Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Coldplay - Mylo Xyloto
(Parlophone)

Love Story, konceptalbum, graffiti, mint lírai inspirációs forrás, elektrós tipográfia, szabályos trance szintik, az intro után teketóriázás nélkül a kondérba csapott kattogó d'n'b alap. Az évtized popzenéjének legnagyobb ívű érzelmi kitöréseit szállító Coldplay látszólag pánikszerűen menekül az önismétlés lehetősége elől. Ahogy a három évvel ezelőtti Viva La Vida Dél-Amerikával, szokatlan felvételi körülményekkel, és a korábbiaknál egyszerre sötétebb és kísérletezőbb tónussal tekert egyet a zenekarról kialakult képen, úgy most a helyszín az előbb leírtaknak megfelelően a metró, sikátorok és klubok skálán terül el. Felmerül azonban egy csomó kérdés is: mennyire lóg ki a lóláb, mit kereshet Rihanna a lemezen, és mennyire baj ez, ha egyáltalán az?

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (2,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

M83 - Hurry Up, We're Dreaming
(Mute)

Tízedik évéhez és egyúttal hatodik lemezéhez érkezett a francia M83, azaz Anthony Gonzalez zenei projektje, amely nevét az Északi Vízikígyó csillagkép Messier 83 nevű spirálgalaxisáról kapta. Egy évtized bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy az M83 a világ zenerajongóinak tekintélyes hányadát meggyőzze nagyszerűségéről és szakmai rátermettségéről. A két alapítótag közül az egyik, Nicolas Fromageau, egy ideje már Team Ghost nevű másik zenekarával foglalatoskodik, az M83 szekerét tehát a másik fél, Anthony Gonzalez vitte tovább, amely igen jó ütemben fut előre a mai napig. Legújabb lemezén például egyenesen az álmok világának irányába.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Misfits - The Devil's Rain
(Misfits Records)

A Misfits ma már inkább egy márka, mint zenekar. Kb. olyan menő a zenekar legendás koponya logójával díszített cuccokban mászkálni, mint a Motörhead szörnyeteg fejével, vagy a Ramones sasos logójával a mellkasunkon feszíteni egy fesztivál VIP részlegében. A zenei tartalom mellékes, a menőség faktor a lényeg. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy a zenekarnak jelenik-e meg egyáltalán még lemeze vagy sem. Valószínűleg a The Devil's Rain is csak azért jött most ki, mert már ciki volt úgy a pólókból élni, hogy közben a harmincéves dalokra tombol a legjobban a közönség. Pedig a lemezt hallgatva talán érdemesebb lett volna csöndben maradni, és haknizni tovább Glenn Danzig slágereivel.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (2,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Noel Gallagher's High Flying Birds
(Sour Mash)

Az az igazság, hogy én szeretem a Gallagher testvéreket. A sok Bono, Chris Martin és Thom Yorke között egyszerűen mindig üdítően hat két ekkora türhő, akik a harmadik világ éhezői helyett inkább magukkal vannak elfoglalva, meg persze kollégáikkal, akikkel kapcsolatban különösen szeretik elmondani véleményüket. Szeretik a focit, az alkoholt és a drogokat sem vetik meg, és ennek megfelelően a zenéjük sem áll többől a kedvenceik idézgetésénél.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jane’s Addiction - The Great Escape Artist
(Capitol/EMI)

A Jane’s Addiction a rockzene primadonnája. Ez persze leginkább az extravagáns énekesnek, Perry Farrellnek köszönhető, akinek jellegzetesen nyávogós stílusa, utánozhatatlan színpadi mozgása, és transzvesztitákat megszégyenítő harsány öltözködési stílusa eleve kellőképpen feltűnő. Ott van még mellette a gitáros, Dave Navarro is, aki vámpír imázsával szintén nem egyszerű eset, de olyannyira eredeti hangulatokat csikar ki hangszeréből, hogy még egy lemez erejéig a Red Hot Chili Peppersből is majdnem Jane’s Addictiont csinált. Már a két főhős alapján nem meglepő, hogy a zenekar hosszabb-rövidebb pauzákkal, nem kevés tagcserével a basszusgitáros poszton, továbbá változatos zenei kanyarokkal képes csak működni.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Blink-182 - Neighborhoods
(Universal)

Szóval van ez a kaliforniai punk dolog, ami nagyon ment a ‘90-es évek végén és a 2000-es évek elején, aztán elfoglalta az őt megillető sírhelyét. Még a Green Day dobott egy utolsó nagyot az American Idiottal, hogy aztán a hülyegyerekpunk végleg megrekedjen a pop és az emo határmezsgyéjén. Nem tudni, hogy a Blink-182-nak mi is volt pontosan a célja a Neighborhoods-zal, de csak bohócot csináltak magukból, immáron meglett, felnőtt emberként.

Szerintünk: (1,5/5)

Szerintetek: (2,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dum Dum Girls – Only In Dreams
(Sub Pop)

Biztos képletek nincsenek a sikerre, az viszont biztos, hogy 2011-ben, zajosra kevert, monoton, sokszólamú visszhangos gitárpopot játszani négy fekete ruhás, miniszoknyás lánnyal, minimum jó kilátásokkal kecsegtetett. Alapvető ugye, hogy mindez szexinek hangzik, de máshogy szexi, mint a mainstream utóbbi tíz évben szoftpornóba váltó videoklipjei. Mint, ahogyan azt a tavalyi OFF fesztiválon is láthattuk, a Dum Dum Girls produkciója inkább a feszült lépkedésben utazik és inkább hideg eleganciából táplálkozik, mint túlzott kitárulkozásból.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Björk – Biophilia
(One Little Indian/Universal)

Két előadó létezik jelenleg, akik bármit megtehetnek, garantáltan sokan seggre zuhannak tőle: a Radiohead és Björk. Érdekes, hogy mindkét jelenséget nagyjából ugyanaz a korszak termelte ki, de az életút további része is rímel egymásra: Thom Yorke-ékhoz hasonlóan Björk is érdekes hangzású, de nagyon könnyedén befogadható lemezek után kezdett el popzenei szférában nehezebben értékelhető zenét készíteni, mindezt a lehető legnagyobb szakmai és rajongói elismerés mellett.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hangmás – Ragadozó
(Szerzői kiadás)

Harmadik lemezéhez érkezett a budapesti klubélet egyik legmeghatározóbb zenekara, a Hangmás. A hazai indie-színtér sötét lovagja a saját maga által felállított tendenciához idomulva ismét két év után jelentkezik új koronggal. A Ragadozó címet viselő album a 2007-es Funeral Party Budapest és a 2009-es Valaki Ma Este Megsérülhet című lemezek, valamint az eddigi életmű méltó folytatása. Az új hanganyag örömére a csapat nagyszabású lemezbemutató koncerttel és bulival készül a megjelenés napjára, azaz október 7-ére. A lemezbe egyébként bele lehet hallgatni itt a Lángoló Gitárokon.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5