2020.03.27. 12:21 – Nihil_AK

Rutinmunka - Itt a Kreator új dala, a 666 - World Divided

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kreator_uj_klip.jpg

Nehezen szánom rá magam, hogy kendőzetlenül őszinte legyek, mert a Kreator munkássága mindig is közel állt hozzám: nem egy lemezükre, köztük kifejezetten vegyes megítélésűekre is igazi klasszikusként tekintek, címeket azért sem mondok, nehogy bezzegezésként jöjjön le. Viszont érzésem szerint egy ideje már kifejezetten a biztonsági játékra, mondjuk úgy, rajongóetetésre utaznak a fiúk. Ez persze önmagában nem lenne baj, ahogy az sem, hogy sokan hallgatnak szívesen hatezerszer eljátszott riffeket „új dal” fedőnéven, és a csapat elfogult rajongóinak vélhetően nem is lesz gondjuk a most debütált 666 - World Divided című szerzeménnyel, még a butácska szöveg ellenére sem. A magam részéről viszont azt gondolom, hogy pont az olyan meghatározó csapatoktól lehetne elvárni némi kockázatvállalást, akik nem feltétlenül lennének rákényszerülve arra, hogy a lemezírást gyártósorként fogják fel. Persze ez csak egyetlen dal, és ennek is vannak jó pillanatai, például a közepén elhelyezett kórusbetét - bár amikor megérkezett rá az ismét csak közhelyes dobpergetés, megint visszagörbült a szájam széle - szóval ettől még simán lehet reménykedni abban, hogy a következő teljes album azért picit izgalmasabb lesz. Természetesen van szépen fényképezett, profi klip is, érdemes megnézni - van benne sok tűz, meg csöcsök, ezek mindig jól jönnek, ha metálzenekar számára készül videó.


videó hír németország metal thrash kreator új dal



2020.03.27. 11:30 – Kovács.Attila

Tizenhét perc a búcsút intő huszadik századból - Nyolc év után ismét saját dallal jelentkezett Bob Dylan

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bob-dylan.jpg

Olyan érzés ezt a dalt hallgatni, mint amikor a filmbeli öreg bokszedző, mondjuk Mickey a Rocky első három részében még visszafordul az ajtóból, és jól képen törli a fiatal tacskót, aki azt hiszi, hogy már mindent tud. Vagy hallani, ahogy Walt Kowalski a Gran Torino végén meggyónja Thaonak, amit még a papnak sem mondott el. Önmagában semmit sem árulnak el róla azok a száraz tények, hogy Bob Dylan nyolc év után most először jelentkezett saját dallal, amelyben majd' tizenhét percen át John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásáról énekel, leginkább ráérősen csordogáló zongora és vonós aláfestéssel. Viszont az egészet végighallgatva, elolvasva a szöveget, melyet egy jó fülű kommentelő volt szíves lejegyezni, olyan, mintha a teljes huszadik század intene búcsút Buster Keatonnel, a Beatles-szel, Marilyn Monroe-val, John Lee Hookerrel és a többiekkel. Persze lehet, hogy csak a mostani bizonytalan idők mondatják ezt velem, de akár így van, akár nincs, az biztos, hogy érdemes rászánni az időt. Mutatjuk is a hajtás után! 


folk bob dylan hír blues kennedy egyesült államok új dal singer-songwriter



2020.03.24. 17:34 – Lángoló

Éjjel-nappal Judas Priest – Nyerd meg K.K. Downing önéletrajzát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ejjel-nappal-judas-priest.jpg

Néhány hete jelent meg magyarul K.K. Downing Éjjel-nappal Judas Priest című önéletrajza. A 2018-as eredeti kiadást a Billboard az akkori év harmadik legjobb zenei témájú könyvének választotta, és ezen nem is lehet csodálkozni - elég óvatosan fogalmazunk, ha azt mondjuk, több mint negyven évnyi pályafutás után volt miről mesélnie a zenekar alapító gitárosának. A könyvről hamarosan részletes ismertetőt is közlünk, elöljáróban legyen elég annyi, hogy még a Judas Priest legelkötelezettebb rajongói számára is rengeteg érdekességet, és helyenként meglepő információkat tartogat a kiadvány. Előtte viszont megadjuk nektek a lehetőséget arra, hogy mindezeket magatok fedezzétek fel - a folytatásban következő játékunkban három olvasónk nyerhet egy-egy példányt a könyvből.


könyv hír metal heavy önéletrajz judas priest nyereményjáték biográfia kk downing helikon kiadó



2020.03.22. 15:26 – Lángoló

David Bryan, a Bon Jovi billentyűse is elkapta a koronavírust...

