Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vannak dolgok, amiket becsületes metálzenész nem csinál. Ilyen például az aktuális világslágerek feldolgozása, vagy a színpadon páros lábbal fel-le ugrálás, ami csak hardcore és punkzenekarok esetén bocsátható meg, esetleg azoknál, akiket személyesen is ismerünk. Ha azt hallom, hogy a közönségénekeltetést már az intróban ellövi valaki, pláne tizenévesek kórusával megtámogatva, akkor a napnál is világosabb, hogy azonnal menekülőre kell fogni a dolgot, pláne ha egy klasszikusan rajongótábort mozgósító dalba ágyazták azt. Ahogy nem olyan régen a Machine Head részéről is hallhattunk hasonlót, egy ilyen számba nem szabad túlságosan körmönfont riffeket tenni, bőven elég lesz valami metálos közhely, lehetőleg körönként négyszer ugyanaz minimális módosítás nélkül - a lényeg úgyis az, hogy minél hamarabb elérjünk a refrénig, és mindenki együtt énekelhesse a jól hangzó, valódi jelentés nélküli jelszavakat, amelyek aztán kitűnő kulisszát jelentenek majd ahhoz, hogy a hallgatóság szelfikkel lázadhasson a következő koncerten a nyugati életszínvonal és az egyre dráguló okostelefonok ellen. Gondolatok helyett lecsiszolt emészthetőség és kongó üresség, kölykök ízlésére finomhangolva. Ez az In Flames új dala, a (This is Our) House. A másik nyilvánosságra hozott szám, az I Am Above sokkal jobb, de attól még sajnos ugyanaz a kilúgozott plázametál a játék neve, hiába raktak mindkét dalba remekbe szabott gitárszólókat.