2018.10.31. 19:12 – dankógábor

A zenekar riffel rajta, mint az állat - Itt egy új TEJ-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Végre megtaláltuk a zenénket. Tökre olyan, amit még annyian sem fognak szeretni, mint eddig. Akik kezdték volna megszokni az ilyen diszkós dalokat tőlünk, most BESZOPJÁK

- ezt írta nekem Pálinkás Tamás TEJ-frontember, mikor szóba került, hogy jöhet az újabb premier a Lángolóra. A beszopás napja pedig eljött, alább meg is hallgatható Az idő urai című dal, ami az ≠ című lemezen lesz rajta, és nagyjából egy hónap múlva jelenik meg.


premier tej #hangfoglaló2018



2018.10.29. 17:01 – Lángoló Gitárok

Közel harminc dal született a Songbook Songwriting Campen

Lengyel és svéd előadók albumaira is felkerülhetnek a szerzemények

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sbsc.jpg

Október 24-28 között zajlott a második hazai nemzetközi dalszerző tábor, a Songbook Songwriting Campen, amelyre hat országból érkeztek előadók, szerzők és producerek. Négy napon át alkottak egy, mindenki számára inspiratív környezetben, ahol közel 30 új dal született. További részletek a hajtás után. 


hír tábor dalszerzők songbook songwriter camp #hangfoglaló2018



2018.10.29. 16:00 – Lángoló

Lehet-e beszélni gyerekeknek az elmúlásról? - Itt a Belvárosi Betyárok új dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bebe_sajtofoto.jpg

Szabad? Kell? Lehet-e beszélni gyerekeknek az elmúlásról? És ha igen, akkor hogyan? Erre kereste a választ a Belvárosi Betyárok Mama című legújabb dalával, mely elsőre kissé szokatlan lehet egy leginkább gyerekeknek játszó zenekartól, de a dallal kapcsolatos élmények azt mutatják, sikerült megtalálni azt a hangot, ami nemcsak elmond egy ilyen párbeszédet, hanem el is indíthatja és segítheti is azt.


belvárosi betyárok #hangfoglaló2018



2018.10.29. 15:00 – Lángoló Gitárok

Nem engedlek el - Túszdráma és Balázs Andi az Audioshake új videójában

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nem_engedlek_el_borito_3.jpg

Új klippel jelentkezett az Audioshake, akik ezúttal a Kiderül címmel márciusban megjelent középlemezük második dalából forgattak kisfilmet. A kisfilm szó szerint értendő, hiszen a beteges szerelemről és ragaszkodásról szóló Nem engedlek el ironikusan sztorizós, sok helyszínen forgatott videójában már-már filmekre hajazó megoldásokat, remek színészi alakításokat láthattok. A videó női főszerepét az egyik élelmiszerlánc reklámjából elhíresült kiváló színésznő, Balázs Andrea játssza, aki eléggé megjárja a gyanútlanul kezdődő, beteges túszdrámába forduló történet alapján.


premier pop rock hír videóklip bella levente audioshake #hangfoglaló2018



2018.10.29. 13:00 – Prieger Zs.

DJ Titusz kitálalt a múltról a Lángolónak - Az Acid God-sztori és Humbugs-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

humbugs.jpeg

Hamarosan jön a nyughatatlan DJ Titusz legújabb projektjének, a Humbugsnak a friss EP-je, az On Acid, melyről itt az első klip, amit különös életű legendának szenteltek. A hősidőket tevékeny alkotóként megjáró Titusz (mellesleg a Bëlga, a The Carbonfools és a Chip Chip Chokas zenei főnöke) zenésztársa ezúttal a The Immigrants zenekar frontembere, Badric Adorio volt.


premier dj titusz humbugs #hangfoglaló2018



2018.10.21. 19:00 – Lángoló Gitárok

Téves üzenet - Itt a Counter Clockwise új EP-je dalról dalra

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cc_2016_1_promo_hq-print-2.jpg

