2017.08.10. 18:33 – Kovács.Attila

Fiatalságom utolsó szalmaszálai - Túlkorosan a Szigeten, 1. rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sziget_03.jpg

Kereken húsz éve, hogy először jártam a Szigeten. Aztán még sokszor, nézőként, fellépőként is, aztán pár éve meg egyáltalán nem. Amikor kiderült, hogy ebben az évben csinálhatok egy egész hetes élménybeszámolót, egyből záporozni kezdtek a frappánsnak szánt kezdőmondatok. Hogy hogyan lépett ki az időgépből a már negyven felé ballagó borsodi Marty McFly, és csodálkozott rá arra, milyen zenekarokra izgulnak a mostani tinédzserek, meg effélék. De aztán meggondoltam magam, és inkább csak írom, ami történik a hét nap alatt, ti meg ezalatt figyelemmel követhetitek, hogyan kapaszkodom fiatalságom utolsó szalmaszálaiba, ahogy ezt egy kitűnő barátom találóan megfogalmazta tegnap este. (Fotók: Sziget Facebook - Csudai Sándor; Rockstar Photographers.)


beszámoló fesztivál sziget mastercard tulkorosan a szigeten



2017.08.10. 16:06 – Lángoló

Napi SZIN, harmadik rész - Programok péntekre, Innától a Supernemig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_4454.jpg

Ez a hét sem telhet el SZIN programajánló nélkül, hiszen már alig két hét van hátra a fesztiválig. A pénteki napon olyan zenekarok várják a fesztiválozókat, mint a Kiscsillag, az Esti Kornél, a Mary Popkids, a Supernem, vagy a Junkies, és lesz egy nemzetközi sztárfellépő is INNA személyében. További infók a hajtás után.


fesztivál kiscsillag inna szin supernem szegedi ifjúsági napok mary popkids progamajánló



2017.08.10. 14:12 – Juhász Edina

Pink miatt igazán nem hőböröghetett senki - Legfeljebb, akik ott voltak

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

moha9568.jpg

Az utóbbi időkben a Szigetnek meggyűlt a baja a gigasztárokkal, Rihanna igazán kellemetlen koncertje után tavaly SIA is csak a színpad legtávolabb eső sarkában ácsorgott másfél órán keresztül. Pinken volt a világ szeme, hogy visszaadja a popénekesnőkbe vetett hitemet, már ha volt valaha ilyen. A nagyszínpados esti sztárfellépőkre a hét nap alatt több megy el, mint néhány másik színpad teljes költségvetése. Mikor még a bejáráson arról faggatták Kádár Tamást, a Sziget Kft. vezetőjét, hogy mégis mennyit kért Pink, hogy fellépjen, ő csak annyit mondott, hogy ezeknél a sztároknál milliós nagyságrendű gázsikról beszélünk, mármint természetesen dollárban. A Szigeten minden adott is arra, hogy hatalmas koncertet lehessen tartani, kivéve egyvalamit: az élvezhető hangerősséget, és ez, lássuk be egy zenés rendezvény során nem éppen az a pont, ami felett csak úgy legyinteni lehet. (Pink-képek: sziget.hu)


fesztivál sziget pink billy talent



2017.08.09. 15:16 – Nihil_AK

Felgyújtom a tavat!!! - Idén is Hellness hétvége Arlóban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

remorse_zenekar_1.jpg

Az ország egyik legjobb, mégis méltatlanul kevéssé ismert underground metálos kisfesztiválja az idén már huszonkettedik alkalommal megrendezett Arló Hellness Hétvége, leánykori nevén Tóparty Rockparty. Az arlói Suvadás Liget Kempingben megrendezett fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel jövő pénteken és szombaton, mint a Magma Rise, a Wall of Sleep, a Moby Dick, a Vesztegzár, a házigazda Remorse, és még vagy tucatnyi zenekar a Bekes Projekttől az Asphalt Horsemenig, a belépő ára pedig tulajdonképpen nevetséges. További tudnivalók, valamint pár mondatos miniinterjú a szervező Oláh Zsoltival a hajtás után!


programajánló metál fesztivál remorse arló miniinterjú tóparty rockparty hellness hétvége



2017.08.09. 13:48 – [MTI]