...de már jobban van

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

david_bryan.jpg

Pozitív lett David Bryan COVID-19 tesztje, a Bon Jovi billentyűse tegnap tette közzé a hírt Instagram-oldalán. A zenésznek elmondása szerint fogalma sincs, hogyan kapta el a fertőzést, de ahogy ő fogalmazott, körülbelül egy hete betegnek érezte magát, ezalatt önkéntes karanténba is vonult.


rock hír betegség hard egyesült államok bon jovi david bryan koronavírus



2020.03.22. 14:00 – Lángoló Gitárok

A Giliszta és a Kék mocsár - Hét percben a függőségek boldog illúzióiról

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

giliszta_zenekari_foto.jpg

Van egyfajta szépsége annak, amikor az ember időről időre belefut egy maroknyi, magát zenekarnak tituláló elmebetegbe, akik munkásságukkal immár a 21. századba mentik át a legelvetemültebb hazai underground alakulatok hagyományait, emellett még jó zenét is játszanak. Hogy miért jutott ez eszünkbe a saját definíciója alapján psych pék fünk & bármicore stílusban alkotó Giliszta új dalát hallgatva? Nos, a folytatásban ez minden túlmagyarázás nélkül kiderül majd azon kedves olvasóink számára, akik magukévá teszik audiovizuálisan a zenekar most debütáló Kék mocsár című klipjét, esetleg kedvet kapnak általa az eddigi diszkográfia beható tanulmányozásához. Mai premierünkben egyedülálló lehetőséget biztosítunk erre mindenkinek, ne érdemes kihagyni! 


premier magyar videó magyarország hír giliszta alter pék psych új dal fünk bármicore



2020.03.22. 12:34 – Nihil_AK

Throw My Bones - Itt egy új dal a Deep Purple júniusban megjelenő lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deep_purple_2020.jpg

Júniusban új albummal jelentkeznek az alapító atyák. Annak ellenére, hogy a Deep Purple mára egyedüliként maradt aktív a hard rock / heavy metal közmondásos alapzenekarai közül, az utóbbi évtizedben fiatalabb kortársaikat megszégyenítő tempót diktálnak, hiszen három-négy évente jönnek ki új anyaggal. Az earMUSIC által gondozott Whoosh! már a huszonegyedik lesz a sorban, a producer ezúttal is a túlzás nélkül legendás Bob Ezrin volt, akivel ez már a harmadik közös munkájuk, és ha igazak a hírek, a mostani lesz a legváltozatossabb az eddig együtt készített lemezek közül. A Throw My Bones című kezdődalhoz klip is készült, a hajtás után nézhető és hallgatható is. A magunk részéről nagyon szeretnénk a hetedik iksz felett is ilyen irigylésre méltó formát mutatni, csak a legmélyebb tisztelet hangján szólhatunk róluk.


rock videó hír deep purple egyesült királyság hard rock új dal



2020.03.20. 15:15 – Nihil_AK

Ultrakomplex avantgárd black metal - Hallgasd meg a Krallice The Wheel című új dalát!

Még slágergyanúsabb

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

krallice.jpg

El ne felejtsük, új dalt tett közzé ma a komplett extrém zenei underground egyik legjobban titkolt ékköve, a New York-i Krallice. A jobb híján avantgárd black metalnak tituált, de amúgy leginkább teljességgel behatárolhatatlan zenét játszó négyes Bandcamp-oldalán tette közzé a The Wheel című friss szerzeményt, amely az általában tőlük megszokotthoz képest - már ha lehet ilyenről beszélni ebben az esetben - kissé tömörebb, rövidebb, ezt viszont bőven pótolja már -már fokozhatatlan tartalmi komplexitással. Az egész nagyjából úgy szól, mintha egy alaposan felbőszített Converge-be oltott Dillinger Escape Plan állna neki black metal témákat játszani alaposan feltekert basszuserősítővel. Gasztronómiai párhuzammal élve olyanok ezek a zenék, mint a pirosarannyal töltött chilipaprika feketebors mártásban - garantáltan nem való mindenkinek, de aki szereti a különlegességeket, imádni fogja. A Bandcamp egyébként nagyon szimpatikus módon a mai nap folyamán egyetlen letöltésből sem kér részesedést, hogy támogassa a nehéz helyzetbe került zeneipari szereplőket. 


underground hír black metal avantgárd egyesült államok új dal bandcamp krallice



2020.03.20. 14:14 – Nihil_AK

Fall From Grace címmel hozott ki új dalt a Paradise Lost

Slágergyanús

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paradise-lost.jpeg

Továbbra is május 15-e a Paradise Lost soron következő Obsidian című albumának megjelenési dátuma. A lemezről a kifejezetten vidám, optimista húrokat - nem - pengető Fall From Grace lett az első klipdal, amelyben furcsa módon ott kavarog a zenekar összes meghatározó korszaka a kilencvenes évek végének elektronikus kísérleteit leszámítva, hiszen a hörgős verzék és a dallamos énektémákat csatasorba állító refrének egyszerre idézik fel a korai időket, és a csapat későbbi lemezeit. A videó koncepciójában a Faith Divides Us - Death Unites Us címadójához forgatott kisfilmet idézi, de nem lőjük le a poént, inkább nézzétek meg!


videó hír death metal heavy paradise lost egyesült királyság doom új dal nuclear blast nem elhalasztott lemezek



süti beállítások módosítása