Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugorjunk is gyorsan bele, úgyis ott van a címben: igen, a Metallica Tankcsapda-számot játszott a budapesti koncerten. Vagyis pontosabban, a Metallica két tagja, Kirk Hammett gitáros és Robert Trujillo basszusgitáros eljátszogatta a koncerten amúgy teljes tagsággal jelen lévő Tankcsapda Legjobb méreg című dalát. Méghozzá úgy, hogy Trujillo énekelt is hozzá, ráadásul elég jó kiejtéssel. Persze a szöveget a közönség nagyrészt túlkiabálta, de simán, majdhogynem normálisan kimondta a basszsugitáros, hogy “dugd fel a botodat magadnak seggfej”. De ezen kívül is volt még magyar dolog a koncerten. Például ősrégi Metallica-koncertjegyet lehetett látni a ledkockákon, amin ott virított az előzenekar Pokolgép neve. Illetve volt magyar zászló is Metallica-logóval, hogy még egy kicsit kenegessék hájjal a magyar szíveket. Na de milyen volt a koncert? (Fotók: Artlasso)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az amerikai Triviumban egyvalami biztosan becsülendő: annak ellenére, hogy a zenekar kommersznek számít, sosem a nyilvánvaló zenéket népszerűsítik vagy támogatják. Így lehet, hogy két olyan előzenekart választottak maguk elé, akik éppen felfutóban vannak, és nem feltétlenül kézenfekvő irányt vettek. (Fotók: Juhász Edina, Huawei P20 Pro telefon segítségével)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

"Politikus gospel-punk" mint stílus? Ugyan már! Meg egy dob mögé felfüggesztett Power to the People-feliratú rongyos molinó is minimum megmosolyognivaló sokaknak, de főleg nagyon anakronisztikus tud(na) lenni 2018-ban. Na de nem egy Algiers-koncerten, ahol minden gesztus hiteles, ahol minden hang, gerjedés, effekt a helyén van, ahol az énekesnek elhiszed a mélyen átélt világfájdalmat és az azonnali változtatásra, sőt, akár magára a világforradalomra bejelentett követelés jogosságát is. (A kép nem a koncerten készült.)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vannak olyan zenekarok, akik bár a legkevésbé sem játszanak kommersz, közérthető zenét, sőt mondhatjuk őket megosztónak, mégis összegyűjtenek akkora közönséget, amelyik egy baromi sikeres klubturné több állomásán is teltházat produkálnak. A norvég Leprous például Magyarországon is megugrotta az A38 hajó többszázas korlátját, pedig a különös, sötét, progos zenéjük és Einar Solberg falzett éneke első hallásra sokakat elriaszthat. (A kép nem a helyszínen készült.)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem vagyok Gorillaz-rajongó. Meg is lehet rögtön kérdezni, hogy akkor ugyan minek mentem el a koncertre? Azért, mert amennyi a Gorillazból eddig eljutott hozzám, az tetszett, még ha nem is késztetett arra soha, hogy elkezdjem a lemezeiket hallgatni. Ráadásul kíváncsi voltam milyen is lesz ez az egész rajzfilmesdi egy koncerten. Mivel soha egyetlen videót sem láttam az eddig lezajlott Gorillaz-koncertekről, így egyáltalán nem tudtam elképzelni mit is kapok majd. Vajon akkor ez most egy rajzfilm lesz-e zenei aláfestéssel vagy egy koncert, rajzfilmes vetítéssel. Utóbbi lett. Gyakorlatilag ez egy ugyan olyan koncert volt, mint amit a zenekarok 99 százaléka adni szokott, csak a vetítés volt adott a Jamie Hewlett által megrajzolt karakterekkel. (Fotók: Artlasso)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vasárnap este adott egy tök jó koncertet a Queens Of The Stone Age, mégis mikor kiléptem a bécsi Stadthalle kapuján leginkább mérges voltam. De ne szaladjunk ennyire előre. (A kép nem a helyszínen, hanem a Szigeten készült.)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Körülbelül harminc éve ismerem az EAST zenéjét. Hatéves korom tájékán őket hallgatva nőttem ki a Modern Talking-korszakomból, tehát voltaképpen egyik legkorábbi kedvenc zenekaromnak számítanak. Apám volt nagy rajongójuk, emlékszem, a Rések a falon lemez borítóján látható figuráktól majdnem annyira féltem gyerekként, mint a KFT Bábu vagy kislemezétől, ahol Laárék kifestett arccal grimaszkodtak, vagy a Solaris Marsbéli Krónikák albumának első tételétől, amelyben a marslakó beszél. Ezt mindig félve hallgattam meg, amikor hazaértem a suliból, szerencsére a lemezjátszót már óvodás koromtól tudtam kezelni. És amíg bizonyos korai kedvenceimből rendre kiszerettem, akár a Markos-Nádasból, az Eddából, a Guns 'N Rosesből, vagy még a Genesisből is egy időben, az Easttel kapcsolatban ilyen nem történt. Még a legvadabb death metalos éveimben is bármikor feltettem a Játékokat vagy az Áldozatot két éppen aktuális aprítás között. Koncertjükre viszont eddig nem jutottam el, még az utóbbi években sem, szóval amikor kiderült, hogy ezúttal teljes életművet megidéző produkció várható, nem gondolkodtam sokat. (A képek egy korábbi koncerten készültek.)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A gitárzenék történetének egyik legnyomasztóbb korszaka kétség kívül a 2000-es évek első fele volt: a hétvégi rockdiszkóban agyhúgykövet kaptunk a Chop Suey-tól meg Last Resorttól, egyébként pedig ötpercenként alakult meg egy grunge-os rádiórockzenekar, hogy dalba öntse az amerikai kertvárosi gimnazisták nyomorúságát. A Creedet sajnos ebben a közegben sem tudtam utálni, akkor pedig már kiváltképp nem, amikor a zenekari Honthy Hanna, Scott Stapp helyére egy jóval rokonszenvesebb és kevésbé modoros frontember érkezett. Persze, ettől még az Alter Bridge nem kezdett el európaibb hangzású dalokat írni, és a nézőszámon is érződött, hogy ez elsősorban továbbra is a Dodgers baseballdzsekis fiatalság zenéje. De talán a húszezer körüli jegyárnak is lehetett hozzá némi köze, hogy egyesek nem pont a Sportarénába húzódtak be az eső elől.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha augusztus eleje, akkor az a be nem tartott ígéretek ideje. Itt a Brutal Assault, ideje hát megint valakinek megígérni, hogy persze, azt a szuperritka cseh sört mindenképp meg fogom kóstolni. Nem Kozelt és Pilsnert persze, hiszen az ismerősnek mindenképp bizonyítania kell, hogy ő ismeri az igazi különlegességeket is. Ha innék sört, sem kapnék úgysem az életben sehol olyat.

És persze magának is fogadkozik az ember. Most minden nap délelőttől egész éjjel fél háromig töltekezem majd, nekem aztán be fogja hozni a buli az árát! Ketté nem szakadhat senki, de cserébe megnézek minden érdektelen vackot, legalább ezeket is ki lehessen pipálni a listán, ha esetleg a Metálrendőrség számon kérne. A vége persze az lesz, hogy az éjjel kettes Mourning Belovethet már biztosan nem várom ki, de délután négykor kint szenvedek Prongon. Komolyan van olyan, hogy Prong-tábor? – merengek, de azért belül díjazok minden megjegyezhető dallamfoszlányt. Jó metálos nem bántja az elárvult fémzenét, amit még a Petőfi rádió is elhallgat ugyebár. (Biztos elhallgatja annak cseh megfelelője is.)