Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rátóti Zoltán úgy tűnik továbbra is elsősorban színészként és színházigazgatóként ismert, pedig a Neil Young Sétány zenekar – amelynek énekes/gitárosa – két nagyszerű lemezt is készített már, de ami jelen tárgyunk szempontjából még fontosabb, 2013-ban Csodalépés címmel megjelent a szólódebütálás, amit itt nagyon megdicsértünk. Jogosan. Két év után persze még nem tudhatjuk biztosan, kiállja-e az idők próbáját, viszont akárhányszor újrahallgatom, működik, nem kopik jottányit sem, és úgy néz ki, nem tud senki azóta sem ilyen erőteljes, szikrázóan érvényes folkos rock lemezt összehozni.


A gitáros még 1993 végén hagyta ott végleg a Deep Purple-t, leginkább a személyi ellentétek miatt. A kiválása után csinált azért egy hard rock lemezt a Rainbow-val, de 1997-től feleségével együtt a Blackmore's Night nevű formációban idézte/idézi meg a folk- és reneszánsz – vagy valami hasonló – zenét. Mivel Blackmore igazán nehéz természet hírében áll, senki nem nagyon bízott abban, hogy valaha visszatér a rockzenéhez.
Az alábbi cikkel nagy késésben vagyunk. A pár hónapja megjelent
A Slayer iskolateremtő ex-dobosa, az idén ötvenéves Dave Lombardo utoljára 2011-ben járt Budapesten – még egykori zenekarával. Most visszatér, hogy PHILM nevű, kísérletező kedvű "szabadidő-zenekarával" adjon súlyos klubkoncertet az A38 Hajón. Egy igazi legenda, aki most nem bújik eszement dobszerkó mögé egy arénakoncerten, hanem szó szerint testközelből látható, mitől is olyan zseniális dobos.

