Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Beach Boys - That’s Why God Made The Radio 
(Capitol/EMI)

Amióta Alex Steinweiss, a Columbia Records ifjú művészeti vezetőjének agyából kipattant az illusztrált lemezborító ötlete 1938-ban – azelőtt ugyanis a kiflis zacskó volt a standard –, nincs ember, akiben nem alakul ki legalább egy csipetnyi előítélet arról a lemezről, amit éppen a kezében tart. Most arra kérjük a kedves olvasót, nézze meg alaposan a képet, és alakítsa ki róla a saját előítéletét. Hajtás után eláruljuk, mire gondoltunk mi, és valójában milyen a Beach Boys most megjelent új lemeze, valamint bónuszként az is kiderül, mi köze van ehhez Jon Bon Jovinak.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fear Factory - The Industrialist
(Candlelight)

Dino Cazares, a Fear Factory nagyravágyó metálgombóca egyszer kvázi földbe állította saját zenekarát. Most éppen azon munkálkodik, hogy másodszor már ne tegye. Az események ennél nyilván bonyolultabbak, de Cazares a metálszíntér egyik legellenszenvesebb figurája volt jó pár évig, nagyzoló nyilatkozatokkal, mindenkinél jobbak vagyunk felfogással. A csúcspont az volt, amikor pornózásba fogott, de ezt hagyjuk, már csak a jó ízlés miatt is. A Fear Factory is többet érdemel a kavarásoknál. 

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pennywise - All Or Nothing
(Epitaph) 

Pennywise, a bohóc anno legalább oly mértékben felelős volt válogatott gyermekkori traumáinkért, mint Dévényi Tibor vagy a Varjúdombi mesék. Ezzel szemben a Stephen King-karakterről elnevezett zenekar eleinte korántsem gyakorolt ránk ennyire mély benyomást. Csupán egy újabb csoportosulásnak tűntek az Epitaph kiadó deszkás droidhadseregéből, akik a republikánus politikát és a macskaköves utakat emlegették Amerika legégetőbb problémái között. Ám miközben a kaliforniai punk mezőnyből (legalábbis annak második hullámából) egyre inkább kiveszett a lendület, a Pennywise lemezről-lemezre erősebb lett. Olyannyira, hogy utóbbi két-három kiadványukon már nyoma sem volt üresjáratnak. Már csak ezért is nehéz magyarázatot találni rá, hogy Jim Lindberg énekes-gitáros miért épp zenei nézeteltérésekre hivatkozva lépett le. 

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Clock Opera - Ways to Forget
(Moshi Moshi/Island Records) 

Tipikus zeneiújságíró-betegség (de nevezhetjük egyszerű túlkapásnak is), amikor fellelkesülten azt bírja leírni az egyszeri sajtómunkás egy-egy friss album hallatán a kellemes meglepetéstől égnek meredő tudattal és hajjal: ebből bizony év lemeze lesz! Egy rutinos popújságíró éppen ezért kerüli a szitut, nem beszél csak úgy a levegőbe, igyekszik objektív maradni, mégis, időnként még ő is beleszalad egy-egy komoly megkísértésbe. Ez most éppen egy ilyen helyzet, de nem fogok elnézést kérni a talán túlzott lelkesedésemért – elsősorban is azért, mert a Clock Opera bemutatkozó nagylemeze első osztályú zenei anyagot tartalmaz. 

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (0/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Hives - Lex Hives
(Disque Hives)

A Hives egyike volt a nagy garázsrock-újraélesztő generációnak a kétezres évek közepén. Annak a négy zenekarnak – rajtuk kívül a White Stripes, a Vines és a Strokes - akiket a sajtó sokszor a rock and roll megmentőinek titulált. Rendkívül humorosra vett imidzsük miatt a svédek kicsit kilógtak a sorból, de talán az ő zenéjük a leglendületesebb a négy közül. Öt évvel a legutóbbi Black and White Album után végre itt az együttes ötödik nagylemeze, a Lex Hives.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

High On Fire - De Vermis Mysteriis
(Century Media)

Matt Pike a metálzene egyik élő legendája. Olyan ő a stonernek, mint Lemmy a rock ’n rollnak. Egy elpusztíthatatlan hivatkozási pont, miközben a zenéje az undergroundnál is mélyebben van. A sztóneristennek kikiáltott Sleep, amivel legutóbb Magyarországon járt, csupán néhány lemezzel vette le lábáról a befüvezett rajongóit. Pike viszont, a 2009-ben újjáalakult zenekar mellett, az utóbbi több mint egy évtizedben főprojektnek számító High On Fire kissé lazább, de mindenképpen lendületesebb dolgaival foglalkozik elsősorban.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Saint Etienne – Words & Music by Saint Etienne
(Heavenly Records/Universal)

Az önmagát az AS Saint-Étienne futballklubról elnevező, 22 éve változatlan felállásban teljesítő, az idei Szigeten végre a magyar közönség előtt is bemutatkozó, legfranciább brit hármas (Sarah Cracknell, Bob Stanleys és Pete Wiggs) hét év szünetet követően adta ki nyolcadik nagylemezét. A különös és puritán cím kacsintva üzen a hallgatónak: csupán ennyi az, ami számít, zene és szöveg a hallgatóra gyakorolt együttes hatása, és semmi több. Minden más csak körítés, nagyjából feleslegesnek mondható bulvár és/vagy showbiznisz.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Meszecsinka - Meszecsinka
(NarRator)

Meszecsinka-ügyben több vonalon is elindulhatunk, már ha hajlamosak vagyunk tárgyunkat a gyökerektől felfejteni. Mégis azzal kezdjük, hogy ők nyerték meg tavaly a FolkBeats tehetségkutatót világzenei kategóriában. Akkor elég jó felhajtó erők működtek ez ügyben a médiában, a televízióktól a Facebookig, de nem nagyon tudni, hogy mi égett be ebből a zeneértő közegbe. Ehhez képest a debütáló anyag kicsit későn jött ki, másrészt meg, a dolog kiérlelését illetően nyilván mégsem. Az eredményt hallva valóban nem későn, pont időben, sem zölden nem tálalták, sem a meglöttyenést nem várták be, de erre még visszatérünk.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Flaming Lips - The Flaming Lips and Heady Fwends
(Warner)

Első blikkre úgy tűnik, igen nehéz dolog lehet Wayne Coyne-nak lenni 2012-ben. Ha az ember harminc éven keresztül megszállottan üldözi a meglepő megoldásokat és kiaknázatlan hülyeségeket, egy idő után jó eséllyel olyan válaszúthoz érkezik, ahol két opció marad: vagy széttárja a kezét, mondván elfogyott a bűvésztrükk, kiürült az ingujj, én is csak egy unalmas csóka vagyok, vagy komplett hülyét csinál magából, és szép lassan kínossá válik a túlbuzgósága, esetleg megtér és mindenféle irónia nélkül hablatyol űrlényekről és képzelt alakokról. Ő és a Flaming Lips azonban valami csoda folytán még mindig el tudja kerülni ezt a pontot, és bár a zenekar érezhetően egyre inkább csapong, az idei Record Store Day alkalmából, limitált példányszámban, csak bakeliten megjelent lemez a sztárparádéval együtt, és attól függetlenül is kikezdhetetlen vagányság.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5