Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Woods Of Desolation – Torn Beyond Reason
(Northern Silence)

Az ausztrál black metal nálam sokáig az afrikai rozmárhoz hasonló fogalom volt: nyilván nincs, de ha mégis, biztos érdekes lehet. Persze szomorú/lúzer/zord lelkű/stb. emberek mindenhol élnek, még ott is, ahol sokat süt a nap, így azért idővel csak előbugyogtak a sötét zenék a kontinensnyi ország zugaiból. Az Austere talán többeknek ismerős – volt, mert alig háromévnyi működés és két nagylemez után hamar meg is szűnt. Lett viszont helyette Woods Of Desolation.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Okkervil River – I Am Very Far
(Jagjaguwar)

Az Okkervil River tőle szokatlan dolgot csinált: Will Scheff és zenekara 2003 óta először csak úgy simán kiadott tizenegy dalt, történet, és úgy általában bármiféle nagy koncepció nélkül (nem számítva a tavaly Roky Ericksonnal felvett közös lemezt). Az amerikai indie folk Decemberists mellett talán legnagyobb neve logikus lépést tett vissza az egyszerű dalok irányába, mert a 2008-ban kiadott Stand Insszel bezáródó lemezcsokor egyértelmű kreatív csúcsot jelentett, az Okkervil River-életműben, és a stíluson belül is. Scheff úgy tudott történetet mesélni, hogy nem voltak öncélú témaismételgetések, zavaróan hosszú lemezek, csak arcbamászóan hatásvadász dalok, úgy ahogy azt maximum az Arcade Fire tudja.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sixx A.M. - This Is Gonna Hurt
(Eleven Seven Music)

Nikki Sixx, a Mötley Crüe bőgőse a szakma egyik nagy túlélője. Műfajteremtő zenekarával kipróbált mindent, amit épeszű és totál idióta emberek el tudnak képzelni, annyi drogot és alkoholt fogyasztott el, mint a Balaton Sound közönsége évente összesen, és mégsem halt bele, illetve de, kétszer is, csak nem fogott rajta a cucc, mert a szervezete keményebb dolgokhoz szokott hozzá. A kilencvenes években magához tért, kitisztult, és elkezdett élni, azaz a lóvét, amit a Crüe-vel keresett, inkább feleség- és gyerektartásra költötte, nem hernyóra, üzleti vállalkozásokba fogott és izomból jótékonykodott.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Letlive – Fake History
(Epitaph)

Nem szokásunk egyéves lemezekről írni, de mivel a Letlive leszerződött a Bad Religion gitárosának, valamit ennél a lemeznél egy bónuszdal, a This Mime [A Sex Symbol] producerének, Brett Gurewitznek a kiadójához, az Epitaph-hoz, és ők a zenekar tavalyi, harmadik lemezét érdemesnek találták arra, hogy bónuszolva újra kiadják, így mi is szólunk róla. Leginkább azért, mert a Fake History tényleg tökös album, de az már most tudható, hogy nem a Letlive legjobbja. Egy nagy ígéret inkább.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Joyless – Without Support
(Ván Records)

Fura képződmény a Joyless és az új albuma. Olyan, mint egy kezdő zenekar és garázshangzású demofelvétele, amelyen a picit fakezű hangszeresek egy bátortalan énekesnővel Pixies-szerű rockot játszanak. Ebben mondjuk még nem lenne semmi extra, van ilyen ezer manapság, csakhogy a Joyless a Burzum-klón Forgotten Woods nevű norvég blackmetal-zenekar romjaiból épült fel, és pár éve split-lemezen szerepelt a Bethlehemmel, illetve az Urfausttal is. Ezek az együttesek szintén nem éppen az alternatívrock-színtér jeles képviselői. Pedig talán abban a körben a Joylessnek nagyobb sikere lenne, mint a Varg Vikernes-rajongók népes táborában.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tv On The Radio - Nine Types Of Light
(Interscope)

Ahogy az évtized amerikai idézőjel-popjának egyik zászlóvivője az LCD Soundsystem berekesztésével leköszön, úgy a másik, relatív csöndben kiadja a legújabb lemezét. A majdnem minden jelentős médium által szent tehénként kezelt TV On The Radio felé sokan egész máshogy közelítenek. Én, mint késői csatlakozó valamiért mindig a (köveket a magasba!) Radiohead felől tudtam elemezgetni az elhangzottakat, de úgy ám, hogy az egész úgy szól, mintha valamiféle gonosz (?) erő egy pálmás tengerparti metropoliszba kényszerítené Thom Yorke-ot és a többieket, és rájuk parancsolna, hogy fejeteket veszem, ha nagyon szomorkodni mertek!, és így szerencsétleneknek nem maradna más, mint csak néha, hébe-hóba közvetíteni a fájást, mert hát valahogy csak muszáj.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Beastie Boys – Hot Sauce Committee Part Two
(EMI)

A 2004 óta első teljes értékű stúdiólemezét kiadó Beastie Boys újkori albumait kétféle módon lehet hallgatni. Az első verzió a beteges új utáni vágyakozás: képviselői szeretik hangoztatni, hogy a Hello Nasty, hardkórabb verzióban az Ill Communication után teljesen felesleges volt a New York-i zenekarnak bármit is csinálnia, hiszen úgyis csak gyenge önismétlés, a saját poénjaik ismételt elsütése. A másik nézőpont örül annak, hogy egyáltalán létezik még Beastie Boys, mert bár tényleg semmi újat nem csinálnak már, egy másik zenekar sem szól hasonlóan, márpedig erre az ugrálós hip hopra akkor is igény lesz, ha jövőre mégsem jön el a világvége.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (4,1/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Michael Monroe – Sensory Overdrive
(Spinefarm)

Michael Monroe a Hanoi Rocks nevű méltatlanul kevés fényt kapó glamrock-zenekar nehéz természetű extravagáns énekese volt. A teljes skandináv rock n’ roll színtér más lenne, ha a Hanoi Rocks nem létezett volna. A zenekar kellően sok botránnyal kísérve élte végig karrierjét, egy hosszabb pauza után 2001-től csinált néhány turnét, majd ego-ellentétek miatt 2009-ben végleg feloszlott. Az énekes persze nem tudott ülni a seggén, és összerakott egy fasza zenekart, meg egy lemezt is.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Heretoir – Heretoir
(Northern Silence Productions)

Hiába is menekülünk, utolérnek minket, ránk telepednek és hiába a sziklaszilárd old school vértezet, utat törnek fekete szívünkhöz. Az új ellenség neve a blackgaze/shoegaze blackmetal (az igazán bicskanyitogató skatulya pedig egyértelműen a postrock blackmetal). A rontást legutóbb Amerikából kaptuk, most pedig egy német kétszemélyes zenekar mutatja meg, hogy van élet a blackmetalon túl is. A banda agya Eklatanz, basszuson Nathanael segíti őt. Mimóza lelkük öt év után látta elérkezettnek az időt, hogy egy teljes nagylemezzel mutassák meg a világnak azt, hogy igenis lehet újítani szeretett műfajunkon belül. Természetesen mindenki megnyugodhat: nem lesz újabb blackmetal-forradalom, a lejtőn ilyenkor csak megpihen a zsáner a folytonos csúszás közepette.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5