2014.12.03. 15:01 – Rácz Mihály

Makám: Napének című rendhagyó lemezbemutató koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

makam2014.jpg

A Makám már rég nem csak egyszerűen zenekar, sokkal inkább valódi intézmény, a gyerekdalokra épülő műsorfolyamtól kezdve a keleti zenékből merítő kortárs world-jazz formáción át a legjobb hazai folk és világzenei énekesnőket befuttató, változó felállású zenekarig igen sokoldalú alkotóműhely. A Krulik Zoltán vezette Makám most túl számtalan felejthetetlen albumon, koncerten és turnén, december 21-én, vasárnap este fél 8-tól a MOM-ban 30 év dalait és zenéit idézi meg rendhagyó módon.


folk hír makám



2014.12.03. 13:06 – dankógábor

Az Esti Kornél volt frontembere a Péterfy Bori & Love Bandben?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hétfőn jött a hír, hogy nagy változások lesznek a Péterfy Bori & Love Bandben. Nem haraggal távozva ugyan, de kilép Laskai Viktor és Mészáros Ádám a csapatból, így új dobos és gitáros után kell(ett) nézniük. Azt írták, hogy már meg is vannak a tagok, de azt később árulják el, hogy kik is ők. Annál is inkább, mivel még három koncertjük van a klasszikus felállással. Budapesten például december 19-én búcsúznak a Barba Negrában. Mi viszont most beleköpünk a levesükbe, de vessenek magukra, ők csinálták a bajt maguknak. Péterfy Bori ugyanis kirakott egy videót az Instagramjára, ahol szerkesztőségünk több munkatársa is az Esti Kornél volt frontemberét, Nagy Istvánt vélte felfedezni. A videó mellett annyi a szöveg, hogy 

Titkos gyilkos új gitáros:))) #killer #secret

Szóval mérhetetlen nagy nyomozásunk egyelőre itt tart, aztán majd lesz hivatalos bejelentés is biztos, (lehet arról, hogy tévedtünk, és csak hasonlít valaki Nagyra). És ha már Esti Kornél, akkor azt is eláruljuk, hogy a zenekar december hatodikán fellép a Corvintetőn, a Csokigyűjtő Tesco Discóban.


hír esti kornél péterfy bori & love band



2014.12.03. 12:09 – Hirdetés

SCANDINIGHT szombaton a Kuplungban - Nyerj belépőt a Keep North és a Skandináv Ház közös estjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

henrik-jose.jpg

A Keep North és a Skandináv Ház szombat este egy egész estés közös programmal várja a skandináv zene és kultúra szerelmeseit a Kuplungban. Aki szeretne egy különleges estét eltölteni, most egy páros belépőt nyerhez a rendezvényre a Lángoló Gitárokkal.


játék hír program



2014.12.03. 11:00 – dankógábor

Meghalt Bobby Keys, a Rolling Stones szaxofonosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Keys 70 éves volt, otthonában, a  Tennessee állambeli Franklinban hunyt el kedden hajnalban. A zenész egy ideje már betegeskedett, a Rolling Stones legutóbbi koncertjeit már ki kellett hagynia. 

A Rolling Stones tagjait mélyen lesújtotta barátjuk, a legendás szaxofonjátékos, Bobby Keys elvesztése. Bobby páratlan zenei közreműködője volt az együttesnek a hatvanas évek óta

- áll a zenekar közleményében. Keys kamaszkorában kezdett szaxofonozni, játszott Buddy Hollyval, John Lennonnal, George Harrisonnal, Eric Claptonnal és Joe Cockerrel is. Keith Richards Rolling Stones-gitárossal különösen közel álltak egymáshoz (a fenti képen is együtt vannak, Key bal oldalt), ráadásul egy napon is születtek. A gitárossal merült el a drogokban is, ami miatt 1973-ban ki kellett szállnia a zenekarból, tíz évvel később térhetett csak vissza. A Stonesnak amúgy nem volt hivatalosan tagja, de rá bízták mindig a fúvós szekciók irányítását. Olyan Stones-albumokon hallható a játéka, mint a Let It Bleed, a Stick Fingers vagy az Exile on Main Street.


rock hír rolling stones bobby keys



2014.12.03. 09:32 – m.adi

Péntek este feltámad a Kex

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kex.jpg

A Kex együttes bár alig pár évig működött az 1960-70-es évek fordulóján és korában meg nem értett zenekarnak számított, elég nagy hatást gyakorolt a magyar zene további évtizedeire. Már csak azzal is, hogy a zenekarhoz köthetően olyan emberek léphettek színpadra, mint Cseh Tamás, Somló Tamás és Hobo. A csapat dobosa, Kisfaludy András idén Kex Remake néven új formációt szervezett maga köré azzal a céllal, hogy újragondolja, és új szerzeményekkel ki is egészítse a kultikus zenekar életművét. Az eredmény az összes Kex-szám átdolgozva Tóth János Rudolf által, és ezen kívül még két új dal, amiket először egyben december ötödikén a Mom Kulturális Központ színháztermében hallhat a közönség. Itt már meg lehet majd venni mindezt CD-n is, a koncerten pedig fellép majd Somló Tamás, Závodi János és Doleviczényi Miklós az eredeti Kexből, szóval izgalmas estének ígérkezik. Addig is itt van két videó, amin megnézhetitek, milyen a zenekar egyik leghíresebb száma a 2014-es feldolgozásban, és milyen volt eredetileg.


