Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
LGT @ Papp László Sportaréna, 2013.02.14.
Csütörtök este megnéztük, nagyjából milyen lesz az LGT-koncert pénteken, szombaton és vasárnap. Néha meglepő, néha mulatságos és érthetetlen, persze igen hosszú, viszont szerencsére nem egy öreguras nosztalgiashow. Sok-sok spoiler következik, akinek van jegye a három nap bármelyikére, és szeretne izgulni, mit kap cserébe a pénzéért, ne olvasson tovább.
Amikor '92-ben a szél lassan elfújta az LGT utolsó dalát a Nyugati pályaudvaron, álmomban nem gondoltam volna, hogy 21, azaz huszonegy évvel később újfent LGT-koncerten állok majd. (Tudom én, hogy a két időpont között is fellépett itt-ott a zenekar, de elkerültük egymást.) Az eredetileg egyetlennek tervezett előadás előbb kibővült kettőre, majd háromra, végül négy lett belőle, még ha a tegnapi főpróbát nem is hirdették meg – jól jelzi az LGT helyét a magyar zenei térképen, hogy a lezárt felső karéjt leszámítva gyakorlatilag erre is megtelt a Papp László Sportaréna. Van néhány rákenrollbanda, amelyik ilyen: ha hív, hogy neked játszik, akkor menni kell, egyszer, kétszer, akárhányszor