Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A modern fantasy-elgondolás azon szegmensében járunk, ahol a skandináv/ó-germán mitológia és a görög/római jellegzetességei egybegyúrva öltenek testet, és ennek a legfőbb ismérve, hogy az isteneket (és viselt dolgaikat) mondhatni betűszerinti értelmezésben mozgatják úgy az alkotók, mint a világi létezésben bárki más halandót. Vagyis nem veszik figyelembe, hogy az eredeti mitológiák és őshagyományok történései minden esetben szimbolikus leírások, amik elsősorban tanítási és nevelési célzattal születtek. A Marvel-féle panteon ehhez igazodva a modern ember materiális istenképe: nincs benne Isten, csak istenek; nincs szellemi dimenzió, azaz születetlen létezés, minden keletkezett egy adott időpillanatban. Összességében hús-vér lényekről beszélhetünk – az istenek legfeljebb az anyag finomabb energiarezgéseit uralják. Valamiféle kezdeti őstojás szülte az univerzum ezen teremtményeit, azaz a megsokszorozódott kozmosz különféle csillagrendszereinek első lényei ők, akik aztán az adott világok halhatatlanjai lettek. Viszont mivel ők is születtek, ezért igazából mégsem halhatatlanok, csak jóval nagyobb léptékben élnek a különböző bolygók halandóihoz képest, sok ezer, vagy millió évek a távlataik. A szellemi dimenziók hiányának ezért következménye van: a különböző nem könnyen magyarázható képességek és mágia megléte igazából tisztázatlan gyökerű, leginkább az anyagi alkotórészek mélyebb ismerete az alapja, és időnként afféle techno-mágia.
