Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Alt-J - An Awesome Wave
(Infectious)

Bizarr férfihang, zenészek a művészeti egyetemről, hipszterháromszög – nem kis hátránnyal indult 2012-ben az Alt-J nevezetű brit formáció. Pláne nálunk, ebben a szerencsétlenül konzervatív közízléssel megáldott országban, ahol még a megcélzott rétegnek is egy rakás rohadtul nyomós oka van arra, hogy negatív színezetű konnotációi legyenek a nevét az Apple-billentyűzeten háromszöget kiadó billentyűkombinációról kapó zenekart hallva. Pedig kevés jobb dolog történhetett az emberrel 2012 nyarán, mint az Alt-J An Awesome Wave című debütlemeze, mely miután bejárta a miénknél boldogabb országok rádióit, majd begyűjtötte az ide-oda repkedő „itt az új Radiohead”-kurjongatásokat, még a Mercury Prize-t is megszerezte a 2007-ben alakult leedsieknek. Így, ha eddig nem tettük meg, legkésőbb most, a visszatekintéskor érdemes lenyesegetni az ide nem illő előítéleteket.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (3,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

VHK - Veled haraptat csillagot
(Szerzői/Stereo)

Amikor a nagy három órás Pecsabeli visszatérést követő évben, azaz 2010-ben kijött a Vágtázó Életerő VHK-idéző albuma, már lehetett tudni, hogy az új fejezet első bekezdéseit faljuk, és kiderült, hogy jó nekünk. A piár szöveg szerint most 2012 végén 13 év után jött ki az új Vágtázó Halottkémek stúdióalbum, de hát ennél a bandánál ez azért másképp működik, a koncertlemezeik is legalább részben új anyagokat tartalmaznak, de mindegy is, nem erre fókuszálunk. Illetve annyiban igen, hogy az Életerő-album volt a valódi visszatérés, új verziókkal, tehát vizsgálatunk tárgyát képezi, ráadásul nagyon jól sikerült, én például két dalt róla (Örökkévalóság, Fénysuhamlás) mindenképpen hozzásorolok a nagy klasszikusokhoz. Nagyjából ugyanabban a felállásban készült, mint a 90-es évek végi korszak anyagai, és mint ez az új. Némi átrendeződés azért történt, egyrészt a tragikusan fiatalon elhunyt Boli helyett Köles Vazul üstdobol, és a dobszerkó mögött is történt csere, most Király Zoltán a poszt felelőse. A többiek természetesen - azaz Grandpierre Attila, Mestyán Ádám, Molnár Lujó, Németh László Fritz és Soós Lajos Szónusz - a helyükön vannak és együtt írták meg ezt a lemezt.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

z underground örök és elpusztíthatatlan, tartja a mondás. Ez különösen igaz napjainkban is, amikor 66 percenként jelenik meg új blackmetal(os) lemez, természetesen mindegyik vagy kazettán vagy bakeliten, a tagok saját vérében megfürösztve. A Lángoló Fatemplomok célja nem más, mint a dömpingben kiadott true zenei kavalkádból a legunikálisabbat és a legborzalmasabbakat kiválasztva rendet vágni a szürkeségben. „Tud valaki ajánlani olyan blackmetal-zenekart, akik például a régi Burzum-albumokat idézik, amik vetítik a havas tájakat, ilyeneket?” - merül fel naponta ilyen és ehhez hasonló kérdés az interneten. A válasz: mi tudunk segíteni, de a kiscsoportos foglalkozás egy későbbi időpontban kezdődik. Az LFT oldalain csakis a förmedvények és az antitrendi mocskok burjánzanak majd göcsörtös televénnyel a fekete fémszív köré fonódva. Hajrá!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tavalyról még adósok vagyunk pár kifejezetten klassz lemezzel, amik közül összeszedtünk most négyet, hogy galád módon zajos rocklemezeknek skatulyázzuk őket, és röviden elmondjuk róluk miért is annyira jók. Két együttes tavaly hozta ki a bemutatkozó lemezét, de amíg a kanadai Metz zajos neo grunge-ban utazik, addig az ausztrál DZ Deathrayst már inkább hívnánk ordas electro punknak. A brit Pulled Apart By Horses megkomolyodni látszik a második lemezén, míg a nashville-i Heavy Cream egyelőre nem tervez ehhez hasonlót. Viszont a walesi Future of the Leftben kicsit csalódnunk kellett 2012-ben.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tame Imapala - Lonerism
(Modular Recordings)

Hiába a sok baljós előjel, azaz rengeteg pozitív kritika és közösségi éljenzés, a fene se gondolta volna, hogy a neopszichedelikus rock ausztrál úttörője, a Tame Impala második albuma ilyen markánsan kiemelkedik az elmaradhatatlan év végi listadömping felhozatalából. Tényleg ez, a '60-as évek rockját újrahasznosító, kedves gépezet lenne 2012 egyik legeredetibb hangzása? A válaszhoz vezető út hosszú volt, de megjártuk.

