2018.11.28. 12:59 – Nihil_AK

Pour Some Jesus on Me - Így játszik Depeche Mode-ot a Def Leppard

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

def_leppard.jpg

Zenei szempontból nem sok riasztóbbat tudunk elképzelni annál 2018-ban, mint amikor egy rockzenekar Depeche Mode-feldolgozást készít. Legtöbben ilyenkor azt látják indokoltnak, hogy húros hangszerekkel jól "megrockosítják" az eredeti dalt, ezekből lesznek azok a harsányra butított, tolakodó változatok, amelyek hallatán minden épeszű zenehallgató azonnal menekülőre fogja. Ha egy olyan orbitális slágerről van szó, mint a Personal Jesus, szinte borítékolható a legrosszabb rockdiszkókba való hangulat, lelki füleinkkel már halljuk is a csordában üvöltött "Reach out and touch faith" kórust. Mi tagadás, elsőre valami hasonlót vártunk a Def Leppardtól is, de szerencsére ebben a zenekarban jó ízléssel és arányérzékkel rendelkező profik játszanak, akik nem az ostobaságuk miatt jutottak ilyen magas pozícióba, így az eredmény sokkal jobb lett annál, mint amire effajta előjelek alapján számítani lehetett. A dalban sikerült eltalálniuk azt a nagyon vékony határvonalat, amely mentén legalább annyira sikerült saját képükre formázni az eredetit, hogy közben meg is tartották annak jellegzetességeit. A számhoz forgatott fekete-fehér videóklip nem lett túlgondolva, a zenekari snittek között néhány bevágás akár az Anton Corbijn által rendezett klasszikus kisfilmre is utalhat, de simán lehet, hogy ezt már csak a cikk szerzője látja bele. Mindenesetre érdemes vele megismerkedni.


dal rock hír depeche mode feldolgozás hard rock def leppard personal jesus



2018.11.20. 14:00 – Lángoló Gitárok

A méltósággal viselt betegségtől a szerelem kártyaváráig - Hallgasd végig a MÖRK új EP-jét!

Dalról dalra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

photocredit_sinco_hu_horizontal_lq.jpg

Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb magyar zenekara, a zenéjében jazz, soul, funk, rock és elektronikus hatásokat bátran ötvöző MÖRK stílszerűen október 31-én jelentette meg új EP-jét. A The Death of Mörk a tervek szerint húsvétkor érkező The Resurrection of Mörk című anyaggal együtt egy teljes albummá áll majd össze. A most kiadott öt dal a sötétebb árnyalatokat villantja fel, hiszen elsősorban halál és a különböző félelmek témájával foglalkoznak. Hogy ez pontosan mit takar, azt a zenekar tagjai most dalról dalra osztják meg veletek. (Fotó: Sinco.hu)


jazz funk magyar pop rock soul teljes elektronika mörk dalról dalra EP #hangfoglaló2018



2018.11.19. 12:02 – Lángoló Gitárok

Új időszámítás – Special Providence jövő csütörtökön az A38-on

Nyerj páros belépőt a koncertre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sp_2018.jpg

Jövő csütörtökön, november 29-én két olyan magyar zenekar lép fel az A38-on, akik a saját stílusukban egyformán világszínvonalat képviselnek, és bár másfelől közelítenek a stílushoz, közös jellemzőjük a progresszivitás. A Special Providence ezúttal az Angertea legénységével osztja meg a színpadot, a koncertre pedig páros belépőt nyerhettek most következő játékunkban, amely a hajtás után érhető el egy miniinterjúval kiegészítve.


programajánló rock hír metal a38 nyereményjáték progresszív fúziós angertea sludge miniinterjú special providence



2018.11.13. 14:00 – Lángoló Gitárok

A forrás - Új videó a Mindenek zenekartól

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mindenek.jpg

A nyári víz alatti biliárdozás után új dallal és videóval jelentkezett a Mindenek zenekar. A pár hónapja kiadott vinyl kislemezről a Szembeúszni klipjét már láthattátok a Lángolón, és most itt az új, meglehetősen alapra vett kisfilm, amely A forrás című szerzeményhez készült. Bár legutóbb a psychobilly műfaj hangzott el a zenekar kapcsán, a most debütált dal talán még az előzőnél is nehezebben kategorizálható, hiszen rengeteg hatás fedezhető fel benne: van itt jó adag hetvenes évekbeli pszichedelikus space rock, a hangulat néhol a Voivod kevésbé metálos lemezeire is emlékeztethet, vagy akár az El Loco-korszakos, szintikkel már flörtölő, de még bőven természetes hangzású ZZ Top is beugorhat róla. Valószínűleg minden hallgató más megfejtésre jut majd ezt illetően, már csak ezért is érdemes megismerkedni a Szalóki Zoltán gitáros/énekes, Kun Krisztián billentyűs, Barczi Gábor basszusgitáros, és Hegyaljai-Boros Zoltán dobos alkotta zenekar különös világával.


