Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Beastie Boys – Hot Sauce Committee Part Two
(EMI)

A 2004 óta első teljes értékű stúdiólemezét kiadó Beastie Boys újkori albumait kétféle módon lehet hallgatni. Az első verzió a beteges új utáni vágyakozás: képviselői szeretik hangoztatni, hogy a Hello Nasty, hardkórabb verzióban az Ill Communication után teljesen felesleges volt a New York-i zenekarnak bármit is csinálnia, hiszen úgyis csak gyenge önismétlés, a saját poénjaik ismételt elsütése. A másik nézőpont örül annak, hogy egyáltalán létezik még Beastie Boys, mert bár tényleg semmi újat nem csinálnak már, egy másik zenekar sem szól hasonlóan, márpedig erre az ugrálós hip hopra akkor is igény lesz, ha jövőre mégsem jön el a világvége.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (4,1/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Michael Monroe – Sensory Overdrive
(Spinefarm)

Michael Monroe a Hanoi Rocks nevű méltatlanul kevés fényt kapó glamrock-zenekar nehéz természetű extravagáns énekese volt. A teljes skandináv rock n’ roll színtér más lenne, ha a Hanoi Rocks nem létezett volna. A zenekar kellően sok botránnyal kísérve élte végig karrierjét, egy hosszabb pauza után 2001-től csinált néhány turnét, majd ego-ellentétek miatt 2009-ben végleg feloszlott. Az énekes persze nem tudott ülni a seggén, és összerakott egy fasza zenekart, meg egy lemezt is.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Heretoir – Heretoir
(Northern Silence Productions)

Hiába is menekülünk, utolérnek minket, ránk telepednek és hiába a sziklaszilárd old school vértezet, utat törnek fekete szívünkhöz. Az új ellenség neve a blackgaze/shoegaze blackmetal (az igazán bicskanyitogató skatulya pedig egyértelműen a postrock blackmetal). A rontást legutóbb Amerikából kaptuk, most pedig egy német kétszemélyes zenekar mutatja meg, hogy van élet a blackmetalon túl is. A banda agya Eklatanz, basszuson Nathanael segíti őt. Mimóza lelkük öt év után látta elérkezettnek az időt, hogy egy teljes nagylemezzel mutassák meg a világnak azt, hogy igenis lehet újítani szeretett műfajunkon belül. Természetesen mindenki megnyugodhat: nem lesz újabb blackmetal-forradalom, a lejtőn ilyenkor csak megpihen a zsáner a folytonos csúszás közepette.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Realistic Crew – Blind Musician
(DDK productions)

A Realistic Crew soha nem arról volt híres, hogy nagy csinadrattát csap az aktuális megjelenései körül, de ebben a tekintetben ezúttal olyan messzire mentek, hogy a hivatalos honlapon, és Myspace-en is a 2009-es Freedom Eats The Soul lemezt ajánlják újdonságként, és igazság szerint erős a gyanúm, hogy ha nem lennék ilyen bennfentes valaki, fogalmam sem lenne róla, hogy már elérhető a Blind Musician című harmadik album is.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tesseract – One
(Century Media)

A Meshuggah korunk egyik legmeghatározóbb metálzenekara, akik már évek óta a saját, egyébként egyedi sémájukat ismételgetik. Hiába előremutató az, amit csináltak, korlátok közé vannak szorítva, és ennek nagy része köthető az ének egysíkúságához. Értjük, érezzük a mondanivalót, de sokadszorra már nem hat ránk elemi erővel, ha kapaszkodók nélkül maradunk. Ezt próbálja megoldani a brit Tesseract, a One lemezt hallgatva pedig félig-meddig sikerül is neki.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ossian - Az lesz a győztes
(Hammer Records)

