Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szó se róla, lassan, de biztosan alkalmazkodom az elektronikus zenei közeghez, a második napon már majdnem olyan komfortosan éreztem magam, mint egy haditudósító Aleppóban. Ám egy belső hang azt súgja, ma mindez gyökeresen megváltozik pozitív irányba… és közben nem röhög fel hangosan. (Fotók: Juhász Dorottya)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
„Grandmaaaaaa welcome hooooome” – sivítja King Diamond a nagyszínpadon lábszár alakú mikrofontartóval a kezében, Andy LaRocque gitárjának hangzása pedig Chewbacca fejét is tükörsimára borotválná. Eközben pedig a frissen visszatért Mikkey Dee úgy gyilkolja a dobokat, ahogy csak ő tudja.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egyes turisták csillagászati összegeket csengetnek ki azért, hogy eljussanak Észak-Koreába, pedig a földi pokol költséghatékonyabb módon is megtapasztalható. Például a 80-as, 90-es évek metálzenéin szocializálódott egyedek számára bőven elegendő pár órát eltölteni a Balaton Soundon. (Fotó: Csudai Sándor / Rockstar Photographers)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem nagy felismerés, ha azt mondjuk, hogy a Gojira különleges zenekar. Nem csak azért mert franciák és metált játszanak, hanem mert annak ellenére igen népszerűek, hogy az utolsó lemez pár számán kívül nem közérthető zenét csinálnak. Bár a rajongók valószínűleg tisztában vannak vele, de azért érdemes elmondani, hogy ez az okos zene elég nyilvánvalóan eredeztethető a Morbid Angel és a Death munkásságából. Különösen előbbi nyilvánvaló, a korai lemezeken már-már lopás szinten, az utóbbi lemezeken meg inkább csak hangulat tekintetében.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szóval, kezdjük a negyvenes generáció kötelező siránkozásával, hogy tíz-tizenöt éve még azért nyivákoltunk, hogy miért kell a rockzenét karanténban tartani és hermetikusan elzárni a fősodortól? Pedig sejthettük volna, hogy ha a kettő végül keveredik, annak nem az lesz az eredménye, hogy a kereskedelmi rádiókban Slayer bömböl és a VIP-teraszokon Napalm Death-összesre mulatnak a marketingesek éjfél után, hanem hogy egy The Cult-kaliberű zenekar csak epizódszerepet játszik majd az ország egyik legnagyobb zenei fesztiválján.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Linkin Parkról elmélkedtünk már egy sort, de természetesen nem csak őket néztük meg eddig a Volton. Szóval jöjjön az utóbbi három nap néhány érdekesebb pillanata. (Nyitókép: Volt-facebook, Csudai Sándor; többi kép: Juhász Dorottya)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Idén már tizedik alkalommal rendezték meg a Fishing On Orfűt a Mecsek lankáin, ebből az alkalomból pedig több újítással is készültek a szervezők. Ezek szerencsére szinte mind jól sültek el, és így összességében a fesztivál még mindig megmaradt annak az alternatív zenei erdei iskolának, aminek indult, a megszokott zenekarokkal és a megszokott kellemes hangulattal. Fesztiválbeszámoló. (Fotók: Biró Edina)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Green Dayt akkor ismertem meg, mikor 1994-ben befutottak a harmadik nagylemezükkel, a Dookie-val. Persze sokan így voltak vele annak idején, nálam viszont ez azért volt érdekes, mert ekkorra már nagy rajongója voltam az olyan kaliforniai punkzenekaroknak, mint a Bad Religion, a Pennywise, a NoFX vagy a Rancid. A Green Day (meg a velük együtt befutó Offspring) viszont valahogy kimaradt. Én meg akkora punk voltam, hogy mikor az előbbi zenekarokat nem ismerő osztálytársaim elkezdték mutogatni nekem a Dookie-t, csak lesajnálóan megjegyeztem, hogy hol van ez a Bad Religion Recipe For Hate-jéhez képest?! Ilyen kommersz hülyegyerekpunk volt nekem, és ha már hülyegyerekpunkot akartam hallgatni, akkor ott volt a senkire tekintettel nem lévő NoFX. Titokban persze hallgattam a Dookie-t, mert egyáltalán nem volt rossz lemez, de nem csavarodtam annyira rájuk, mint a fentebb felsoroltakra. Még az Offspringet is jobban elismertem, nagyban köszönhetően annak, hogy szerepeltek az általam szarrá hallgatott első Punk-O-Rama válogatáskazettán. Szerintem a Dookie után kiadott három nagylemezüket nem is hallottam, pedig még a szigetes koncertjükön is ott voltam 1998-ban. Igaz, abban sem volt köszönet, mert annyit késtek, hogy beleuntunk a várakozásba, és inkább elmentünk valahová sörözni helyette. A mai napig nem bánom a dolgot. (Fotók: Artlasso)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem tudom telt házas volt-e az idei Nova Rock, de az biztos, hogy nagyon sokan voltak megint az osztrák-magyar határsávon megrendezett fesztiválon. Amin egyébként idén külön érdekesség volt, hogy a kisebbik színpadon pénteken szinte csak német nyelvű rapelőadók voltak, illetve ezen kívül is egyre több az olyan fellépő, aminek semmi köze a rendezvény fő profiljának számító metálhoz. Itt nem David Hasselhoffra gondolok, mert ő mindig, mindenhová beillik, hanem például a Knife Partyra, amitől néha olyan volt a fesztivál háttérzaja, mintha a Balaton Soundon lennénk. Mondjuk őket biztos csomagban árulják a Pendulummal, na nem mintha az utóbbi annyira rock, punk vagy metál lenne. Ahogy az lenni szokott, idén is kimentünk pár napra, és néhány bekezdésben összefoglaljuk a dolgot. (System Of A Down- és Prophets Of Rage-képek Nova Rock-facebook, a többi Juhász Edina)