Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
December elején jelenik meg a Konyha zenekar Konyhanyelv című debütáló albuma. A háromtagú csapat szokatlan, abszurd videóklipet forgatott a lemezt beharangozó Asszem visszafekszem című dalhoz, amit most itt láthatnak a rajongók első ízben. A klipet a zenekarral már több ízben együtt dolgozó Göbel Ákos jegyzi rendezőként (állandó társa, a subscribe-os Reich Tamás épp szülési szabadságon volt). Az énekes-dalszerző Szepesi Mátyás ötletéből forgatott klip sokkal inkább szürreális kisfilm, mint klasszikus zenekari promóvideó, ami tele van szovjet és orosz filmes klisékkel, úgy mint töménytelen mennyiségű vodka, pezsgő, Lenin-mellszobor, tengerész-kórus, és a vonásaiban szintén szláv jegyeket hordozó fiatal színésznő, Csernus Júlia. A keserédes dal amúgy a zenekar szerint arról a mindenki számára ismerős élethelyzetről szól, amikor az ember annyira kilátástalannak látja a dolgait, hogy inkább visszamászna az ágyba. Hajtás után ott a klip.
Megjelent a Makám Robinzon Kruzo című nagylemeze, amit most itt teljes egészében végig lehet hallgatni a Lángoló Gitárokon. Az album jelentősen eltér a zenekartól 1984 óta megszokott világzenei iránytól, így némileg meglepődhetnek a rajongók ezt a kvázi rocklemezt hallgatva. A hajtás után található lejátszó alatt olvasható Krulik Zoltán zenekarvezető dalokhoz tartozó reflexiói, illetve előtte ugyanő mondja el, hogy miként alakul a Makám év végéje. "Ez az időszak mindig nagyon sűrű a Makámnak, tekintettel arra,hogy nagyon sokféle műsorunk van. A Robinzon Kruzo lemez bemutatója után, december 1-én délután 4-kor a Millenárison a gyerekeknek, illetve családoknak játsszuk a Csillagváró című lemez anyagát, este 8-kor a Nyitott Műhelyben Petri György megzenésített verseit adjuk elő Füst alkohol zene címmel. Mikulás napi koncertek lesznek 6-9-ig a Bálint Házban Hanukát ünnepelünk a gyerekekkel és szüleikkel. 16-án a VII. kerületi Kazinczy utcában szabadtéri koncertet adunk a Szimpla kert közelében. 22-én adventi koncertjeink lesznek Újpesten és Pilis nevű község református templomában."
A Second Avenue art rock zenekar - tavalyi interjúnk velük
A Karen és
Februárban jelent meg az amber smith legutóbbi nagylemeze, amelyen a Faster Than The Speed Of Light után a Bourbon and Soda is kapott egy saját videoklipet. A Szőke Barna rendezésében készült egykamerás videóban Bátor Bence a főszereplő, az amber smith dobosa, aki a klip végére találkozik csak többi zenésztársával. "Nagyon jó volt együtt dolgozni Barnával a
Még
Közös kislemezt ad ki az Octahed és a Karst. Ez így valószínűleg nem sokat mond olvasóink, ezért hát segítünk a két csapatot megismertetni azzal, hogy bemutatjuk az említett anyagot. „A cím nélküli split apropója, hogy mindkét zenekar épp nagylemezre készül, és ezt megelőzve szerettük volna megmutatni egy olyan oldalunkat is, amik eddig nem fértek bele az egyes bandákról alkotott képbe, miközben valahol azt is mutatja, hogy milyen irányba halad tovább a két formáció." – mondták a zenekarok a Lángoló Gitároknak.
Celebration Day címmel november 19-én jelenik meg a Led Zeppelin 2007-es, egy estére szóló újjáalakulásról készült koncertfilmje különböző videó- és audió-formátumokon. Aki szemfüles volt, már megnézhette a filmet,
Az X-Faktorban feltűnt, azóta viszont teljesen önállósodott Baricz Gergő Némán állni című dalának premierjét annak idején