Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bad Religion - True North
(Epitaph Records)

Aki 2013-ban a Bad Religiontől világmegváltást vagy radikális újításokat vár, attól kitelik, hogy erődöt létesít Gazdagréten poszt-apokaliptikus zombitámadások visszaverésére. A zenekar a ’94-es Stranger Than Fictionnel gyakorlatilag mindent kihozott a műfajból, ennél erősebb dallamos punk rock alapművet pedig már ők maguk sem voltak képesek írni a későbbiekben. (Ez persze bocsánatos bűn egy olyan formáció esetében, amely megalakulása óta – az Into The Unkownt leszámítva – kizárólag tökéletes lemezeket tett le az asztalra.) Sőt, Brett Gurewitz gitáros-dalszerző távozása után már életművükhöz kevésbé méltó kiadványokkal is előálltak. A Greg Graffin által megénekelt társadalmi/ökológiai problémákra legfogékonyabb rajongók között is voltak olyanok, akik a No Substance-New America kettős hallatán bosszúból felhagytak a zöldhulladék komposztálásával. Ám Mr. Brett visszatérésével megtörtént a vérfrissítés, a 2001 óta megjelent albumok egységesen magas színvonalúak voltak. A The Dissent of Man azonban újfent sokak számára okozott csalódást, a rajongói B-közép pedig a szokásosnál jóval hosszabb ideig győzködte magát arról, hogy itt bizony szó sincs üresjáratokról.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pure Love - Anthems
(Vertigo)

Amikor Frank Carter otthagyta a Gallowst, akkor egy kicsit elkezdtünk aggódni a brit hardcore punk zenekarért, végül szerencsére csalódnunk kellett, hiszen a volt alexisonfire-ös Wade McNeillel felvett harmadik album egész tökös lett. Útközben Carter is szépen elkezdte szivárogtatni az infókat, hogy új zenei projektbe kezd, aminek hallatán meg az énekesért kezdtünk el picit aggódni. Ugyanis a Jim Carrol gitárossal alapított Pure Love - már a nevében is - a teljes ellentéte Carter előző zenekarának és már az első kislemez, a Bury My Bones nyitó soraiban is leszögezi: "I'm so sick of singing about hate / It's never gonna make a change" vagyis elegem van abból, hogy a gyűlöletről énekelek, ezzel úgyse fogok tudni változtatni semmin.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (1,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kistehén - Elviszlek magammal
(Szerzői kiadás)

Több mint tíz éve, a 2002-es Én a kistehén Sziget-reklámmal indult útnak a Kistehén zenekar, azóta pedig nagy utat járt be a Kollár-Klemencz László zenekara. Kétévenként megjelent lemezeiken rendre volt egy-két országos sikerű sláger, gondoljunk csak a Szájbergyerekre, amit az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismert, a hasonlóan komikus Feri elvitte a kabátomra, vagy a mulatozós Szerelmes vagyok minden nőbe című számra. A nemré megjelent Elviszlek magammal jól összefoglalja a zenekar mögött álló elmúlt évtizedet, a megszokott szellemes hétköznapi témák mellett pedig most a közéletre is reflektálnak a szövegek.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dropkick Murphys - Signed And Sealed In Blood
(Born & Bred Records)

A Dropkick Murphys hatására a hallgató hasonló metamorfózison eshet át, mint Woody Allen Zeligje az ír kocsmában: vörös szakállat növeszt és a krumplitermesztésről kezd értekezni. Márpedig ez komoly teljesítmény egy olyan formációtól, mely ízig-vérig bostoni és csak elvétve rendelkezik Paddy vagy Sean névre hallgató felmenőkkel. Ettől függetlenül azonban joggal titulálhatók a kelta punk legnagyobb császárainak (ha már a Pogues a folkos oldaláról közelíti meg a műfajt.) Going Out In Style című legutóbbi lemezük hallatán talán csak annak nem szottyant kedve némi ittas circle pithez, aki előzőleg egy zsák Lego-alkatrészen ugrókötelezett a gyerekszobában. Nos, az új lemez esetében is kísértetiesen hasonló a helyzet, még ha első nekifutásra az új dalok egy része is tűnik annyira fogósnak, mint a 2011-es szerzemények.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (3,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

FIDLAR - FIDLAR
(Mom & Pop)

Vannak olyan lemezek, amikről pontosan tudod, hogy zeneileg zéró újítás hoznak mégis hétről hétre visszatérsz hozzájuk és rongyosra hallgatod őket. A FIDLAR bemutatkozó albuma ilyen, mindenféle bonyodalom nélküli garázspunk, amely átadja azt az életérzést, amikor egy rakás kaliforniai szarházi suhanc hangszert fog a kezébe és  a zenén keresztül kezd mesélni a mindennapjairól: füvezésről, ivászatról, semmittevésről, csajozásról, szörfözésről és gördeszkázásról. Márpedig a fostos téli hidegben ennél többre per pillanat nem is vágyhatnék.

