább személyeskedés. A hangzással kapcsolatban pedig éppen az új lemeznél beszéltük meg a többiekkel, hogy nem akarunk olyan steril dobhangzást, mint azon az albumon van, kipróbáltuk és ennyi.
