2013.11.26. 12:08 – Lángoló Gitárok

Szólólemezre készül Lemmy

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmy-120978608-1998888.jpgA Revolver magazinnak adott nemrég interjút Lemmy, aki azt üzeni, hogy egyáltalán nem mondott le a zenélésről csak előbb meg kéne gyógyulnia. Szeretné pótolni az elmaradt Motörhead-turnét, de ha ezt egészségi állapota nem engedi, akkor inkább stúdióba vonul a Head Cattel, na meg a Motörheaddel. Sőt, nemsokára elkészül a szólólemezével is, ami - ha nem számítjuk a 2006-os Damage Case válogatást - az első ilyen próbálkozása lesz a rocklegendának. Ráadásul több közreműködő is szerepel majd rajta: lesz két dal Reverend Horton Heattel, kettő a Damneddel illetve egy-egy Joan Jett és Dave Grohl vendégszereplésével, de feltett szándéka Skinnel is együtt dolgozni a Skunk Anansie-ból. Annyit még elárult, hogy van ahol bluesos lesz az album, van ahol nem, de persze itt-ott fellelhetőek lesznek a Motörhead hatásai is, illetve úgy tűnik False Teeth for the Deaf lesz a lemez címe.

(X) Motörhead-pólók a Popshopon


rock hír lemmy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása