Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Realistic Crew – Blind Musician
(DDK productions)

A Realistic Crew soha nem arról volt híres, hogy nagy csinadrattát csap az aktuális megjelenései körül, de ebben a tekintetben ezúttal olyan messzire mentek, hogy a hivatalos honlapon, és Myspace-en is a 2009-es Freedom Eats The Soul lemezt ajánlják újdonságként, és igazság szerint erős a gyanúm, hogy ha nem lennék ilyen bennfentes valaki, fogalmam sem lenne róla, hogy már elérhető a Blind Musician című harmadik album is.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tesseract – One
(Century Media)

A Meshuggah korunk egyik legmeghatározóbb metálzenekara, akik már évek óta a saját, egyébként egyedi sémájukat ismételgetik. Hiába előremutató az, amit csináltak, korlátok közé vannak szorítva, és ennek nagy része köthető az ének egysíkúságához. Értjük, érezzük a mondanivalót, de sokadszorra már nem hat ránk elemi erővel, ha kapaszkodók nélkül maradunk. Ezt próbálja megoldani a brit Tesseract, a One lemezt hallgatva pedig félig-meddig sikerül is neki.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ossian - Az lesz a győztes
(Hammer Records)

Attól tartok, ezúttal elkerülhetetlen lesz, hogy lefussunk bizonyos kötelező köröket. Ez azonban jelen esetben szerzőnek és véleménynyilvánító olvasónak egyaránt érdeke. A magyar heavy metal lakossági műfaj, a Kérdezz, felelek pedig lakossági társasjáték. Ennek szellemében: Szerintetek 2011-ben még menő dolog az Ossianon viccelődni? (Fantomas-rajongó névtelen indexmetálos, Budapest, I. kerület) A szerk.: Jelen lemezismertető semmiképpen sem holmi gúnyosnak szánt lejáratókampány része. Már csak azért sem, mert az általunk indított kollektív lejáratókampány nem más, mint mentális lidércfény. (Hogy ez kinek az elméjében és miféle impulzusok következtében keletkezik, arra most hadd ne térjünk ki!) Hirtelen miért érzi kötelességének az alternatív sajtó, hogy egy olyan zenekarral foglalkozzon, melynek létezéséről jobbára tudomást sem vett? (Éjfélilány92 – Egyházashetye) A szerk.: Az apropó, kérlek, nem más, mint hogy az Ossian immár huszonötödik éve van jelen a hazai zenei palettán, és mint ilyen – lehet szeretni vagy nem szeretni - nem csupán megkerülhetetlen tényezőnek, de intézménynek is minősül. És miféle alternatív sajtó? Meggyőződésünk, hogy Himmlerrel és Pol Pottal Kaukázust hallgattatnak a pokolban. Nem is ismeritek az Ossian munkásságát! Miért nem inkább a fültágítós, füves, rózsadombi divatköcsögök seggét nyaljátok? (Rockandrolldémon666 – Székelyszentsusnyás) A szerk.: Ha a magam nevében kell nyilatkoznom: tévedni tetszel. Az Emberi dolgok kivételével a Maróthy-korszak összes kiadványát (Szex-invázióstól, Motorőrületestől) klasszikusnak tartom. Akkor is, ha már nem feltétlenül érzem szükségét, hogy előkotorjam őket a faterék padlásáról. Ugyanakkor az újjáalakulást követő majd’ minden albumba belehallgattam, de finoman szólva sem ragadtak meg.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Haunebu – My Father Was A Master Blacksmith
(Szerzői kiadás)

A történelmi mendemondák szerint a náci Németország több repülő csészealjat is kifejlesztett, méghozzá három különböző méretben, amelyeket aztán Haunebunak neveztek el. A legenda szerint ez a sajátos tömegközlekedési eszköz előbb az Antarktiszra, majd a Holdra repítette a vesztes háború következményei elől menekülő német vezérkart. Bármilyen letaglózó is a földönkívüli nácik meséje, a sztorit felspékelő Ernst Zündel idővel beismerte, hogy az általa terjesztett sci-fi valójában csak élénk fantáziájának szüleménye, tudományosan teljesen megalapozatlan. Hogy létezik egy hazai zenekar, amelyik az űrben tanyát vert nácik misztikus csodaszerkezetéről nevezte el magát, az csakis annak jófejségét hivatott propagálni.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Pains Of Being Pure At Heart - Belong
(Slumberland)

Minden évben, amint beköszönt a tavasz, a világ zenebuzijai is meglágyulnak. Olyan évszak ez, amikor szinte kötelező szerelembe esni, és amihez kizárólag kedvesség dukál. Ha pedig kedvesség és szerelem, akkor szóba sem jöhet más, mint a twee pop. Pontosan tudja ezt a New York-i The Pains Of Being Pure At Heart is.A csapat nevével megegyező címmel ellátott debütálásuk 2009 első felében jelent meg. A többnyire pozitívan fogadott kiadvány az egykori „nagy” twee elődök előtti tisztelgés volt; végtelenül aranyos és jópofa, ám alig egy leheletnyivel több holmi stílusgyakorlatnál. Tavaszra kiváló aláfestő zenének bizonyult, ám az év hátralévő részére szépen lassan feledésbe merült. Ezt a folyamatot, és hogy úgy egyáltalán ne merüljön totális feledésbe a zenekar, csak az adott év szeptemberében kiadott Higher Than The Stars című EP-nek sikerült némileg megakadályoznia.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Kills - Blood Pressures
(Domino/Neon Music)

2008-ban ott hagytuk abba The Kills-fronton a történetet, hogy a zenekar szépen lassan, és tulajdonképpen észrevétlenül átnyargalt a ragadós dallamok, a vasgyomor nélkül is emészthető hangzások világába, a kerregésből, kattogásból és károgásból akkor olyan mixtúrát alkotva, hogy ahhoz már csak pár remix kellett, és tulajdonképp klubzenének is elkönyvelhettük. Azóta nagyot fordult körülöttük a világ, és bár azon azért lehet vitatkozni, hogy jelenleg az anyazenekar, vagy a Jack White-brand hátszelével igen magasra kapaszkodó Dead Weather szupergrup jogán ismerik-e többen 2011-ben Alison Mosshartot, de annyi teljesen biztos, hogy az a projekt jelentős plusz tábort generált. A némileg középszerű második Dead Weather-lemez után mindenesetre egyre többen vártuk, hogy újra felcsendüljenek a világ legelbaszottabb cinjei és leglehetetlenebb gitárhangzásai, elinduljon a jellegzetes kettős motyogás, és megint le legyünk kötve hetekre-hónapokra egy új Kills-lemezzel.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Foo Fighters – Wasting Light
(Sony Music)

Kissé ambivalens érzéseim vannak nekem a Foo Fighters zenekarral kapcsolatban. Miközben alapvetően kedvemre való az, amit csinálnak, a zenéjük sosem teljesedett ki, sosem volt benne az a plusz, az az állat, amitől hanyatt vágnám magam. Időközben persze nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fojtott, visszafogott, biztonsági rockzene a Foo Fighters stílusa, és ez a Wasting Light című új lemez is csak azt bizonyítja, hogy ki sem fog lépni belőle soha, tehát ezzel kell megbarátkoznom.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Raveonettes – Raven in the Grave
(Vice)

A Raveonettes mellett szinte észrevétlenül repült el az elmúlt tíz év, ami jórészt betudható az egyszerre minimum két idősíkba visszarévedő zenéjüknek, de annak is, hogy a pályafutásuk ugyanúgy nélkülözi a mélypontokat, mint a kiugró pillanatokat. Az mára teljesen nyilvánvaló, hogy a korai kétmillió dolláros lemezszerződés és általános hype nem került igazolásra. Sosem lettek igazi mainstream nevek, hiába relatíve széles a rajongótáboruk, ez azonban valószínűleg csak olaj a tűzre a keserédes, és esetenként kimondottan sötétbe forduló zene számára, ami felől sosem lépnek másfél lépésnél messzebb. Így most sem. Ellenben még kevesebb az önfeledt pillanat, több az önmarcangolás, és kevésbé van mindez becsomagolva zenei ideológiába. Ezúttal kendőzetlenül szenvednek.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Peter Bjorn and John – Gimme Some
(Cooking Vinyl)

Unod már az öt éve folyamatosan felbukkanó fütyülős számukat? Ne aggódj, ők is.Fognak még szerinted olyan nemzetközi sikereket elérni, mint a fent említett dallal? Kit érdekel, ők is leszarják magasról.A március végén Gimme Some címmel új lemezét megjelentető svéd Peter Bjorn and John trió technikailag egyslágeres zenekar, akik öt évvel ezelőtt a Concretes énekesnőjének (Victoria Bergsman) vendégszereplésével készült Young Folks dallal világszerte óriási sikert arattak, és - ahogy azt két évvel ezelőtti interjúnkban is elmondták – szereztek olyan rajongókat mint Kanye West, Drew Barrymore, vagy a Depeche Mode, akik a turnéjuk alatt előzenekarnak is meghívták őket.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5