Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egészen figyelemreméltó dokumentumra bukkantunk a neten, pontosabban az Erzsébet-program honlapján. Az Erzsébet-tábor keretein belül bárki hatnapos DJ-tanfolyamra küldheti az unatkozó gimnazista gyerekét, sőt, Spigiboy és Szabó László fonyódligeti rezidenseknek hála olyan klassz programokon vehetnek részt, mint Előadás a könnyűzene történetéről, Előadás és beszélgetés: a dj szerepe, etikája, felelőssége vagy A zeneletöltés és a zenei jogdíjak kérdése. A sikeres pályázatot követően a középiskolás kamaszok hat felejthetetlen napot tölthetnek a magyar könnyűzene úttörőinek társaságában, akik segítségével elkészíthetik különböző zenei stílusú mixeiket is, amelyekkel akár egy komolyabb káposztafesztivál afterbuliján is felléphetnek. A kezdeményezés egyébként segíti a hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását, mivel a minimálbér alatt élő családok akár kétezer forintért is DJ-zni küldhetik a gyerekeiket, ehhez csak honlapon található elektronikus pályázati adatlapot kell kitölteniük.
Négy évvel ezelőtt technikai K.O.-val ütötte ki Chris Brown akkori barátnőjét Rihannát, aminek köszönhetően Chris Brown a világ leggyűlöltebb zenei közszereplőjévé alakult és egyben elnyerte a Nemzetközi Nőverés bajnoki övét. A súlyos vereség után twitterezésbe és az éneklésbe menekülő Rihanna jó ideig nem mutatkozott Brown közelében, akinek az évek során kihívója is akadt, egyszer Drake-kel
Tavaly elég sokat lelkendeztünk a Gallows és a
A februári
Márciusan 26-án jön a Delta Machine, a Depeche Mode 13. stúdióalbuma, majd ugye májusban Budapestre is
Mióta Frank Carter énekes
Március 25-én Magyarországon koncertezik Peter Hook, a Joy Division majd a New Order alapítótagja, több kultikus könyv szerzője és a brit rave korszak egyik meghatározó figurája. A zenész legutóbb Light néven kezdett új projektbe, ami eredetileg mindössze egyetlen koncertig tartott volna, de a nagyon pozitív visszhang hatására egy egész turnéba is belekezdtek, amelynek egyik állomása a budapesti A38 Hajó. A koncert részét az egyetlen Ian Curtis életében megjelent Joy Division-album, az Unknown Pleasures alkotja Peter Hook és zenekara előadásában.
Január 31-én ismét Budapesten koncertezik a hatalmas bulijairól ismert Che Sudaka. A már tizenegy éve együtt zenélő nagyrészt kolumbiai és argentin bevándorlókból álló barcelonai brigád mostani turnéjának egyik fő különlegessége, hogy a koncerteken a Radio Bemba dobosa, David Bourguignon kíséri végig a zenekart a tamok mögött ülve, illetve, hogy a mostani zenei anyag elkészítésében - a szintén Radio Bemba-tag, a basszusgitáros - Gambeat is tevékenyen részt vett. Akik annyira még nincsenek otthon a spanyolajkúak érzelemdús, forradalmi, lendületes, vidám és felrázó zenéiben, azoknak itt van a legutóbbi szigetes fellépésük alább. Azt est vendége a magyar Anselmo Crew lesz a városi tánczenékbe oltják a Föld kontinenseinek autentikus zenei hagyományait Latin-Amerikától Törökországon át Afrikáig, és teremtenek energikus koncertjeiken karneváli hangulatot. A Che Sudaka közreműködésével készített Warrior és az ezt megelőző My Town, és Fallin' című számaik hetekig vezették az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját. Legutóbbi magyar-spanyol nyelvű kislemezük a Parlament pedig Latin-Amerikában lett rádiós sláger.
A Wavves annak idején az újkori lo-fi hangzás egyik legfelkapottabb produkciójának számított és Nathan Williams frontember, aki most most éppen kettesben alkot zenekart Jay Reatard volt zenekarának basszusgitárosával. A 2010-es King of the Beach már egy letisztultabb, megnyerően popos kaliforniai garázsrock lemez lett, azóta viszont csak egy hatszámos EP és két split kiadvány jelent meg a Wavvestől. Márciusban azonban itt a következő Wavves-stúdióalbum, aminek a Sail to the Sun című számához készült polgárpukkasztó klipről írtunk már. A Demon To Lean On most a harmadik dal a tavasszal megjelenő Afraid of Heightsról, korábban pedig az Adult Swim amerikai tévécsatorna exkluzív válogatásán szerepelt a Hippies Is Punks, amely szinten rajta lesz a nagylemezen. Utóbbi két dalt megmutatjuk a hajtás után.