Ma indul a 25. Sziget Fesztivál

Sziget 25

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szigetindul_mudralaszlo.jpg

A mínusz egyedik nappal ma megkezdődik a 25. Sziget fesztivál. A Dan Panaitescu Nagyszínpadon Pink a sztárfellépő, de lesznek koncertek előtte is a nagyszínpadon és más színpadokon is, a Magic Mirror Sátorban Somló Cirqsz címmel a tavaly elhunyt Somló Tamás emlékére tartanak zenés estet. (Fotó: Mudra László)


fesztivál sziget hír



2017.08.07. 09:24 – m.adi

Ezt mind nézd meg az idei Szigeten

Sziget 2017 ajánló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Napokon belül indul a huszonötödik Sziget, éljen! Ha még nem tudod, hogy mit nézel meg idén a fesztiválon, akkor a világzenei top 10 után most a könnyűzenei beharangozót is érdemes átnyálaznod. Sőt, akkor is, ha még nem döntötted el, hogy veszel-e jegyet legalább valamelyik napra, mert a posztban naponként szedjük össze az érdekes koncerteket, méghozzá rengeteget belőlük, nagyon sok zenével.


ajánló fesztivál sziget the kills pj harvey bad religion pink beharangozó interpol hurts biffy clyro metronomy billy talent crystal fighters major lazer two door cinema club birdy wiz khalifa the vaccines the naked and famous dubioza kolektiv macklemore iggy azalea rudimental alt-j mac demarco the courteeners jagwar ma the strypes Alex Clare Kasabian george ezra glass animals allah-las oh wonder sziget 2017 Watsky pretty reckless



2017.08.01. 11:34 – Lángoló Gitárok

Napi SZIN, második rész - Az év fesztiválkelléke, valamint ajánló a csütörtöki napra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_2156.jpg

Na mi lett az idei év legfontosabb fesztiválkelléke? A Szegedi Ifjúsági Napok online kutatása szerint az okostelefon. Két tucat különböző tárgy versengett egymással majd’ egy hónapon át a SZIN közösségi oldalán, hogy melyik legyen „A 2017-es év legfontosabb fesztiválkelléke” A döntőbe jutott három tárgy közül a legtöbb szavazatot az okostelefon kapta, a második legfontosabb a bankkártya, azt követi a napszemüveg. És ha már úgyis ott lesz a fesztiválon az okostelefon, akkor érdemes letölteni a SZIN appot és összerakni az „Az ÉN SZINem”menüben az augusztus 23-26 közötti Szegedi Ifjúsági Napokkihagyhatatlan koncertjeit. A folytatásban ajánlunk is néhányat, ezúttal a második, csütörtöki napra. 


programajánló fesztivál szin irie maffia paso szegedi ifjúsági napok tirke honolulu baron mantis



2017.07.31. 12:34 – Rácz Mihály

Az etnokáosztól a sivatagi bluesig - Világzenei top 10 az idei Szigetről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gaye_su_akyol.Jpeg

A jubileumi Szigetre a Világzenei Színpad szervezői is nagy ívű keresztmetszetét hozták össze ennek a színes-szagos műfajnak – ami valójában messze nem lőhető be sem szűk, de még tágabb zsánerként sem, azaz a műfaji jellemzők legfeljebb egy-egy tájegység, ország, vagy kultúrkör mentén jelenthetnek konkrétabb ismertetőjegyeket. Nem lesz hiány idén sem a visszatérő nagy nevekben éppúgy, mint nálunk először koncertező friss és épp befutás előtt álló bandákban, de az biztos, hogy a világzene nagyjából minden szegmense érintve lesz, márpedig egy-egy ilyen érintés csodákra képes és ünnepi hangulatba hozhatja a gyanútlan arra járót. A nulladik nap (10-e csütörtök) csak a magyar bandáké, a többi pedig minden értelemben vegyes, és meg se próbálunk sem rendet vágni, sem pedig az egész programot végigvenni – a befutott bandákra (Goran Bregovic Wedding And Funeral Band, Leningrad, Orchestre National de Barbés, PASO, Besh o droM, Bohemian Betyars) úgyis tömeg verődik össze komolyabb rásegítés nélkül -, kicsemegéztük tehát azt a tíz külföldi fellépőt, akiket nem érdemes kihagyni, ha valakinek épp a Szigeten lenne dolga a héten.


fesztivál sziget



süti beállítások módosítása