2014.06.04. 16:23 – Gnosis

Júliusban Kvelertak-koncert Budapesten

A black 'n' roll nem egy tánc

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Partyra fel, szóljon a rock 'n' roll és a blackmetal(ka)!! Hazánkba látogat ismét a Kvelertak, akik utoljára négy éve jártak nálunk, mint elő- és tinizenekar. Esetükben a jól kitalált daloknak köszönhetően hamar nagy népszerűségre tettek szert és a debüt után tavaly kiadták második, Meir lemezüket is. A táncolható, dúdulható ám károgó énekkel előadott norvég életérzés július 10-én ismét meghallgatható lesz az A38-on.


metál hír blackmetal rockandroll kvelertak



2014.06.04. 14:19 – Nihil_AK

Csak tanulni lehet az Iron Maidentől - koncertbeszámoló

Iron Maiden @ Papp László Budapest Sportaréna, 2014.06.03.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

17

Hazafelé az jutott eszembe, hogy a kilencvenes évek elején Miskolcon két alkalommal is több órát vártam hiába az egyik helyi, kissé alkoholista lemezboltos "Rögtön jövök" táblája előtt. Végül harmadszorra csak sikerült megvennem a Somewhere in Time albumot bakeliten, amit egyébként azért válaszottam első vételnek a kirakatban lévő három Maiden-lemez közül, mert annak tetszett a legjobban a borítója. Ez az esemény később nagy hatással volt az életemre, hosszú hajat növesztettem, elkezdtem különféle szeszesitalokat fogyasztani, szóval igazi rocker lettem, később még gitároztam is mindenféle zenekarokban belsőépítész vagy altatóorvosi pálya helyett. Ma már szívesebben lennék szénégető, de az ilyen estékért, mint a tegnapi, még mindig megéri ez az életforma, ugyanis az Iron Maiden 2014-ben is a nagybetűs metálzenekar, jeléntősebb konkurencia nélkül. (Fotók: Huszti István/Index.hu)


heavy metal iron maiden koncertbeszámoló



2014.06.04. 11:00 – Dankó János

Csak annyit mondok, vágjunk bele – Sena Dagadu-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sena Dagadu ugyan az Irie Maffiával lett országosan ismert énekes, de előtte, és utána is sok dologgal foglalkozott. Jelenleg a Maffián kívül két projektben is érintett, az egyik egy szólóprodukció, a másik pedig egy Shakespeare-szonetteket feldolgozó előadás. Erről, és a projektekhez kapcsolódó terveiről beszélgettünk vele. (Aki pedig akarja, ma este megnézheti őt a Budapest Parkban.) 


interjú reggae pop rock hiphop electro sena



2014.06.04. 09:14 – m.adi

Novemberben jön az új Foo Fighters-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hivatalosan is bejelentették, hogy novemberben fog megjelenni az együttes nyolcadik albuma, melynek különlegessége, hogy dalait ugyanennyi különböző amerikai városban rögzítették. A lemez munkálatairól Sonic Highways címmel nyolc részes HBO-minisorozat is készül, amelynek rendezését Dave Grohl vállalta.


rock hír foo fighters



2014.06.03. 23:00 – dankógábor

Junkies-klip így éjszakára?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Most értem haza Iron Maidenről, és az első dolgom, hogy feltegyek egy Junkes-klippremiert. Szóval a lényeg, így röviden, hogy itt egy teljesen új Junkies-alkotás, ami még jó is, ahogy így elsőre hallom. Tiszta jó ez az este! Ja, egyébként a dal a következő Junkies-nagylemezen lesz rajta. Ez az egyik a tervezett tíz dalból. Ráadásul idén húszéves a zenekar, születésnapi buli is lesz június 20-án a Barba Negra Trackben.


rock hír junkies puck



2014.06.03. 16:44 – dankógábor

Korog-lemezbemutató a Csihar-féle Void Ov Voices-zal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igen, az első kérdés, ami nekem is eszembe jutott az összeállítás láttán, hogy akkor most Csihar Attila is visszaszáll pár szám erejéig a Korogba? Ezt fel is tettem Jeli András basszusgitárosnak, aki elmondta, hogy ugyan nem tudnak próbálni, de talán valamit kieszelnek. Talán. Szóval nem biztos, tehát senki ne vegye készpénznek, hogy majd megint Csihar mormog egy kicsit a Korogban. Az viszont biztos, hogy Tanka Balázs énekelni fog, szóval az új lemez erősen reprezentálva lesz. Rejtély, hogy a régebbi dalokkal így mi lesz, azokat is remixelik-e tiszta énekre, vagy Tanka kiabálni-hörögni fog (ezt azért megnézném), de arra való ez a koncert az A38-on június 7-én, hogy mindez kiderüljön. És mivel én is koncerten lettem Korog-rajongó, így nem is biztathatom másra a kedves olvasót, minthogy menjen el szombat este a Hajóra.


rock metál hír korog



2014.06.03. 16:09 – Lángoló Gitárok

Ez költészet, szopj ki – Öt magyar hiphop-minikritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A magyar hiphop egyre népszerűbb: Mr. Busta és Essemm milliós nézettséget érnek el majd’ minden klipjükkel, kislányok tetováltatják magukra a bűvös RTM logót, és még a közszolgálati tévé is nyit a műfaj felé. Nálunk pedig ismét elérkezett az idő, hogy elővegyünk néhány aktuális magyar rap lemezt, és kivesézzük, ki a legnagyobb csibész.


hiphop hír mr busta barbárfivérek essem nicky csé



süti beállítások módosítása