Ehh, új Tame Impala – körülbelül ennyire hozott lázba a Kevin Parker vezette ausztrál zenekar második lemezének híre, pedig debütálásuk, a 2010-es Innerspeaker LSD-áztatta tripje egészen a bécsi koncertig elrángatott a megjelenés őszén. A tavaly nyáron (kötelező jelleggel ingyenesen letölthető formában) kidobott bevezető kislemezdal, az Apocalypse Dreams hallatán azonban úgy éreztem, kinőttem én már abból, hogy apu hippikorából megmaradt bakelitekkel a szobájába zárkózó stoner srácok szellemi termékét fogyasszam, és ezen az októberben érkező nagylemez sem sokat segített. Első hallgatásra ugyanis a Lonerism pontosan ugyanolyannak hangzik, mint a már alaposan megunt Innerspeaker: karcosan elszálló gitár, erős Beatles-utánérzés. Miért kell ezt már megint?

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A retró rock kiapadhatatlan forrássá vált, tavaly már itt és itt bemutattunk tizenegy lemezt, de harmincszor annyi is csak egy kis szeletét adná az össztermésnek. "Ez történt még" sorozatunkban azonban feltétlenül érdemes megemlékezni a képünkön is látható Year Of The Goat debütálásáról, úgyhogy e köré kerekítettünk – amúgy Peter Jackson-osan – egy harmadik részt.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Gossip – A Joyful Noise
(Sony Music)

Nem fogok úgy nekikezdeni ennek a kritikának, hogy nagy popszakértőnek állítom be magam. A rockzene az én terepem, és nem az elektro vagy a funky. Minden évben van azonban legalább egy poplemez, ami valahogy elkap, és ugyanúgy agyon tudom hallgatni, mintha mondjuk egy új Mastodon-album lenne. 2012-ben például nagyon tudtam szeretni a Gossip új anyagát.

Először, még a 2009-es Music For Men lemez előtt, egy plakáton láttam a zenekart a londoni metróban. Akkor úgy gondoltam, hogy a britek megint megtalálták maguknak a polgárpukkasztó tutit. Egy túlsúlyos lányt, aki hónaljszőrét mutogatva, tetovált szemöldökkel belenyomja az arcunkba a melleit. De mit ad isten, a dolog működött, a nevet megjegyeztem, majd az első, igazi nagy sláger, a Heavy Cross megjelenésekor jött a döbbenet, hogy ennek a csajnak micsoda hangja van, és igazából kit érdekel, hogy hogy néz ki. A fésületlen, dinamikus popzene csak rátett egy lapáttal, maga a dal pedig tökéletes.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Krampüs - Mental Holocaust
(Terranis Productions)

Tizenhat szám huszonhét percben. Kommersz fos, mondhatnák a szakértők, a 7 Minutes Of Nausea kétszáz szerzeményt „játszott el" ugyanennyi idő alatt. Mindenesetre a veszprémi trió védelmére szóljon: ők is azok közé tartoznak, akik még csipesszel sem fognák meg John Petrucci oktató DVD-it. Ugyanakkor a tagok olyan formációkban fordultak meg az évek során, mint a Parasite Crowd vagy a Corpus Albicans. Azon death metal/grindcore szimpatizánsok, akiknek az említett nevek ismeretlenül csengenek, bizonyára kimaradtak a korai 90-es évek demóküldözgetős, kazettamásolós világából. Az igaz underground arcok pedig a Krampüs jóvoltából visszautazhat azokba az időkbe, mikor a Napalm Death még „nápálm dísz" az Entombed pedig „entombed" fedőnéven szerepelt a magyar köznyelvben.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Green Day - ¡Tré!
(Reprise)

Az év utolsó hónapjával elérkezett a Green Day albumtrilógiájának befejező része is. Ahogyan a cím is mutatja, Billie Joe-ék már előre érezték mi lesz a véleményünk a harmadik lemezről, ezért voltak olyan kedvesek, és - borzalmas poénnal élve - helyettünk is ráaggatták a tré jelzőt. Az Uno!, Dos! és a Tré! nem fog ott szerepelni senkinek a 2012 kedvenc lemezeit felsoroló listáján, még szerencse, hogy pár hét múlva már senki sem emlékszik majd erre az egészre.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5