Új EP-vel jelentkezett a budapesti Counter Clockwise. Akik szimpatizálnak a társadalomkritikus gondolatokat is tartalmazó lendületes skatepunk zenékkel, nem lőhetnek mellé a friss anyaggal, melyet mai premierünkben a zenekar tagjai közül Bandi dalról-dalra is bemutattja az olvasóknak. Emellett kaptok három videót. stúdiós galériát, és egy rövid asszociációs interjút is. (Fotó: Vedres Hajni, koncertfotó: Poertréka)


premier punk rock hír ep skatepunk counter clockwise #hangfoglaló2018



2018.10.21. 14:20 – dankógábor

Mocsári party metál egy kis melankóliával - Bemutatkozik a Longbong

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

longbong.jpg

A pécsi Longbong 2015 nyarán indult, első Ep-jükkel, amit stílusosan 1’st EP-nek kereszteltek. Ahogy a kiadónál írják róluk,

akkoriban a közönség eléggé megszédült, ám hamar elgurult a tűzkő. Balvin Levente (basszus) és Pető Szabolcs (gitár) a Junkie Jack Flash-sel utazgattak, Bodó Rezső (dob) pedig a Pokoltornádóval pörgött, egyszóval beszippantotta a srácokat a rock szakma.

A debüt EP nyers, eredeti, vagy lehet úgy is mondani, hogy fiatalosan lendületes lett. A lendület meg is maradt, viszont lélekben sokat öregedett a csapat, főleg a lenti videót nézve, de ez nem hátrány. A „mocsári party metál”-ba beúszott egy kis melankólia. Érettebb lett a zene és a szöveg is. Két riff között kimondják, amit ki kell!

I’m sick of the mainstream
And I’m fed up with their lies
We’ll need to cut all the wires
Get this Babylon down!

A videót a Modus csinálta, a mastert és a keverést is készítő L.A. Gardens stúdióban. Jövő év elejére várható az LP, amit vinylen terveznek kinyomni a srácok a Baby Gorilla Records gondozásában.


premier longbong #hangfoglaló2018



2018.10.20. 11:25 – Rácz Mihály

Színes, ízes, kreatív - Öt kiváló magyar világzenei lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

csangallo.jpg

Külön öröm, hogy a magyar világzenei színtéren nincs két egyforma zenekar, és ezt minden merítéskor újra és újra elégedetten megállapíthatom. Az elmúlt hónapok megjelenéseit átnyálazva elöljáróban elég annyi, hogy debütáláshoz most nem volt szerencsénk, de annál több szintlépéshez. Úgyhogy az első konklúzió: megint csak beigazolódott gyakorta felkantározott vesszőparipánk: nincs színesebb, ízesebb és kreatívabb a world music színtéren a magyarnál. Többek közt tán azért is, mert az alapokat adó népzenénk is a létező legjobb? No, majd ezt is körbejárjuk a maga idejében.


ezt hallgasd #hangfoglaló2018



2018.10.18. 17:06 – Kovács.Attila

A rock, a színház, és az utolsó este – A Madách Rockfesztivál zárórendezvényéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

madach_final_01.jpg

Korábban már coming-outoltam egyet-kettőt ebben a sorozatban, de a végére jöjjön még egy. A könyökömön jön ki A zöld, a bíbor, és a fekete, legyen akármennyire klasszikus dal. Persze a hiba inkább bennem keresendő. Talán túl sok embert láttam túl sokszor mindenféle fesztiválokon reggel fél ötkor erre léggitározni és énekelni, de az is lehet, hogy eredendően túl sznob vagyok ahhoz, hogy effajta, mindenki által ismert slágerekért tiszta szívből tudjak lelkesedni. A lényeg, ha valahol megszólal, menekülök. Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy egy nap vigyorogva fogom énekelni a refrént, és utána visszatapsolom az előadókat, azt egészen biztosan körberöhögöm. A Madách Rockfesztivál utolsó előadásán ez a nap is eljött, ugyanis Vikidál Gyula egyszerűen olyan hang és színpadi jelenség, aki szerintem a Szomorú szamurájt is képes lenne megtölteni szenvedéllyel, és az este három másik szereplője, Gallusz Nikolett, Koós Réka és Tóth Attila szintén kitettek magukért.


beszámoló koós réka vikidál gyula tóth attila madách színház gallusz nikolett madách rockfesztivál #hangfoglaló2018



süti beállítások módosítása