2020.01.03. 16:27 – Nihil_AK

Full Circle címmel hozott ki új dalt a Five Finger Death Punch

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp_2019.jpg

Új dallal jelentkezett a február 20-án Budapesten koncertező Five Finger Death Punch is. A Full Circle már a második ízelítő a február végén megjelenő F8 című albumról az alkoholizmus témakörét boncolgató, két hete nyilvánosságra hozott klipes Inside Out után, és ha valaki szereti az effajta, produkció és kivitelezés szempontjából amúgy kétségkívül professzionális amerikai hamburgermetált, garantáltan azt kapja majd, amit hallani szeretne. Ezen a lemezen debütál az új dobos, Charlie "The Engine" Engen, a producer pedig most is Kevin Churko volt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Kár lenne tagadni, dalokat és főleg refréneket tényleg tud írni a csapat, a két új számban ötletes riffekre, kitűnő szólókra, érdekes vonós hangszerelésre is futja, szóval valószínűleg csak a szerzőhöz hasonló elitista sznobok fogják továbbra is Michael Bay filmjeinek zenei megfelelőjeként aposztrofálni a csapatot, vagy megmosolyogni az Inside Out videóklipjében látott hihetetlenül macsó, boxerrel egybeépített mikrofont - de persze ez már legyen az ő bajuk. 


amerika hír metal heavy groove új lemez five finger death punch új dalok



2019.11.23. 20:20 – Lángoló Gitárok

Beast in Black és Rotting Christ a 30. jubileumi Rockmaratonon

Valamint újabb 11 fellépő a magyar mezőnyből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beast_in_black.jpg

Újabb fellépőket jelentett be 2020-ra a Rockmaraton szervezői. A nemzetközi headlinerek közül a finn, de görög és magyar tagokat is felvonultató Beast In Black és a görög Rotting Christ koncertjét hozták most nyilvánosságra, emellett a hazai fellépők listája is bővült újabb 11 névvel. A névsor még közel sem teljes, hamarosan további nevek várhatók. Sajtóbejelentés a hajtás után! 


programajánló rock fesztivál hír black death dunaújváros metal heavy slam rockmaraton rotting christ beast in black within destruction



2019.11.22. 17:17 – Lángoló Gitárok

Nyerj páros belépőt az áprilisi Parkway Drive-koncertre!

A második forduló kérdései

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

parkway_drive_cut.jpg

Április 6-án érkezik ismét hazánkba a legsikeresebb ausztrál metalcore zenekar, a Parkway Drive. A Viva The Underdogs turné budapesti állomásának helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna lesz, és ahogy erről már írtunk, a koncerten minden eddiginél komolyabb látvány és show várható, illetve nem akármilyen vendégcsapatok is, akinek a nevét, ha minden igaz, most már napokon belül megtudjuk majd. A Concerto és a Lángoló nyereményjátékában egy páros belépőt nyerhettek a koncertre - a folytatásban érkeznek a második forduló kérdései! 


programajánló koncert ausztrália hír ausztrál metal heavy nyereményjáték core metalcore concerto papp lászló sportaréna parkway drive



2019.11.12. 11:28 – Nihil_AK

Masquerade of Madness - Tizenkét év után új dal King Diamondtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

king-diamond.jpg

Nehéz elhinni, de King Diamond mindeddig utolsó stúdióalbuma már több mint 12 éve jelent meg. A Give Me Your Soul... Please utódja The Institute címmel érkezik 2020 elején, és a napokban ki is jött róla az első felvezető dal, a Masquerade of Madness. Nos, kedvenc dán énekesünk és zenekara most is elfelejtette meghazudtolni magát, hiszen ha a minden ízében korszerű, mégis hagyománytisztelő hangzást nem vesszük tekintetbe, az új szám kis túlzással bármelyik albumon megjelenhetett volna az elmúlt harminc évből. Ugyanakkor avatott vélemények szerint a legtöbb, amit zenéléssel elérhetünk, a leginkább annyi - természetesen a siker, a pénz, a nők és a csillogás mellett - hogy azonnal felismerhető stílusunk legyen, ez pedig itt vitán felül megvalósul. A friss szerzemény a rendelkezésre álló bő négy percben minden olyan jellegzetességet felvonultat, amiért szeretni lehet ezt a komplex, konceptalbum- és horrorfetisiszta metálzenét, rajta a rétegzett, védjegyszerű énekléssel, ami másodpercek alatt képes váltani a gyűrűlidércek sikolya és a Laár András-féle rosszakaró szerepköre között elképzelt skála bármelyik hangja között, hogy az Andy LaRocque és Mike Wead által alkotott gitárduó parádés játékáról már ne is beszéljünk. Ismerkedési lehetőség a folytatásban.


