Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Justin Timberlake - The 20/20 Experience
(RCA/Sony Music)

Justin Timberlake valami olyat tudott tenni 2006-ban, amire korábban kevesen mertek gondolni: megjelent a Futuresexx/Lovesounds lemez, és hirtelen azon kapta magát a világ zenebuzijainak jelentős része, hogy már nem csak a Gwen Stefani-féle picsulós popot tartja tök jónak, hanem a jó pasik által készített r&b-t is. Ha nem is egyik percről a másikra, de Britney Spears expasijából az a Justin Timberlake lett, akiben még csak nem is idegesít, hogy a barátnőnk simán róla álmodozik helyettünk, mert egyszerűen baromi jófejnek is tűnik, és végül is simán leülnénk vele sörözni.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Atoms For Peace - AMOK
(XL Records) 

Az Atoms For Peace létezésére csak azért nem kapta fel az egész világ a fejét, mert a zenekar csak lassan vált tényleg létezővé: radioheades Thom Yorke, a Red Hot Chili Peppers-ös Flea, a Radiohead hatodik tagjaként emlegetett Nigel Godrich, Joey Waronker és az R.E.M környékéről ismerhető Mauro Refosco szupergruppja eredetileg csak azért jött létre, hogy Thom Yorke-nak legyen kikkel eljátszania élőben a 2006-os szólólemezét, az Erasert. Aztán szépen lassan sokasodtak a koncertek, egyszer csak megjelentek a saját dalok, hogy az egész az AMOK című debütálásba torkolljon, már Atoms For Peace néven.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Foals - Holy Fire
(Transgressive)

Aki szerint ez a Foals-lemez jó, az vagy hazudik vagy tinédzserkorában nem üvöltött minden házibuliban az egész Antidotes album és fogdosta a kalapos indie-s lányok seggét az olyan dalok hallatán, mint a Cassius, a Two Steps, Twice vagy a Balloons, ami számomra az utolsó, még a tévében felfedezett fasza zene volt az előző évtizedben. Vitán felül állítható, hogy a Foals 2008-as bemutatkozó lemeze a gimnázium végét járó, a Skins tévésorozatra maszturbáló generációnak egy igen meghatározó alkotása, amely az egyik utolsó fuvallata volt a 2000-es évek indie hurrikánjának.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Apparat - Krieg Und Frieden (Music For Theatre)
(Mute)

Sascha Ring legújabb lemezén új fejezetet karcol az elektronikus zene és a színház találkozásait összefoglaló, egyelőre pusztán elméleti síkon létező kötetbe: a német IDM egyik legismertebb élharcosa nem kisebb feladatra vállalkozott, mint zenét szerezni a Sebastian Hartmann rendezésében megvalósult Háború és béke színpadi verziójának. Hogy néz ki egy olyan Apparat-album, amelyen szinte egy darab basszus sincs? Hát így.

Score-ok hallgatásánál/értékelésénél a legfőbb kérdés általában mindig az, hogy az adott lemez mennyire él külön életet, teljes egészében önfenntartóvá tud válni, vagy pedig működőképessége száz százalékban a produkció vizuális aspektusainak istápolására van utalva. A problémakört tovább árnyalja a tény, miszerint Ring eredetileg nem is tervezte így, ebben a formában megjelentetni a performansz zenéjét, ezen támpontot figyelembe véve pedig vélhetően nem hülyeség azt feltételezni, hogy neki is voltak kétségei az önálló audiotartalom későbbi érvényesülését illetően. Pedig a végeredmény abszolút nem befogadhatatlan, mindenféle fogódzó nélküli katyvasz, viszont aki tradicionális Apparat-hangzást várt, az bizony nem kizárt, hogy csalódni fog.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Soilwork - The Living Infinite
(Nuclear Blast)

Amikor elkezdtem hallgatni az új Soilwork-lemezt, kíváncsi lettem, hogy vajon az olyan oldalak, mint például a Wikipedia, milyen stílusba sorolják a csapatot. A hallottak alapján a progresszív szót kerestem, és meglepő módon nem találtam, pedig a skatulyák hívei már régen lecsaphattak volna egy ilyen magas labdát. Most a Soilwork lecsapja maga, legalábbis szándékozik.

