Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Régi Alice In Chains-rajongóként természetesen én is azok közé tartoztam, akik nem tudták a zenekar elképzelni Layne Staley nélkül. Még jó, hiszen az első zenekar volt, aminek hallatán borsózott a hátam, de arra már nem emlékszem, hogy ez a Would? vagy a Rotten Apple című dal miatt történt-e a 90-es évek első felében.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A múlton való kesergés egyik alapvető része, hogy az ember felemlegeti, hogy például mennyivel jobb zenék születtek, és bárcsak ott lehetett volna igazán közel mondjuk a Revolver, a Number of the Beast, a Reign in Blood vagy a London Calling születésénél. A múlton való kesergés nekem mostanában egyébként is hobbim, egy egész cikket szenteltem a stadionrockzene szép lassú szomorú kimúlásának, utána még egy Rolling Stones-koncerten is keseregtem kicsit belül a gitárzene mai állapotáról, a lemezkritika műfaját pedig évek óta kerülöm, hiszen még csak igazán érdekes lemezeket is csak ritkán sodor elém az élet, azt a pár használhatót meg sokkal gyorsabb megkeresni Spotifyon, mint elolvasni róla az én vagy egy másik unatkozó hülye írását. A nagy bölcselkedésben pedig majdnem észre se vettem, hogy 2018-ban a poszt-black metálban utazó amerikai Deafheaven kiadott egy lemezt, amiről végre érdemes beszélgetni.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hat magyar lemezújdonság a legfrissebb merítés, és ha műfaji gettót nem is tudunk (vagy épp nem akarunk) minden esetben pontosan belőni, ám közös nevezőként pont a lényeget azért megnevezzük: különböző zsánereket lazán és szabadon használó, kreatív energiákban tobzódó lemezekről lesz szó, hogy épp dzsessz, népzene, dub/reggae, vagy rock (androll) a kiindulási alap, az végül is csak iránymutató és nem sarkalatos pont.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Amikor folklemezeket indítunk el, érdemes áthangolni a tudatot a mindenféle poptól, és az egyéb kortárszenéktől is eltérő befogadói státuszra. No, nem azért, mintha nehezebben lenne hallgatható, vagy ennyire fenn hordanánk az orrunkat, csak itt aztán végképp nincs sok értelme a háttérzenei tapétázásnak. Viszont azt is sejtjük, hogy a koncentrált figyelem ma már nem divat, így megpróbálunk az alábbi új megjelenésekről lényegre törően írni, hogy minél közelebb kerülhessünk lényegükhöz (ami ráadásul a különböző formaiságok ellenére, ahogy ez majd kiderül, nagyon is közös metszetű), hátha mégis rájuk talál néhány zenerajongó a nagy ellenszélben.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az új Arctic Monkeys-lemez akkor lett volna igazán sokkoló, ha a tagok nem spoilerezik el több interjúban, hogy ezen aztán ne keresse senki a gitárokat és hogy ennek igazából Alex Turner frontember szólólemezének kellene lennie, aki ráadásul zongorán írta meg az egészet. Ezek után, még előzetes kislemez nélkül is nyilvánvaló volt, hogy nem a táncolható ütemeken lesz a hangsúly, és hogy valami teljesen másra kell felkészülni. Aki pedig hallott (hallgatott) már több Arctic Monkeys-lemezt is az életében, az nagyjából tudhatta is, hogy mire.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Először arra gondoltam, bevezető gyanánt írok valami fellengzős hülyeséget arról, hogy tavasszal akár a természet, úgy újul meg a zene világa is. Aztán rájöttem, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, meg az ilyesmi egyébként is afféle női magazinokba való, ahol a házilag elkészített arcpakolások bárkit hozzásegítenek a kiegyensúlyozottabb, boldogabb élethez. Szorítkozzunk tehát a lényegre: mostanában sok új zene jutott el hozzánk, ideje volt már egy újabb dalmegosztásnak. A mostani válogatásban tárgyalt zenék közös nevezője a jó arányérzék, a letisztultság és az egyedi hangulat, bár ez mindenkinél más formában jelenik meg. A folytatásban Z!GOR, a Jónás Vera Experiment, Szilárd, Petruska, valamint a The Qualitons új anyagairól lesz szó. A zongorát nem kedvelők óvatosan, torzított gitárokra, blastbeatekre izgulók még óvatosabban közelítsenek, bár lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz részük. (Fotó: The Qualitons Facebook / Ács Kata)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az edzőterembe rendszeresen lejár egy pár fős senior csapat. Negyven-ötven körüli arcok, sokéves harcművészeti tapasztalattal, menetrendszerűen érkeznek este fél kilenc előtt pár perccel. Mindenki csak úgy nevezi őket, hogy a lenyugvó nap harcosai. Egy ideje más elfoglaltságaim miatt sokszor nekem is csak este van időm egy kis testmozgásra, ilyenkor hozzájuk szoktam csatlakozni, ezért péntekenként gyakran sántikálva megyek intézni ilyen-olyan ügyeimet. Kemény fickók: bár az ízületi feszítésekre általában mindenki érzékenyebb a negyedik iksz fölött, a combosokat úgy meg tudják küldeni, hogy még másnap is könnybe lábad az ember szeme. Harmincnyolc évesen én vagyok köztük a gyerek, megy is a poénkodás ezzel mindig, jókat röhögök, ha eszembe jut. Valószínűleg Richie Faulkner, akivel nagyjából egyidősek vagyunk, ugyanígy érezheti magát a Judas Priestben.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
akkor legyen egyértelmű, bár a sokadik körök is megfutottnak tekinthetők, jelennek meg máig megkerülhetetlen jóságok a műfajban (miközben persze fáj műfajként hivatkozni rá, és nem alappillérként), természetesen igen különbözőek. Mindenesetre most innen indulunk, autentikus tájékról, mégpedig olyanról, aminek szépsége és marasztalása kifejezetten jelenvalóság, azaz úgy tekintünk körbe, a múltat is beleértve, hogy itt minden csillanóan friss és az ember teljességét szólítja meg.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kontra: "Öcsém, február harmadik hete van, ez már teljesen égő. Hagyd a fenébe!" Pro: "Tele van az életed egyrészes sorozatokkal, most már fejezd be becsületből is!" Na jó, akkor az utóbbit választom, mert még mindig van pár lemez, amiről fontos lett volna írni tavaly. Hiszen kimaradt Marilyn Manson, a Prophets of Rage, meg a Primus. De csak mostanáig.