Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szeretek egyedül utazni, autóval, vonattal, vagy épp gyalogszerrel. Ha az ember szervezett túrára megy, óhatatlanul is alkalmazkodnia kell a többiek tempójához, nem lehet ott és akkor megállni, amikor kedvünk tartja. Ha meg épp mennél, mindig lesz valaki, aki lemarad, vagy aki épp akkor akar megállni pisilni, cigizni. Nem kell túl nagy asszociációs készség ahhoz, hogy ezt bárki át tudja vetíteni a zenekari létre. Épp ezért szólólemezt készíteni - pláne jórészt egyedül - bizonyos szempontból a világ legegyszerűbb, leginkább magától értetődő dolga. Mindössze annyi kell hozzá, hogy az ember elboldoguljon egy-két hangszeren, és persze az sem árt, ha van egy víziója azt illetően, mit szeretne hallani. Ráadásul minden zenekarnév márkanév is egyben, és még a legbátrabb előadókat is kötik a saját hagyományaik. Ha meg a folyamatos változás az ars poetica, akkor minimum zenekari társaink ízlésvilága lesz az, ami megszűri a kidolgozásra váró ötleteket. Egyedül viszont semmi ilyesmire nem kell figyelni, ki lehet próbálni gyakorlatilag bármit, ami eszünkbe jut. Ha a kísérletek jól sülnek el, általában a végeredményen is érződik ez a féle jó értelemben vett gyökértelen szabadság és spontanietás. Egyedi Péter a hálószobaprojektként indult Mindenkinek megvan a maga története képében pont ilyen albumot készített.