A borzalmas név valójában a Fuck It, Dog Life's A Risk rövidítése, amely olyasmit jelent, hogy baszd meg haver, az élet veszélyes. És valóban az lehet a négy Los Angeles-i srácnak, elég csak végigolvasni a dalszövegeiket, amikben kivétel nélkül központi szerepet kap a tróger, semmittevő, drogozás és piálás köré központosuló életmód. Ha nem éppen a nyakkendős hájfejeknek bemutató punkra vágyunk, akkor a műfajon belül nem is kell ennél több, a FIDLAR pedig egy évnyi drog-, és alkoholelvonó után sem tudna többet nyújtani. Képtelenség nem párhuzamot vonni velük és az új garázsrock mozgalommal, hiszen megszólalásban egyaránt hasonlíthatók Ty Segall torzított zajháborújához, a Black Lips nyers csordaszelleméhez vagy a JEFF the Brotherhood kábítószermámorához.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Péterfy Bori & Love Band – Fehér éjszakák
(Megadó)

Van egy előítéletem azokkal a formációkkal szemben, ahol a főszereplő nevével fémjelzik az egész produkciót: statikus, vákumcsomagolt popkészítményekre asszociálok először. Erre azonban, amellett, hogy ez természetesen sok esetben nem így van, a Péterfy Bori & Love Band harmadik nagylemeze is rácáfol. A mérnöki precizitással, kitűnően hangszerelt Fehér Éjszakák a pop-díva karakterének és a kísérletező, színes zenei alapoknak köszönhetően életre kel, véglegesen kiemelve őt abból az alter világából, amibe több mint 5 évvel ezelőtt robbant be a Hajolj bele a hajamba című slágerével, hogy aztán két sorlemezével a színtér legnépszerűbb énekesnője legyen. Az eddig is kifogástalanul megszólaló korongokon mindig akadt jó pár toplistára ítélt szerzemény, nincs ez máshogy a harmadik albummal sem.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A$AP Rocky - Long. Live. ASAP
(A$AP Worldwide)

Amikor hiphopról beszélgetek emberekkel, mindig rá kell jönnöm, hogy akármilyen sokat hallgatok, valamiért elenyésző azoknak a lemezeknek a száma, amik összességében is megállják a helyüket. Persze, létezik Doggystyle, Slim Shady LP, vagy akár Labor Days, de ezektől és pár társuktól eltekintve a hiphoplemezek általában 4-5 jó dalról, és egy tonna töltelékről, funkciótlan skitekről és 80 perc körüli játékidőről szólnak.

Ezért is különösen örvendetes az új generáció megérkezése: Tyler the Creator, Kendrick Lamar vagy akár Drake már egy ideje bemutatják, hogy a klasszikus húsz évvel ezelőtti dolgokban gyökeredző lövöldözős, káromkodós niggerezős vonalat szuperül lehet olyan köntösben kiadni, hogy azt a stílus legfontosabb célközönsége, az értelmiségi fehér srácok is úgy bólogassák le, mintha csak Harlemben kellene a golyók elől hajolgatni. Ez a vonal sem mentes a raphez amúgy is kötelező megalomániától, de megvan benne az az őszinte bunkóság, ami a milliárdos Jay-Z vagy Kanye West produkcióiból már nagyon rég hiányzik.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (2,1/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Action Bronson - Blue Chips
(Fool's Gold)

Ritkán fordul elő, hogy az ember olyan előadóba fut bele, akit elég csak egyszer látni vagy hallani, azonnal beleég a retinájába. Action Bronson (már maga a név is!) tipikusan ilyen figura. Igazi trash attitűd, szuggesztív sztíló és régi vágású power flow. A rapper albán bevándorlók gyermeke, aki 2011-ben debütált első lemezével, és még csak 29 éves, de simán kinéz 35-nek. Mivel Bronson civilben mesterszakács, ezért nagyon szeret enni, gyakran szóba is kerül a kajálás a számokban, aminek produceri munkájáért Party Supplies felelt, és hiába lett hivatalosan a Blues Chips egy mixtape, igazából akár különálló albumként is lehetne jellemezni a rapper és a dalszerző 16 számos közös örömzenélését.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Heaven Street Seven - Felkeltem a reggelt
(Megadó)

Az utóbbi hónapokban olyan izgalmas, élvezhető magyar lemezek jelentek meg, amik bár progresszívnek nem nevezhetőek, de nagyon jó érzékkel ötvözik a hazai örökséget a trendi külföldi sémákkal. A Heaven Street Seven októberben kijött Felkeltem a reggelt című albuma merészebb hangszereléssel igyekszik felhívni magára a figyelmet, a megszokott énektémákkal pedig biztos nem okoz csalódást a régi rajongóknak sem. Az idén nagykorúvá érett HS7 magabiztosan áll még most is a hazai top zenekarok között, 11 számos eklektikus lemezükkel pedig jó eséllyel szólítanak meg olyanokat is, akik eddig nem kötődtek a zenekarhoz.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,1/5) - 1 2 3 4 5