Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Foo Fighters – Wasting Light
(Sony Music)

Kissé ambivalens érzéseim vannak nekem a Foo Fighters zenekarral kapcsolatban. Miközben alapvetően kedvemre való az, amit csinálnak, a zenéjük sosem teljesedett ki, sosem volt benne az a plusz, az az állat, amitől hanyatt vágnám magam. Időközben persze nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fojtott, visszafogott, biztonsági rockzene a Foo Fighters stílusa, és ez a Wasting Light című új lemez is csak azt bizonyítja, hogy ki sem fog lépni belőle soha, tehát ezzel kell megbarátkoznom.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Raveonettes – Raven in the Grave
(Vice)

A Raveonettes mellett szinte észrevétlenül repült el az elmúlt tíz év, ami jórészt betudható az egyszerre minimum két idősíkba visszarévedő zenéjüknek, de annak is, hogy a pályafutásuk ugyanúgy nélkülözi a mélypontokat, mint a kiugró pillanatokat. Az mára teljesen nyilvánvaló, hogy a korai kétmillió dolláros lemezszerződés és általános hype nem került igazolásra. Sosem lettek igazi mainstream nevek, hiába relatíve széles a rajongótáboruk, ez azonban valószínűleg csak olaj a tűzre a keserédes, és esetenként kimondottan sötétbe forduló zene számára, ami felől sosem lépnek másfél lépésnél messzebb. Így most sem. Ellenben még kevesebb az önfeledt pillanat, több az önmarcangolás, és kevésbé van mindez becsomagolva zenei ideológiába. Ezúttal kendőzetlenül szenvednek.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Peter Bjorn and John – Gimme Some
(Cooking Vinyl)

Unod már az öt éve folyamatosan felbukkanó fütyülős számukat? Ne aggódj, ők is.Fognak még szerinted olyan nemzetközi sikereket elérni, mint a fent említett dallal? Kit érdekel, ők is leszarják magasról.A március végén Gimme Some címmel új lemezét megjelentető svéd Peter Bjorn and John trió technikailag egyslágeres zenekar, akik öt évvel ezelőtt a Concretes énekesnőjének (Victoria Bergsman) vendégszereplésével készült Young Folks dallal világszerte óriási sikert arattak, és - ahogy azt két évvel ezelőtti interjúnkban is elmondták – szereztek olyan rajongókat mint Kanye West, Drew Barrymore, vagy a Depeche Mode, akik a turnéjuk alatt előzenekarnak is meghívták őket.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Blood Ceremony – Living With The Ancients
(Rise Above)

Annak ellenére, hogy egy ideje már divat a retró, nehezen lehetett elképzelni, hogy 2011-ben a metálban az egyik legfőbb trend a hatvanas-hetvenes évek újragondolása lesz. Illetve még csak erről sem beszélhetünk, az egyre-másra alakuló zenekarok ugyanis egyszerűen mai hangzással készítenek olyan lemezeket, amelyek akár negyven évvel ezelőtt is megjelenhettek volna. Nem érdemes azon elmélkedni, jó-e ez nekünk, mert esszük, nem esszük, nem kapunk mást, csak annyi a dolgunk, hogy megpróbáljuk elválasztani az ocsút a búzától. A Blood Ceremony második LP-je egyértelműen minőségi munka.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,6/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2011-ben felháborodni azon, ha esetleg egy előadó külső dalszerzőkkel dolgozik nagyjából az a szint, mint amikor azért panaszkodik valaki, mert a hamburgere nem is úgy néz ki mint a képen látta. Lefutott vita, a módszer beválik, nem adatik meg mindenkinek, hogy slágert is tudjon írni a jó hang mellé. Sőt, manapság már tényleg csak kevesen tudnak igazán aktuális, mainstream poplemezt írni nagy nevű producerek nélkül. Ezért a 2000 környékén 15 éves lányok nagy kedvence, Britney Spears, és a most 15 éves lányok körében befutni készülő Katy B sem bízott semmit a véletlenre, a lehető legmarkánsabb arcokat szállították lemezeikre, Britney a tőle megszokott módon tényleg mindent másokra bízott, Katy B, így 21 évesen még hisz a saját dalok erejében, mindjárt kiderül, joggal-e.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Akron/Family - Akron/Family II: The Cosmic Birth and Journey of Shinju TNT
(Dead Oceans Records)

