Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mióta Gödör helyett Akvárium van az Erzsébet téren, még nem lépett fel ott Fehér Balázs énekes és zenekara, a Carbonfools. Szombat este ez megváltozik, az együttes az első koncertjét adja az új helyen. Állításuk szerint izgatottan várják a találkozást az új hellyel és a régi-új közönséggel. Egyébként épp nagyban új kislemezüket készítik, amihez videoklipet is terveznek forgatni, ősszel pedig az új nagylemez érkezik. "A Clublights című dalunk szerintem az eddigi legnagyobb siker lesz. Megrizikózom, ez az eddigi legjobb zenénk" – mondta Fehér Balázs. Bővebb információkért a mai buliról ide érdemes kattintani.
Egy év szünet után idén nyáron az ország legnagyobb fesztiváljain lép fel újra Ákos, aki ezúttal "szintirock koncertprogrammal" készül. Mindez azt jelenti, hogy eddig még nem ismert, új, elektronikus hangvételű dalai mellett régi slágerei áthangszerelt változatait állítja színpadra, amikkel először a Volt Fesztiválon, majd pedig egy bővebb repertoárral, komoly látványtechnikával felturbózott egészestés műsorral a jubileumi Sziget nulladik napján lesz látható-hallható. Közben új, elektronikus albumot is készít, aminek első dalát április 12-én mutatja majd be egy videoklip kíséretében.
Biztosak vagyunk benne, hogy sokan vannak ebben az országban, akik a zenebuzik gyakori gúnyolódásai ellenére is úgy érzik, nem látták még eleget a Prodigyt, és a nyári fesztiváloktól függetlenül is elmennének egy koncertjükre mondjuk az Arénába. Nekik fog nagy örömet okozni a mostani bejelentés: április 28-án újra Budapesten lehet ugrálni több mint 20 év legnagyobb Prodigy-slágereire.
Akár zenei továbbképzésnek is nevezhetnénk Tony MacAlpine vasárnapi koncertjét, hiszen a gitáros eddigi munkássága távolról sem a kétakkordos punkriffekről szólt, ráadásul a hírek szerint a mostani turnén a klasszikus debütáló lemezét teljes egészében eljátssza. Tehát, aki gitározik és szüksége van egy kis inspirációra, annak itt a remek alkalom. Akiknek pedig egy kis szerencséjük van, annak belépőre sem lesz szüksége, a vasárnapi koncertre a Concerto Music felajánlásában ugyanis most két olvasónk jegyet nyerhet. Ehhez szokásosan először lájkolni kell
Idén ősszel Magyarországon ad koncertet Lisa Gerrard és Brendan Perry duója, a
Az A38 friss skandináv zenéket bemutató sorozata, a Polar Beat keretében kerül sor március elsején, vagyis ezen a héten csütörtökön a svéd Movits! fellépésre, akik a hiphopot, a szivnget és a jazzt ötvözik, zenéjükkel pedig a tengerentúlon is befolyásos rajongókra tettek szert: Stephen Colbert kedvenc zenekaraként tartják őket számon. Rajtuk kívül fellép még ezen az estén a Kéknyúl Hammond Band, Savages Y Suefo, este hét órától pedig a From Sweden with Love című fotókiállítás megnyitóját tartják a hajó kiállítóterében.
Nyolcadik magyarországi koncertjére készül Sting: a brit dalszerző-énekes, a Police egykori frontembere június 26-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, ezúttal nem szimfonikus, hanem rockműsorával, amiben szólókarrierjének 25 évfordulója kapcsán legnagyobb slágereit gyűjtötte össze - közölte a szervező Live Nation.
A kelet-európai rock egyik legszínesebb zenekara, a moldovai Zdob şi Zdub (szabad fordításban: Csim-Bum) ma este mutatja be január végén megjelent új, Basta Mafia! című lemezét az A38 Hajón. Az Eurovíziós Dalfesztivál legszórakoztatóbb fellépője, a csattogós funkot vidám poppal és zúzós rockkal ötvöző együttes a Berlinben felvett, egyértelműen a nemzetközi piacra készült albumon a tőlük megszokott humorral, iróniával, eleganciával és
Budapesten lép fel február 20-án minden idők egyik legsikeresebb dán hard rock zenekara, a tavaly novemberben új lemezzel visszatérő D-A-D. A zenekar 1982-ben alakult Koppenhágában, eredetileg Disneyland After Dark néven, amit, miután a Walt Disney Company perrel fenyegette meg őket, gyorsan lerövidítettek a jelenlegire. Elmondásuk szerint egy klubban is ugyanúgy játszanak, mint mondjuk a Roskilde fesztivál főzenekaraként, szóval érdemes lehet őket meghallgatni Club 202-ben jövő hétfői koncertjükön, amire most a Concerto Music felajánlásában egy szerencsés olvasónk két jegyet nyerhet. Ehhez szokásosan először lájkolni kell