rock hír kex



2014.12.02. 17:09 – dankógábor

Bono nélkül is fellépett a U2 - Chris Martin és Bruce Springsteen énekelt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem írtunk róla, de most muszáj elárulni, hogy Bono nemrég akkorát taknyolt biciklivel, hogy nem tudja a munkáját elvégezni. Pedig lett volna elég. Például fel kellett volna lépnie hétfő este a New York-i Times Square-en az AIDS világnapja alkalmából. Neki ugye ez fontos ügy, a (Red) nevű segélyszervezete is ezt támogatja ezerrel. Na de mivel ő éppen gyógyulgat, ki kellett találni valamit. Az írek pedig azt találták ki, hogy a segélykoncert első két dalát Chris Martin Coldplay-frontember énekelje, az utolsó kettőt pedig Bruce Springsteen, közte pedig olyanok léptek fel, mint Carrie Underwood és Kanye West. Szerencsére ezt nem csak a New York-iak látják, hanem bárki, aki egy kicsit lejjebb teker. Bill Clinton is beszél kis ideig, de aztán jön a zene. A U2 részről csak annyit, hogy Chris Martin kegyetlen rossz, Springsteennek meg elég ráénekelnie bármilyen más zenekar slágerére, abból azonnal Springsteen-dal lesz.

 


rock hír rap u2 kanye west chris martin bruce springsteen



2014.12.02. 14:36 – Lángoló

Ingyen bejuttatunk a Carbonfools koncertjére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

December 5-én mutatja be új lemezét a Carbonfools az Akváriumban. A koncert vendége a Punnany Massif-os Felcser Máté lesz, aki várhatóan a Fehér Balázzsal Carbonfools-frontemberrel közös Ha nem mondod című dalt adja majd elő. Meg persze lesznek az új lemez dalai is, mint például a már mindenhol játszott Give It To Me. A lemezről ezt nyilatkozták: 

A Carbonblissben összeolvad a film noir éjszakai világa a csehszlovák diszkóval, a hatvanas évek pszichedeliája a rockkal, a techno, és az afro pedig megannyi kósza hangulattal. Mindemellett ihletet adtak DJ Titusz gyermekkori élményei, illetve a zenekar gitárosának, Fekete Istvánnak új nyenyeréje is.

Szóval valami ilyesmi lesz az este, ahol lehet majd már CD-t is kapni. Az este vendége a Muriel zenekar lesz, akik szintén vadonatúj lemezt mutatnak be. Erre lehet tőlünk egy belépőt nyerni, amennyiben elkülditek a jatek@langologitarok.hu címre Carbonfools-játék tárggyal, hogy mi a zenekar dobosának a keresztneve.


játék pop hír carbonfools



2014.12.02. 13:40 – _Hóember_

Mindent lehet – Öt újabb magyar raplemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A minap belebotlottam egy Essemm-interjúba, ahol a rapper azt bizonygatta a Divatikon című műsorban, hogy „divat azt mondani a zenéjére, hogy divat”. Érted? A Divatikon című műsorban. Érted? Csupán ezzel az egyetlen aprócska interjúrészlettel is remekül lehet jellemezni a mai magyar hiphop meghasonlott mivoltát, ahol szó szerint mindent lehet. Ugyan Essemm (és Mr. Busta közöse) nem kerül terítékre, azért van itt minden, mi szem-szájnak ingere a prüntyögő legendától a tehetséges kezdőkön át Mr. Millióig. (A képen a TheShowCrew látható.)


lemezkritika hiphop animal cannibals dynamic duplapé theshowcrew sör és fű



2014.12.02. 12:13 – dankógábor

Akusztikus koncerten lesz a Middlemist Red Klippremierje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mmr_2014_3_Kránicz_Richárd.jpg

Ígéretes zenekar a Middlemist Red valóban, nem túlzás a felhajtás. Nem véletlenül nyerte meg a Lángoló által is zsűrizett Szám versenyt idén tavasszal az Indexen. Azóta ráadásul jobbak is lettek. Hogy milyenek pontosan, arról Magyar Ádám kolléga itt írt, a telt házas lemezbemutató koncertjüket is megemlítve. Most lehet ismét telt házas előadásuk lesz, igaz most nem rockos koncertet adnak, hanem akusztikusat, a Toldiban, december 5-én. Itt lesz az első klipjük, a Multicoloured Drive premierje is. A videót Freund Ádám rendezte és Nagy Marcell fényképezte, de erről majd akkor, ha kijön. Alább egy kis ízelítő.


rock hír middlemist red



süti beállítások módosítása