A legújabb kori, szám szerint CXXVIII. folk-hullám büszke képviselői két évvel a kikezdhetetlenül jó Set 'Em Wild, Set 'Em Free lemez után megmutatják, hogy a velük már ciklikusan együtt mozgó Iron & Wine-hoz képest mit képesek felmutatni a mostanra kimondottan megfáradt műfaj színein túl, immár jobban illeszkedve a kísérleti rock skatulyába. Nagyjából hasonló volt a helyzet, a borzasztó gyorsan elröppent négy évvel ezelőtti lemezeik esetében, csak míg ott az utóbbi jó eséllyel jobban lekötötte a hallgatóságot a masszív hangfüggönybe rejtett harmóniákkal, addig az előbbi sajátosan kaotikus megszólalásban prezentált hasonlóan idézőjelmentes eszméket. Azóta szerencsére teljesen elment az eszük, és a mostani lemezre már tényleg nem maradt más, mint a dalszerzés és hangzás olyan zsenije, ami előtt muszáj térdre borulni.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (3,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Symfonia - In Paradisum
(Avalon/Marquee)

Elég egy pillantás a modoros latin címre és a borítóra, azonnal nyilvánvaló, hogy megtörtént, amit mindig is várni lehetett, amióta a Stratovarius és Timo Tolkki útjai szétváltak: a gitárosnak muszáj megmutatnia, hogy más társakkal, igazi zenekarban is tud százszázalékos, vegytiszta szimfonikus power metal albumot készíteni. Még a béna név is ezt a célt szolgálja, hiszen a lemezt a boltokban rögtön a Stratovariusok mögé kell rakni a sorban. Az összehasonlítás tehát szinte kötelező, úgyhogy mi nem tesszük meg.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

VA – Generation Bass Presents: Transnational Dubstep
(Six Degrees)

A Transnational Dubstep az első válogatás, ami bemutatja a különféle népek jellegzetes zenéit a dubsteppel ötvöző producerek legjobb munkáit. Az összeállítást a Generation Bass blog és a Six Degrees kiadó közös erővel hozta létre, a blog két mozgatórugójaként ismert DJ UMB és Vincent Koreman egy óriási méretű (állításuk szerint 300 számot tartalmazó) gyűjteményből  válogatva állapították meg erről a 15 szerzeményről, hogy érdemes őket egy különálló albumon megmutatni. UMB 2009 óta készíti „India/China/Sufi/World Calling” című mixsorozatát, amire felfigyelt a Six Degrees-es Bob Duskis, aki szintén jó ötletnek tartotta az afrikai, dél-amerikai, indiai, távol-keleti vagy akár balkáni hatású hibridek kiadását. A válogatás emiatt elég sokszínűre sikerült, hallgatása felér egy igazi világkörüli úttal.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Whitesnake - Forevermore
(Frontiers Records)

David Coverdale megint megmutatta a sok nyikhaj pöcsnek, hogy kell rakenrollt tolni 2011-ben: a Whitesnake Forevermore című stúdióalbuma a hetvenes évek klasszikus hard rock darabjaitól a modern rockzenén át a nagyívű rockballadákig mindenből a legjobbat hozza.

Hatvanévesen nem sokan tudnak úgy énekelni, mint a Whitesnake ura, és ugyan a magasakat már annyira sem bírja Coverdale hangja, mint a 2009-es Good to be Bad című albumon, de legalább nem kell erőlködnie, mert a nótákat Doug Aldrich és Reb Beach gitárosokkal úgy írták meg, hogy mélyebb hangfekvésben is tökéletesen működjenek. A jelenlegi felállás az előzőhöz képest három helyen változott: Tim Drury billentyűs már csak vendégként működik közre, a ritmusszekció viszont vadiúj, hiszen Brian Tichy, korunk egyik legjobb rockdobosa (a Lynch Mob A38-as hajón adott koncertjén mi is láttuk) és Michael Devin bőgős játszotta fel az anyagot.

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,1/5) - 1 2 3 4 5