Attól tartok, ezúttal elkerülhetetlen lesz, hogy lefussunk bizonyos kötelező köröket. Ez azonban jelen esetben szerzőnek és véleménynyilvánító olvasónak egyaránt érdeke. A magyar heavy metal lakossági műfaj, a Kérdezz, felelek pedig lakossági társasjáték. Ennek szellemében: Szerintetek 2011-ben még menő dolog az Ossianon viccelődni? (Fantomas-rajongó névtelen indexmetálos, Budapest, I. kerület) A szerk.: Jelen lemezismertető semmiképpen sem holmi gúnyosnak szánt lejáratókampány része. Már csak azért sem, mert az általunk indított kollektív lejáratókampány nem más, mint mentális lidércfény. (Hogy ez kinek az elméjében és miféle impulzusok következtében keletkezik, arra most hadd ne térjünk ki!) Hirtelen miért érzi kötelességének az alternatív sajtó, hogy egy olyan zenekarral foglalkozzon, melynek létezéséről jobbára tudomást sem vett? (Éjfélilány92 – Egyházashetye) A szerk.: Az apropó, kérlek, nem más, mint hogy az Ossian immár huszonötödik éve van jelen a hazai zenei palettán, és mint ilyen – lehet szeretni vagy nem szeretni - nem csupán megkerülhetetlen tényezőnek, de intézménynek is minősül. És miféle alternatív sajtó? Meggyőződésünk, hogy Himmlerrel és Pol Pottal Kaukázust hallgattatnak a pokolban. Nem is ismeritek az Ossian munkásságát! Miért nem inkább a fültágítós, füves, rózsadombi divatköcsögök seggét nyaljátok? (Rockandrolldémon666 – Székelyszentsusnyás) A szerk.: Ha a magam nevében kell nyilatkoznom: tévedni tetszel. Az Emberi dolgok kivételével a Maróthy-korszak összes kiadványát (Szex-invázióstól, Motorőrületestől) klasszikusnak tartom. Akkor is, ha már nem feltétlenül érzem szükségét, hogy előkotorjam őket a faterék padlásáról. Ugyanakkor az újjáalakulást követő majd’ minden albumba belehallgattam, de finoman szólva sem ragadtak meg.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Haunebu – My Father Was A Master Blacksmith
(Szerzői kiadás)

A történelmi mendemondák szerint a náci Németország több repülő csészealjat is kifejlesztett, méghozzá három különböző méretben, amelyeket aztán Haunebunak neveztek el. A legenda szerint ez a sajátos tömegközlekedési eszköz előbb az Antarktiszra, majd a Holdra repítette a vesztes háború következményei elől menekülő német vezérkart. Bármilyen letaglózó is a földönkívüli nácik meséje, a sztorit felspékelő Ernst Zündel idővel beismerte, hogy az általa terjesztett sci-fi valójában csak élénk fantáziájának szüleménye, tudományosan teljesen megalapozatlan. Hogy létezik egy hazai zenekar, amelyik az űrben tanyát vert nácik misztikus csodaszerkezetéről nevezte el magát, az csakis annak jófejségét hivatott propagálni.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Pains Of Being Pure At Heart - Belong
(Slumberland)

Minden évben, amint beköszönt a tavasz, a világ zenebuzijai is meglágyulnak. Olyan évszak ez, amikor szinte kötelező szerelembe esni, és amihez kizárólag kedvesség dukál. Ha pedig kedvesség és szerelem, akkor szóba sem jöhet más, mint a twee pop. Pontosan tudja ezt a New York-i The Pains Of Being Pure At Heart is.A csapat nevével megegyező címmel ellátott debütálásuk 2009 első felében jelent meg. A többnyire pozitívan fogadott kiadvány az egykori „nagy” twee elődök előtti tisztelgés volt; végtelenül aranyos és jópofa, ám alig egy leheletnyivel több holmi stílusgyakorlatnál. Tavaszra kiváló aláfestő zenének bizonyult, ám az év hátralévő részére szépen lassan feledésbe merült. Ezt a folyamatot, és hogy úgy egyáltalán ne merüljön totális feledésbe a zenekar, csak az adott év szeptemberében kiadott Higher Than The Stars című EP-nek sikerült némileg megakadályoznia.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Kills - Blood Pressures
(Domino/Neon Music)

2008-ban ott hagytuk abba The Kills-fronton a történetet, hogy a zenekar szépen lassan, és tulajdonképpen észrevétlenül átnyargalt a ragadós dallamok, a vasgyomor nélkül is emészthető hangzások világába, a kerregésből, kattogásból és károgásból akkor olyan mixtúrát alkotva, hogy ahhoz már csak pár remix kellett, és tulajdonképp klubzenének is elkönyvelhettük. Azóta nagyot fordult körülöttük a világ, és bár azon azért lehet vitatkozni, hogy jelenleg az anyazenekar, vagy a Jack White-brand hátszelével igen magasra kapaszkodó Dead Weather szupergrup jogán ismerik-e többen 2011-ben Alison Mosshartot, de annyi teljesen biztos, hogy az a projekt jelentős plusz tábort generált. A némileg középszerű második Dead Weather-lemez után mindenesetre egyre többen vártuk, hogy újra felcsendüljenek a világ legelbaszottabb cinjei és leglehetetlenebb gitárhangzásai, elinduljon a jellegzetes kettős motyogás, és megint le legyünk kötve hetekre-hónapokra egy új Kills-lemezzel.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,4/5) - 1 2 3 4 5