2016.02.17. 10:07 – dankógábor

Paul McCartneyt nem engedték be egy Grammy-afterpartyba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hétfőn este volt Los Angelesben a Grammy, ami után természetesen afterpartyk vannak mindenfelé a nagyon híres embereknek. Ilyen volt az idén zamárdiban is fellépő Tygáé is, ahová olyan díszes társaság akart bejutni, mint Paul McCartney, Beck és Taylor Hawkins Foo Fighters-dobos. Az ember azt gondolná, hogy előttük még a nem fotocellás ajtó is magától kinyílik, de itt nem ez történt. A TMZ-nek pont sikerült felvenni, ahogy McCartneyt többször is elzavarja a biztonsági ember. Az első után ott viccelődnek hárman, hogy keményebben kéne melózniuk, kéne még sláger vagy valami, aztán már csak az látszik, ahogy McCartney beszél valakivel az ajtóban, hátul meg a két valamivel ismeretlenebb bulitársa röhög veszettül, hogy ilyen nincs. Aztán fogják magukat, és elmennek. Tygát persze rögtön elkezdték támadni, hogy mekkora bunkó, amire a rapper úgy reagált, hogy semmi köze az esethez, természetesen, ha tud róla, akkor McCartney úgy megy be, ahogy akar. Twitteren azt írta, hogy ő csak fellépett, és húzott is el, a biztonsági szolgálatért nem ő felelt.


hír beck paul mccartney foo fighters



2016.02.16. 15:07 – Juhász Edina

Talán lesz olyan zenekar, ami átveheti a nagyoktól a stafétát - Scorpions-interjú Matthias Jabs gitárossal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

skopi.jpg

Február 29-én lép fel a Budapest Sportarénában a Scoprions, hogy megünnepelje az ötvenedik évfordulóját. Plusz, ha már itt vannak, a tavalyi nagylemezről is játszanak jó pár számot. Matthias Jabs gitárossal beszélgettünk telefonon.


interjú rock scorpions



2016.02.16. 13:31 – dankógábor

Az Eagles Of Death Metal frontembere szerint mindenkinek fegyvert kéne viselnie

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma este lép fel Párizsban az Eagles Of Death Metal. A terveikkel ellentétben, nem abban a klubban játszanak majd, ahol a tavaly őszi párizsi terrortámadás történt a koncertjük alatt, de csak azért, mert a klub még nem nyitott újra. Jesse Hughes frontember pedig már adja az interjúkat, ahol beszél mindenről, az őket ért támadásról is. Most éppen azt nyilatkozta, hogy szerinte azzal, ha mindenkinek lett volna fegyvere, meg lehetett volna előzni a terrort. Persze tudja, hogy ez elég durva gondolat, de szerinte fegyverrel legalább az esélyük meglett volna, hogy túléljék a támadást, és amíg nem lesz teljesen fegyvermentes a világ, addig mindenkinek kéne, hogy legyen. Az Eagles Of Death Metal szombaton Budapesten, a már telt házas Akváriumban lép fel, Josh Homme nélkül, aki úgy látszik hiába volt a szószólója, hogy a zenekarnak be kell fejeznie a turnéját ("We have to finish this tour!"), mégsem tart a többiekkel.


rock hír eagles of death metal



2016.02.16. 12:50 – dankógábor

Ha valami nagyon zord, de klassz magyar metált hallgatnál, itt az Oaken első nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

oakenband.jpg

A legegyszerűbben én úgy írnám le az Oaken első nagylemezén hallható zenét, hogy olyan, mintha a Neurosis hirtelen felfedezte volna magának a black metalt. A budapesti zenekar egyébként saját magára nem írja le sehol, hogy közük lenne a black metalhoz, de a most megjelenő album úgy cudarul kezdődik, ami egy black metal zenekarnak is az előnyére válna. Ők amúgy azt mondják experimentális hardcore-t játszanak, legyen igazuk, lényegében ebben tényleg minden benne van a gyors csépeléstől kezdve a lassú post-metalig. Az Alerta Antifascista Records által kiadott King Beast című lemez csupán négy dalt tartalmaz, de mivel ezek játékideje nem megy hét és fél perc alá, így nem beszélhetünk rövid anyagról. Az amúgy elég jó nagylemezt alább meg is lehet hallgatni, illetve itt akár vinylen is be lehet szerezni. Tuti az év egyik legjobb hazai metállemeze lesz.


premier punk metál hardcore hír oaken



2016.02.16. 10:12 – Prieger Zs.

Bin Laden és a brazil csoda - A baile-funk-rap riói innovátorai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mcs-site-81.jpg

Akik azon sírnak, hogy miképp butulhattak le ennyire a rap és társterületei a Kanye West-féle időszámításban meg a hazai "kék az ég, zöld a fű"-jellegű, hip-hop-kultúrának nevezett izében, azok kurva gyorsan hallgassanak egy kis riói rapbe oltott baile funkot, mert abban még maradt élet, szex és spontaneitás.


hír electro mc bin laden



2016.02.16. 10:00 – dankógábor

A Grammy okozta sokkból rázzon fel téged a The Molnár'z!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

themolnarz.jpg

Ennél minőségibb premierünk ma már nem lesz. A rendkívüli hangszeres tudást igénylő supergroupban olyan zenekarokból szálltak be tagok, mint az Igor, a Haw, a Fiktív, a Don Gatto, a Dick Dögless, a Prosectura, a Dog Attack, a Fing, a Torn From Earth, a Havester, a Ló, a For Good, a Stereochrist, az Alea Iacta Est vagy az Eke. Ahogy ők mondják,

a banda csak totálon hívható életre, kizárólag koncertezésre és lemezfelvételre képes a csapat, próbákra nincs szükség, ahogyan az hallható is az alábbi, 5. lemezen.

A zenekar úgy döntött, hogy a gyönyörűen feljátszott 16 számból inkább csak egy dalba sűrítettek néhány tételt, majd ezt megfejelendően hozzátoldottak két bónusz szimfóniát. Tessék csak hallgatni!


premier metál hír the molnárz



2016.02.16. 08:19 – dankógábor

Zenés kis összefoglaló az 58. Grammyről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Helyi idő szerint hétfő este megtartották Los Angelesben az 58. Grammy-díjátadót, azaz az amerikai Fonogram-gálát. Brutál sok kategória van ott náluk, tessék ide kattintani az összes nyertesért. Én meg csak így sorolok pár érdekességet itt alább a nagy eseményről. (Fotó: Jason Kempin / Europress / Getty)


hír grammy



2016.02.15. 17:22 – Szponzorált Tartalom

A rock and roll hőskorának dalai a Bakelitben

Zenés ráhangolódás a ma esti premierre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vinyl_02_1.png

Ma este nyolctól indul az HBO új, sajátgyártású sorozata, a Mick Jagger és Martin Scorsese által jegyzett Bakelit, amelyben egy drog- és alkoholproblémákkal küzdő tulajdonossal megterhelt, csőd szélén táncoló lemezkiadó történetébe csöppenhetünk bele. A Bakelit a hetvenes évek rock and roll világába kalauzolja el a nézőket, és amíg figyelemmel követjük az eseményeket, egy rakás jó zenével is megismerkedhetünk, hiszen sikerült igazán korhű, az akkori hangulatot igazán megidéző közreműködőket összeválogatniuk az alkotóknak. A Lángoló Gitárok szubjektív ajánlójában most néhány általunk kedvelt betétdallal hangolódunk az esti premierre!


sorozat premier hbo szponzoráció bakelit mick jagger rock and roll martin scorsese



süti beállítások módosítása
Mobil