horror audio hír metal heavy king diamond új dal



2019.11.08. 12:21 – Lángoló Gitárok

2020 decemberében új lemezzel érkezik az Arénába a Nightwish

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nightwish-2989endsepia03by_andrea_beckers.jpg

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentésre került az finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében. 


opera sajtóközlemény koncert hír metal heavy nightwish concerto budapest aréna



2019.11.08. 10:51 – Lángoló Gitárok

Jövő júliusban Judas Priest a Budapest Arénában

A legendás zenekar ötvenéves jubileumi turnéjával érkezik Magyarországra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jp_promo.jpg

Szinte hihetetlen, de már ötven éve annak, hogy megalakult a Judas Priest. A zenekar a jövő évre egy nagyszabású jubileumi turnét tervez, a zenekar rajongói pedig örülhetnek, mert van magyar dátum: 2020. július 13-án, hétfőn érkeznek majd a Budapest Arénába. Sajtóbejelentés a hajtás után! 


brit koncert hír metal heavy judas priest live nation sajtóbejelentés budapest aréna



2019.10.10. 14:00 – Lángoló

Ausztrál metalcore expressz – Áprilisban Parkway Drive a Papp László Budapest Sportarénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

parkwaydrive.jpg

Április 6-án a Budapest Sportarénában lép fel az utóbbi években szép lassan Ausztrália legkelendőbb zenei exportcikkei közé besoroló Parkway Drive, akik hamarosan már élőben is szintet lépnek: 2020-ban indul ugyanis első arénaturnéjára a zenekar. Az Európa tizenegy nagyvárosát érintő Viva The Underdogs körút európai szakasza Hamburgból indul április elsején, hogy aztán 18-án a Wembley Arénát zárják ezt a sorozatot.


programajánló koncert ausztrália hír metal heavy metalcore concerto papp lászló sportaréna parkway drive



2019.09.28. 11:08 – Nihil_AK

Lemondta soron következő turnéit a Metallica James Hetfield rehabilitációs kezelése miatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

james_2019.jpg

Lemondta és határozatlan időre elhalasztotta soron következő ausztráliai és új-zélandi koncertjeit a Metallica, méghozzá egy kifejezetten váratlan és kellemetlen okból, a zenekar frontembere, James Hetfield ugyanis a hírek szerint sok évnyi józanság után most ismét egy rehabilitációs intézet vendégszeretetét élvezi. A Metallica tagjai a zenekar Facebookján tették közzé a nem éppen szívderítő hírt.


függőség hír metal heavy metallica rehab egyesült államok thrash james hetfield lemondott turné



2019.03.19. 14:10 – Nihil_AK

Elsőkoncertes nosztalgia a Metallicától, szeptemberben pedig ismét szimfonikus koncert hazai pályán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

metallicafirstflyer_638.jpg

A napokban épp 37 éve volt annak, hogy a Metallica első alkalommal színpadra lépett az anaheimi Radio City klubban, néhány hónappal azelőtt, hogy megjelent volna a mára már legendás Metal Massacre válogatás, rajta a Hit The Lights első demóváltozatával, és az elírt Mettalica névvel. Lars Ulrich nosztalgiázott is egy keveset az Instagram-oldalán ezzel kapcsolatban. Ezenkívül lesz jubilemi S & M-koncert is. 


hír metal nosztalgia heavy metallica thrash szimfonikus első koncert



süti beállítások módosítása