premier space rock videó hír mindenek psychobilly #hangfoglaló2018



2018.11.06. 12:46 – Lángoló

Pénteken Dan Patlansky az Analog Music Hallban

Nyerj páros belépőt és limitált kislemezt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

promo_foto_5.jpg

Napjaink egyik legegyedibb stílusú blues-rock gitárosa, Dan Patlansky Újbuda idén nyílt új rendezvényközpontjában, az Analog Music Hallban játszik november 9-én. A 20 éve zenélő fiatal gitáros pár éve Joe Satriani turnévendégeként is elismerést szerzett, most pedig Perfection Kills című új lemezét mutatja majd be. A koncertre most páros belépőt is nyerhettek. Nyereményjáték és programajánló a hajtás után! 


gitár programajánló rock koncert hír blues nyereményjáték dan patlansky analog music hall lots music



2018.11.05. 14:00 – Lángoló Gitárok

Akit a hazája nem szeretett - Új dal és videóklip Bródy Jánostól

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brody_janos_akit_a_hazaja_nem_szeretett_cover_edit.png

Bródy János legújabb dalának klipje egyszerű, de hatásos eszközökkel operál, bizonyítva, hogy hetven felett, ahogy ő fogalmaz, rezignált nyuggerként sem gondolkozik még a visszavonuláson. A sikeres Ráadás koncertek után elkészült új szerzeményben sem zeneileg, sem szövegileg nem tagadja meg magát a magyar rockzene minden túlzás nélkül ikonikus alakja, hiszen a melankolikusan szemlélődő hangulatú Akit a hazája nem szeretett szövegileg méltó folytatója az olyan, mára mindenki által ismert nemzedéki himnuszokká vált daloknak, mint a Ha én rózsa volnék, vagy a Miért hagytuk, hogy így legyen? Dal- és videópremier a hajtás után. 


pop rock hír bródy jános dalpremier kirschner péter sziámi andfriends videópremier



2018.11.02. 15:31 – Lángoló Gitárok

Július végén a Budapest Parkban lép fel a Thirty Seconds To Mars

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_7205_1.jpg

A Jared Leto által vezetett Los Angeles-i Thirty Seconds To Mars már számos hazai fesztivál nagyszínpadát meghódította, önálló koncertet viszont még sosem adtak Magyarországon. Július 23-a viszont igencsak kivételes nap lesz a magyar rajongók számára, hiszen a zenekar végre saját turnén érkezik a Budapest Parkba. 


rock koncert hír alternatív jared leto thirty seconds to mars budapest park



2018.10.29. 15:00 – Lángoló Gitárok

Nem engedlek el - Túszdráma és Balázs Andi az Audioshake új videójában

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nem_engedlek_el_borito_3.jpg

Új klippel jelentkezett az Audioshake, akik ezúttal a Kiderül címmel márciusban megjelent középlemezük második dalából forgattak kisfilmet. A kisfilm szó szerint értendő, hiszen a beteges szerelemről és ragaszkodásról szóló Nem engedlek el ironikusan sztorizós, sok helyszínen forgatott videójában már-már filmekre hajazó megoldásokat, remek színészi alakításokat láthattok. A videó női főszerepét az egyik élelmiszerlánc reklámjából elhíresült kiváló színésznő, Balázs Andrea játssza, aki eléggé megjárja a gyanútlanul kezdődő, beteges túszdrámába forduló történet alapján.


premier pop rock hír videóklip bella levente audioshake #hangfoglaló2018



2018.10.23. 12:22 – Kovács.Attila

Palackba zárt üvöltés az elembertelenedés ellen - Killing Joke-interjú Jaz Colemannel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jaz-coleman.jpg

Ma este a Dürer Kertben lép fel a komplett rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara, a Killing Joke. A jobb híján posztpunkként aposztrofált, zenéjében számos stílusjegyet ötvöző és megelőlegező négyes immár majd' tíz éve ismét eredeti felállásában dolgozik, az idei turnén pedig megalakulásuk negyvenedik évfordulóját ünneplik. A budapesti koncert előestéjén a frontemberrel, Jaz Colemannel nyílt lehetőségünk egy telefonbeszélgetésre, melyben a zene mellett más húsba vágó témák is helyet kaptak. Olvassatok tovább! (Fotó: Killing Joke Facebook)


interjú punk rock posztpunk killing joke new beat jaz coleman



süti beállítások módosítása