Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az alábbi cikkel nagy késésben vagyunk. A pár hónapja megjelent gyűjtésünkben új hard rock lemezekről írtunk, és a termésből még van sok, így következik a második etap. A három (Toto, Eclipse, Thunder) viszonylag friss megjelenéshez hozzácsaptuk a The Night Flight Orchestra második albumát, illetve Mark Tremonti új szólólemezét is, bár utóbbi kissé kilóg a sorból. Persze lehetne még másokat is előcitálni, de az alábbiakra biztosan érdemes figyelni. A késésre pedig az a mentség, hogy a hard rock az a stílus, ahol nem mindig a legfrissebb albumokkal kapcsolatban érdemes képben lenni.
A Slayer iskolateremtő ex-dobosa, az idén ötvenéves Dave Lombardo utoljára 2011-ben járt Budapesten – még egykori zenekarával. Most visszatér, hogy PHILM nevű, kísérletező kedvű "szabadidő-zenekarával" adjon súlyos klubkoncertet az A38 Hajón. Egy igazi legenda, aki most nem bújik eszement dobszerkó mögé egy arénakoncerten, hanem szó szerint testközelből látható, mitől is olyan zseniális dobos.




