Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Depeche Mode @ Puskás Ferenc Stadion, 2013.05.21.
Magyarország annyira szereti a Depeche Mode-ot, hogy mostanra már garantált, hogy minden albumuk köré épített turnéhoz kapunk legalább egy budapesti koncertet is. Persze ezt is könnyű lefanyalogni azzal, hogy már megint túl kellett jutniuk úgy 20 évvel a karrierjük csúcsán ahhoz, hogy állandó programpont legyünk, de az a helyzet, hogy a Depeche Mode még mindig egy jó koncertzenekar. (Fotók: Karip Timi / Index)
Ha az embert élete legrosszabb koncertélményéről kérdezik általában egy túlzásba vitt ivászattal egybekötött tinédzserkori emlék jut először az eszébe. Nekem viszont jó ideig ByeAlex Zöld Pardonban adott koncertje lesz az első reakcióm, ugyanis ennél kínosabb produkciót Magyarországon én tényleg csak tévében láttam eddig, de azért legalább senkinek nem kellett fizetnie. Mondjuk ezért nekem sem kellett, de ez csak tényleg annyit szépít a végeredményen, mint amikor egy súlyos beteg kisgyerek éhező családjának Hajdú Péter nagy kegyesen oda ajándékoz egy Pókember-akciófigurát. (Fotó: Vanik Zoltan/Velvet)
Igazán nem lehet mondani, hogy a Google keresőjének kedvenc zenekara, a !!! az idei év legaktuálisabb magyarországi fellépője lenne, de ettől függetlenül az igazán népszerűvé még a legnagyobb sikerei idején sem váló dancepunk egyik legjobb zenekararáról van szó. A !!! (ejtsd: csk-csk-csk) ráadásul kevesebb, mint egy hete adta ki ötödik albumát Thr!!!er címmel, amin fényesen bizonyítják, hogy még akkor is minden hangjukban benne van az eszetlen nagy bulizás lehetősége, ha már nem ők a nyugati hipszterek kedvenc zenekara. (Fotók: 
A Meshuggah saját magát csalta csapdába, mikor 1998-ban kijött a Chaosphere című nagylemezével. Az első albumával 1991-ben debütáló svéd metálzenekar addigra megalkotta azt a hangzást, amit azóta polírozgatni ugyan tudott, de hozzátenni már nem sokat volt képes. Kis túlzással ezért nem érdemel szót a 2012-ben kiadott Koloss lemezük sem, mert azon is csak nagyjából ugyanazt a groove orientált, poliritmikus, transzba ejtő, ordibálós extrém zenét kapjuk, amit például a 2002-es Nothingon is. Ami persze annyira különleges, hogy semmi mással össze nem téveszthető, és bárki nevetségessé válik, aki csak egy kicsit is elkezdi másolni. A Meshuggah mára lényegében bekerült abba a kalapba, amiben az olyan rockzenekarok vannak, mint az AC/DC, a Motörhead, a Slayer vagy mondjuk a Bad Religion. Legendák, akik egyszer, régen létrehoztak valami nagyot, egy örök hivatkozási alapot, aztán évtizedekig ugyanazt a lemezt adják ki újra és újra. És pont emiatt kötelező minden igazi zenebuzi számára megnézni őket legalább egyszer az életben. (A kép nem a helyszínen készült. Fotó: Szémann Tamás)
Sok dolog akadályozta a hétfői The Men-koncertet az Akváriumban. Nem elég, hogy a New York-i zenekarral egy időben lépett fel az A38-on a Joy Division-alapító Peter Hook, de még a hirtelen az országra szakadó hóesés sem kedvezett nagyon a bulinak. Azonban egy kifejezetten lelkesnek bizonyuló, körülbelül 200 fős közönség így is összegyűlt az együttes fellépésére, akikkel hiába kaptunk tíz percet egy interjúra, szegényeknek nagyobb szükségük lett volna egy kiadós alvásra és pár tiszta zoknira. (Képünk csak illusztráció, nem a koncerten készült.)
A tradicionális germán metál szókapcsolathoz hasonló szaghatást tudnánk társítani, mint amit egy árvíz sújtotta menyétmenhely áraszt magából. Talán nem véletlenül: a műfaj nevesebb képviselőinek jelentős része a mai napig ugyanazon 80-as évekbeli dögkútban raboskodik, ahol Josef Matula, a Guldenburg klán, Richard Clayderman és hasonló notórius karakterek. Nem szükségeltetik hozzá túl sok rosszindulat, hogy a Gamma Ray tagságát is közéjük soroljuk. Kai Hansen ugyanis olyannyira elkötelezett híve a zenei reformoknak, mint az Észak-Korea népi vasutaszenekarának vezetője. Ezzel szemben azonban mégis egy olyan dalszerzőt tisztelhetünk benne, aki Future World, I Want Out, Victim Of Fate-kaliberű alapműveket hozott össze, mindemellett jelenlegi zenekara élőben túlságosan is meggyőző ahhoz, hogy holmi avas tepertőmetál-formációnak tituláljuk őket. (Képünk csak illusztráció, egyébként a 2011-es Szigeten készült.)
Az A38 közönsége kicsit meglepődött, amikor a Natacha Atlas felült egy bárszékre és úgy kezdte el a koncertet. Világzenét ritkán szoktak ülve előadni, de ebben is más ez az egyiptomi apától és brit anyától származó előadó; a tradicionális arab muzsika csak keret a jazz, a drum and bass vagy a pop műfaji elemeit is vegyítő zenéjéhez. (A kép nem a helyszínen készült.)
Hat évet kellett várni Kid Koala legutóbbi nagylemezére, de a 12 bit Blues megérte a várakozást, hiszen ez a füstös gépi blueszene az 