A svéd metálzene egyik legismertebb képviselője már a kezdetekben is előrébb nézett, mint sok társa. Nem volt egyszerűen death, sem thrash, sem klasszikus metál, hanem mindez egyszerre. Ráadásul ki is nyúlt ezekből, bár nem túl bátran. Annyira nem, hogy az utóbbi lemezek a saját paneleken kívül nem is nyújtottak mást. Ráadásul a zenéjük rendkívül sterillé vált, szépen lekockázott riffekkel, és menetrendszerű dallamos refrénekkel. Amikor jött a hír, hogy az új lemez dupla lesz, egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy ez a kiszámítottság működni tud majd’ két órán át. Nem azért mondom, mert én megmondtam, de képtelen működni.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (2,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

AraabMuzik - For Professional Use Only
(Duke Productions)

AraabMuzik 2011-es Electronic Dreamje maga volt a tömény zsenialitás. Ezerszer hallott, innen-onnan összekukázott europop-formulák, valamint cukorprogi és trance sablonok eredeti kontextusukból való kiragadása és mennyezetszaggató hiphop alapra ültetése akkora ötlet volt, ami a kritikát és a szélesebb körű hallgatóságot egyaránt bősz bólogatásra késztette – gyakorlatilag mindenki belátta, hogy igen, jobban járnánk, ha trance néven ezt árulnák manapság.  Így lett hirtelen a szemtelenül fiatal amerikai producerkezdeményből egy, a zene formanyelvén tevékenykedő modernkori MacGyver-Szupercsapat ötvözet, aki a mások által ottfelejtett, szebb napokat látott kommercializált hulladékok segítségével legyártott valami olyan fegyvert, mely ironikus távlatból szemléli a fent említett zsánereket, ám közben a partikatonák és az otthon egy kis szimpla, agykikapcsoló nosztalgiára vágyó újdonságkereső zenehallgatók befogadói igényeit is szem előtt tartja.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Biffy Clyro - Opposites
(Warner/Magneoton)

Dupla konceptlemezt kiadni nem egy kimondottan szerény gesztus: annak a deklarálása, hogy egy csapatnak rengeteg érvényes zenei ötlete volt egy adott időszakban, amiket még a felesleg kirostálásával sem lehetne egy albumba sűríteni. Ezért rögtön kettő kell belőle, ráadásul külön címmel, amiket meg is kell magyarázni. Minél univerzálisabb a jelentés, annál jobb. Mondjuk, ha már konkrétan a világegyetemből vett utalásokat el is lőtte a Red Hot Chili Peppers 2006-ban (Jupiter + Mars = Stadium Arcadium), akkor a két lemez lehetne egymás ellentéte. Ne is bonyolítsuk túl, legyen a címe Opposites. Magától értetődő, hogy az egyik lemez a negatív, a másik pedig a pozitív pólust fogja képviselni, de aki nem magától érti, annak kifulladásig fogjuk magyarázni.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kill With Hate - Voices Of Obliteration
(PRC Music)

A földművelésügyi és vidékfejlesztési grindcore/death metal olyan, mint a hasított bőr sapka báránybéléssel: bármennyire is idejétmúltnak hat bizonyos esetekben, valószínűleg sosem fog kimenni a „divatból". A Kill With Hate tagsága azonban azok közé tartozik, akik tisztában vannak a Gergely-naptár aktuális állásával, és ennek szellemében képviselik a műfajt. És bár a hörgéseket Gyémánt Krisztián szolgáltatja a zenekar a legkevésbé sem tekinthető a Sin Of Kain szellemi örökösének. Itt ugyanis csak nagyon elvétve van helye dallamoknak, ellenben a Kill With Hate-nél keresve sem találhatnánk kellemesebb aláfestést, ha rotációs kapát tolunk végig néhány bajuszmémre szakosodott poéngyáros arcán. A Voices Of Obliteration szerzeményeibe több bunkóság szorult, mint egy belorusz pénzbehajtóba, ám szó sincs róla, hogy a zene primitív lenne. Sőt, néhol kifejezetten technikás megoldásokra is felkaphatjuk a fejünket. A Beast Within című szerzeményben hallható blastbeatek pl. egy komplexebb Dying Fetus-verbunkosban is megállnák a helyüket.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,8/5) - 1 2 3 4 5