Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Moby - Destroyed.
(Little Idiot, Mute)

Moby aktuális új lemezére mindig legyinteni a legsikkesebb megoldás. Az a fajta ellentmondásos zenei nerd ikon, akit pont, hogy az sztk-keretes, pitchforkos okostojások nem szoktak szeretni. Az ő oldalukról nézve kora harmincas titkárnők esélyének tűnik megmutatni színes és művelt önmagukat egy polcnyi eredeti Moby-lemez felmutatásával, merthát a zene milyen változatos, nem sekélyes, de táncos, különben is, milyen szuper ez a kopasz-szemüveges imázs meg a konstans szomorkás fej. És bár a magam részéről szeretem úgy gondolni, hogy nem vagyok kora harmincas titkárnő, a helyzet az, hogy az előbbi állításokba nem nagyon tudnék belekötni.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (2,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Turbo – Lost Measure
(Szerzői kiadás)

A Turbo néhány évvel ezelőtt nagy lendülettel, és hazai viszonyok között meglepően rövid időn belül kiérlelt, komplett produkcióval jelent meg a közönség előtt. A zenekar az első lemezén, és a koncerten is jól teljesítet, de az elvileg könnyen átérezhető rock&roll hangzás ellenére sem ragad magával nagyobb tömeget. A társaság pedzegette már, hogy ők nem a gyorsan megszerezhető sikerre hajtanak, hanem inkább mélyebb zenét akarnak csinálni. Kb. ennek felel meg a Lost Measure.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lady Gaga – Born This Way
(Interscope)

Ahogy arról a budapesti koncerten meggyőződtem, Lady Gaga nem zenész, hanem egyfajta pop-polihisztor. A felhalmozott tudásba beletartozik a hangszerek ismerete és a dalszerzés is, de ezek semmivel sem képeznek fontosabb részt, mint a vizuális megjelenés, a jól elhelyezett nyilatkozatok, vagy az emberek pletykáltatására tett kísérletek. Ez így ijesztő elsőre, hiszen elvileg zenészről van szó, de valójában ennek köszönhető, hogy Lady Gaga úgy lett a világ legnagyobb sztárja egy olyan világban, ahol elvileg az internetnek köszönhetően már nincsenek klasszikus értelemben vett sztárok, hogy az eddigi másfél lemeze véletlenül sem volt kiemelkedő. A Born This Way minden korábbinál nagyobbként lett beharangozva, repkedtek a generációs himnusz jelzők, és hát valljuk be, jelenleg ha Lady Gaga mond valamit, hajlamosak vagyunk el is hinni neki.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (2,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Woods Of Desolation – Torn Beyond Reason
(Northern Silence)

Az ausztrál black metal nálam sokáig az afrikai rozmárhoz hasonló fogalom volt: nyilván nincs, de ha mégis, biztos érdekes lehet. Persze szomorú/lúzer/zord lelkű/stb. emberek mindenhol élnek, még ott is, ahol sokat süt a nap, így azért idővel csak előbugyogtak a sötét zenék a kontinensnyi ország zugaiból. Az Austere talán többeknek ismerős – volt, mert alig háromévnyi működés és két nagylemez után hamar meg is szűnt. Lett viszont helyette Woods Of Desolation.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Okkervil River – I Am Very Far
(Jagjaguwar)

Az Okkervil River tőle szokatlan dolgot csinált: Will Scheff és zenekara 2003 óta először csak úgy simán kiadott tizenegy dalt, történet, és úgy általában bármiféle nagy koncepció nélkül (nem számítva a tavaly Roky Ericksonnal felvett közös lemezt). Az amerikai indie folk Decemberists mellett talán legnagyobb neve logikus lépést tett vissza az egyszerű dalok irányába, mert a 2008-ban kiadott Stand Insszel bezáródó lemezcsokor egyértelmű kreatív csúcsot jelentett, az Okkervil River-életműben, és a stíluson belül is. Scheff úgy tudott történetet mesélni, hogy nem voltak öncélú témaismételgetések, zavaróan hosszú lemezek, csak arcbamászóan hatásvadász dalok, úgy ahogy azt maximum az Arcade Fire tudja.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sixx A.M. - This Is Gonna Hurt
(Eleven Seven Music)

Nikki Sixx, a Mötley Crüe bőgőse a szakma egyik nagy túlélője. Műfajteremtő zenekarával kipróbált mindent, amit épeszű és totál idióta emberek el tudnak képzelni, annyi drogot és alkoholt fogyasztott el, mint a Balaton Sound közönsége évente összesen, és mégsem halt bele, illetve de, kétszer is, csak nem fogott rajta a cucc, mert a szervezete keményebb dolgokhoz szokott hozzá. A kilencvenes években magához tért, kitisztult, és elkezdett élni, azaz a lóvét, amit a Crüe-vel keresett, inkább feleség- és gyerektartásra költötte, nem hernyóra, üzleti vállalkozásokba fogott és izomból jótékonykodott.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Letlive – Fake History
(Epitaph)

Nem szokásunk egyéves lemezekről írni, de mivel a Letlive leszerződött a Bad Religion gitárosának, valamit ennél a lemeznél egy bónuszdal, a This Mime [A Sex Symbol] producerének, Brett Gurewitznek a kiadójához, az Epitaph-hoz, és ők a zenekar tavalyi, harmadik lemezét érdemesnek találták arra, hogy bónuszolva újra kiadják, így mi is szólunk róla. Leginkább azért, mert a Fake History tényleg tökös album, de az már most tudható, hogy nem a Letlive legjobbja. Egy nagy ígéret inkább.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Joyless – Without Support
(Ván Records)

Fura képződmény a Joyless és az új albuma. Olyan, mint egy kezdő zenekar és garázshangzású demofelvétele, amelyen a picit fakezű hangszeresek egy bátortalan énekesnővel Pixies-szerű rockot játszanak. Ebben mondjuk még nem lenne semmi extra, van ilyen ezer manapság, csakhogy a Joyless a Burzum-klón Forgotten Woods nevű norvég blackmetal-zenekar romjaiból épült fel, és pár éve split-lemezen szerepelt a Bethlehemmel, illetve az Urfausttal is. Ezek az együttesek szintén nem éppen az alternatívrock-színtér jeles képviselői. Pedig talán abban a körben a Joylessnek nagyobb sikere lenne, mint a Varg Vikernes-rajongók népes táborában.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tv On The Radio - Nine Types Of Light
(Interscope)

Ahogy az évtized amerikai idézőjel-popjának egyik zászlóvivője az LCD Soundsystem berekesztésével leköszön, úgy a másik, relatív csöndben kiadja a legújabb lemezét. A majdnem minden jelentős médium által szent tehénként kezelt TV On The Radio felé sokan egész máshogy közelítenek. Én, mint késői csatlakozó valamiért mindig a (köveket a magasba!) Radiohead felől tudtam elemezgetni az elhangzottakat, de úgy ám, hogy az egész úgy szól, mintha valamiféle gonosz (?) erő egy pálmás tengerparti metropoliszba kényszerítené Thom Yorke-ot és a többieket, és rájuk parancsolna, hogy fejeteket veszem, ha nagyon szomorkodni mertek!, és így szerencsétleneknek nem maradna más, mint csak néha, hébe-hóba közvetíteni a fájást, mert hát valahogy csak muszáj.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5