2017.03.28. 11:55 – Gnosis

Drake valamiért nem csípi a hollandokat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

swerves-of-2015-drake-hotline-bling.jpg

Szegény hollandoknak nincs szerencséjük az egyik legnagyobb szupersztárral, ugyanis Drake már harmadjára halasztja el az amszterdami koncertjét, ráadásul mindezt három hónapon belül. Eredetileg a január 20/21-es fellépést tették át január 26/27-re, de persze ez is elmaradt, és a vége az lett, hogy tegnap és ma kellett volna ezeket bepótolnia. Na, ebből most megint az lett, hogy holnap lesz a nagy nap elvileg, amikor Drake felszánthatná a Ziggo Dome színpadát. Vagy nem. Mindenesetre a tegnapi reakciók ezek voltak a közönség részéről, amikor a szervező közölte velük azt, hogy az orvosok javaslatára tegnap mégsem tud fellépni az énekes. Vágatlan Twitter-üzenetek a folytatásban!


buli móka drake



2015.07.18. 15:24 – Nihil_AK

Minőségi időtöltés, szolid mulatozás

Beszámoló az elmaradt Hegyaljáról, harmadik fejezet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

11749708_913766508690773_224870546_n.jpg

Már az eredeti célunk is az volt idén, hogy a fesztiválozást egybekössük egy kis bringás természetjárással, hiszen Tokaj környéke és a Tisza nyáron mindig gyönyörű. Arról nem is szólva, hogy erről a környékről származik a családom anyai ága, szóval már csak becsületből is fel kellett keresni pár helyet. Természetesen ez nem ment könnyen, első este ugyanis sikerült vállalhatatlanul berúgni, másnapra meg vártuk néhány barátunkat, akik általában szintén nem macskagyökérteával és Terefere linzerrel szokták bevezetni az estét.


fesztivál buli tisza hegyalja diy hegyalja



2015.07.09. 14:56 – Hirdetés

Lógj be a Balaton Soundra az Aperollal!

Bulicsomagot és bármelyik napra szóló jegyet nyerhetsz!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

01_5.jpg

Javában zajlik a Balaton Sound, nekünk meg van hozzá egy jó kis last minute nyereményjátékunk. A fesztiválon ugyanis egy Aperol Garden nevű különleges fröccsterasz is várja a látogatókat, ahol kitűnően ráhangolódhatsz az estére, vagy levezetheted a bulit egy-két kilépő itallal. Játék a hajtás után


hirdetés játék buli balaton sound 18+ aperol spritz



2014.12.06. 12:21 – Hirdetés

Évadzáró rock n' roll party a Corvintetőn

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

xtreme_2.jpg

Aki nyitott az underground rock and roll vonalra, annak ma este érdemes lesz szétnéznie a Corvintetőn!. Egyszemélyes zenekar, francia garage rock, és az utóbbi idők legviccesebb nevű magyar csapata lép fel. A részletekért olvass tovább!


programajánló buli corvintető rockandroll crank xtreme blues dog hurkurok



2012.01.13. 11:00 – Lángoló Gitárok

Hó Márton és a Jégkorszak, Poster Boy, The Moog – Tesco Disco ma este

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az év első Tesco Disco-buliját rendezik meg ma este a Corvintetőn, ahol a vizsgaidőszak (vagy éppen akármi más) kínjainak feledésében nyitásképpen a Jégkorszak segít: a 2011-es év egyik legjobb magyar lemezét elkészítő együttes első alkalommal lép fel az album megjelenése óta.

Hó Mártonékat egy vadonatúj formáció, a Poster Boy zenekar követi: egy halom városi legenda az ezredforduló környéki Budapestről, aminek fókuszában Poniklo Imre, az Amber Smith frontembere, dalszerzője áll, és már egy közelgő lemezről is lehet hallani.

De hogy ne csak a shogaze-huszárok járjanak jól, zenél az este folyamán a Moog is, akik utolsó előtti budapesti koncertjüket adják. Mindezek után pedig lesz természetesen a szokásos buli is a Tesco Disco lemezlovasaival. Bővebb információkért erre a Facebook-oldalra érdemes kattintani.


ajánló moog pop rock koncert hír tesco disco buli the moog inde hó márton és a jégkorszak poster boy



2011.09.02. 11:30 – sixx

Na, ezt nevezem én céges bulinak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csoroghat a nyála annak a vállalati dolgozónak, aki ahhoz szokott hozzá, hogy a céges bulira a főnök az Irigy Hónaljmirigy valamelyik darabját, esetleg egy levitézlett valóságsószereplőt hív meg, aki, ha nagyon szerencsénk van, belehány a személyzetis Marika ritiküljébe, mert vannak nálunk sokkal szerencsésebb országok is, ahol a cégvezető hol a Foo Fighters-t, hol meg mondjuk a Metallicát hívja meg, hogy szórakoztassa a beosztottakat.

Nem a levegőbe beszélünk, egy San Francisco-i cég, a Salesforce.com rendezvényén tolták Hetfieldék elég keményen. A meghívást az eredményezte, hogy a cég igazgatója, Marc Benioff Kirk Hammet szomszédja és haverja.  A setlist: Creeping Death, For Whom the Bell Tolls, Fuel, The Memory Remains, Fade to Black, Cyanide, Sad But True, One, Master of Puppets, Blackened, Nothing Else Matters, Enter Sandman + Last Caress és Seek & Destroy.  A fellépésért a Metallica 500 000 - 1 000 000 dollár közötti összeget kapott.


videó buli hakni metallica



2010.09.20. 13:00 – sixx

Tankok a tetőn

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem voltunk ott a Tankcsapda múlt heti, különleges koncertjén, amire a Párisi Nagyáruház tetején került sor, és aminek az apropója a zenekar tavalyi születésnapos buliját tartalmazó DVD premierje volt. A bulit a Tankcsapda a NeoFM-mnel, pontosabban a Bumeráng című műsorukkal közösen szervezte - a rádióműsorba lehetett kérni Tankcsapda-nótákat, a zenekar meg eljátszotta azokat a sorsolás útján kiválasztott száz szerencsésnek, aki feljutott a tetőre.

A közönség ezeket a nótákat akarta hallani: Csapda vagyunk, Aki nem vak, Gyűrd össze a lepedőt, Agyarország, Mindentől távol, Örökké tart, Ez az a ház, Úgy szeress, Adjon az ég, A legjobb méreg, Félre a tréfát, Tetoválj ki, R&R-nak hívott , Mennyország tourist és Johnny a mocsokban. Az ugrás után a koncert előtti beállásról is vannak exkluzív képeink. (Fotó: Bauer Attila, Bakó Csaba) 


kép dvd buli tankcsapda



süti beállítások módosítása