Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nasum, Black Breath @ Dürer Kert, 2012.09.30.
A vasárnap esti Nasum-koncert beharangozójaként számtalan helyen leírták, hogy a svéd zenekar életművével megmutatta, hogy a kegyetlen gyors grindcore-ban is lehet keresnivalója annak, aki amúgy messzire szalad a műfaji sajátosságként alkalmazott millió bpm-es kalapálást hallva. Még ha én személy szerint nem is menekültem soha a cséphadaró elől, az biztos, hogy még Napalm Death-kedvelőként sem ástam a stílus mélyére zenekarok után kutatva, szóval akár még élő példája is lehetek annak, ahogy a Nasum elkezdte popularizálni a grindcore-t, ezzel rajongóvá téve az olyanokat is, mint én. A svédek ugyanis nem csak a keménységre, az öncélú gyorsaságra mentek rá, hanem dalokat, fogós témákat írtak, amiket aztán olyan hangzással öltöztettek fel, hogy a csodájára járt a világ. (Fotók: Juhász Edina)
Nem tudom, ki hogy érzékeli ezt, de igazán elkényeztetik a szervezők a magyar stoner közönséget - a nyavalygók által a rockzene dubstepjének is kikiáltott műfaj ezerfelé futó nyúlványai több zenekaron keresztül két éve elég szép szériában mutatják be, hogy melyik zenekar mit szűrt le a kedvenc Black Sabbath-lemezeinek sorozatos újrahallgatásából. Az utóbbi időben fellépett a Shrinebuilder, a Kyuss (ugyebár kétszer), majdnem a Queens Of The Stone Age, a Sleep, a St. Vitus, a műfaj legprosztóbb végét jelentő Red Fang és tegnap borzasztó méltatlan körülmények közt a kánon talán legszélsőségesebb tagja, az Al Cisneros nevével fémjelzett, kaliforniai Om. (A képet 
A kanadai Japandroids koncertje több okból is kuriózumnak számított. Ritkán jön Magyarországra olyan zenekar, amely nem csak aktuális, de nemzetközi mércével mérve is fontos együttesnek számít. A kéttagú együttes fellépése ennek ellenére nem volt kiemelkedő színvonalú, a buli végére mégis kicsit elszabadult a pokol. (Fotó: mush.hu/Mohai Balázs)
Mire sikerült leérni, a színpadon már Steve Shalaty, az Immolation baseballsapka nélkül elképzelhetetlen dobosa szerelte a cuccot, amiből gyorsan rájöttünk, hogy mindhárom előzenekarról sikerült lekésni. Úgy látszik, a hétfő miatt tényleg komolyan vették a kezdést, nehogy éjszakába nyúljon a buli. A cseh Heaving Earth-t, a francia Forsaken Worldöt és a spanyol Noctemet így csak az Immolation-frontember, Ross Dolan szájából hallottuk, aki szépen megköszönte nekik a koncerteket.
Bevallom őszintén a koncert kezdetéig elképzelésem nem volt arról, ugyan mi is az a New Ivory, mire számítsak egy olyan zenekartól, amely az amerikai prosztó electrohouse koronázatlan királyának, Steve Aokinak a kiadójához van leszerződve. Aztán szerencsére óriásit csalódtam, mert a háromtagú zenekar egy kifejezetten lendületes, energiával teli és persze rohadt hangos bulit csapott végül. (a fotókat a 
Két underground punkzenekar játszott egymás után szerda este a budapesti Trafikban. Egyiknél gitáros nem volt, másiknál meg dobos. Alapvetően egyébként egyik produkciót sem lehet a köznyelvi értelemben vett punk kategóriába besorolni, mivel ezek inkább valamiféle avantgárd alkotásnak tűntek, amiket a nagy hangerő és a nyers zaj testesít meg. (A derTANZ-fotó a zenekar Facebook oldaláról van, és csak dekoráció, nem ezen a koncerten készült.)
Nem emlékszem pontosan, hogy előbb a kifejezetten magávalragadó énekes vastag, már-már húsos bajuszán lepődtem meg, vagy azon az egészen különös előadásmódon, ahogy Dan Smith minden igyekezetével megfeszült, hogy a szívében évek óta sűrűsödő fájdalmat kihányja elénk. Az amerikai Listenert hozta most el a jó ízlésű Soundkitchen az Akváriumba.
Vasárnap a nyár talán legelviselhetetlenebb hetének utolsó estéjét a Soundkitchen szervezőcsapat tette kellemesebbé: este hattól a tetőteraszon fél tucat szimpatikus hazai csapat koncertezett, majd utánuk a hajó gyomrában az osztrák Contrails és a lányok ezreinek példaképévé vált Warpaint lépett színpadra. (A képek a Pohoda fesztiválon készültek.)
A Los Angeles-i Saint Vitus legalább akkora legenda, mint a májusban