Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pearl Jam - Lightning Bolt
(Universal)

Megrögzött pacifizmus ide vagy oda, a Metallicával és az Iron Maidennel egyetemben a Pearl Jam is rendelkezik radikális rajongói B-középpel. Az említett fanatikusok általában éjszakai életet élnek, falkában vadásznak, és internet-hozzáféréstől megfosztott fogságban akár 80 évig is elélhetnek. Tudniillik, köreikben gyakoriak a szív- és érrendszeri problémák, melyeket elsősorban az ikonjaik kiadványait bíráló online lemezkritikák idéznek elő. Ennek dacára is hangot kell adnunk abbéli véleményünknek, hogy a Ten-VS-Vitalogy szentháromságot követően Eddie Vedderék mintha tudatosan igyekeztek volna kevésbé befogadható dalokat írni, ezáltal pedig megszabadulni a nyomasztó népszerűségtől. Míg egy 27 éves seattle-i ismerősük ehhez egy shotgun nevezetű szerkezetet vett igénybe, addig ők szimplán megfeledkeztek a slágerekről.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (3,8/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pénteken az idei rockalbumok közül válogattunk, most viszont kicsit jobban leásunk, és megnézzük mik maradtak még az idei garázslemezekből. Van például új Ty Segall-projekt (Fuzz), na meg egy akusztikus szólólemez tőle. San Franciscóban már tényleg mindent feltaláltak újra az előző évszázad gitárzenéjéből (Shannon and the Clams), Miamiban nem csak Flo Rida létezik (Jacuzzi Boys), Detroitban viszont csalódnunk kellett (Dirtbombs). A legjobb album díját ma King Khannak (és a Shrinesnak) adjuk, ezért is raktuk ki róla ezt a csinos fotót.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei év lassan már túl sok fontos lemezt termel ki magából, így akarva-akaratlanul kihagyjuk az egyébként említésre méltóakat. Most öt alapvetően rockzenei albumot néztünk meg, van köztük egyre elérdektelenedő, lassan veterán státuszba kerülő indie-britpop (Placebo), progresszív garázsrock Texasból (White Denim), Nirvanát és Mudhoneyt nyúló ausztrál grunge (Violent Soho), csajos White Stripes (Deap Vally), na meg Kurt Cobain lökött kistesója (Cage the Elephant).

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Carcass - Surgical Steel
(Nuclear Blast)

A death metal/grindcore színtér nagy visszatérőinek biográfiájában nem kevés egyezés fedezhető fel. A 90-es évek elején-közepén megalkották pályafutásuk alapművét/alapműveit, majd a zenei reformok útján elindulva szakadékba hajtottak. Mert amellett, hogy képviselőivel egyetemben idővel maga a műfaj is erőteljesen hallatta halálhörgéseit, a rajongók annyira sem voltak nyitottak az újításokra, mint a phenjani Vasöklű Munkás Mókus Úttörőzenekar. Példának okáért így járt a Pestilence, az Autopsy és a Brutal Truth is. A Carcass sztorija csupán egy hajszálnyit különbözik az említett formációkétól. Esetükben ugyanis a tagok nemes egyszerűséggel beleuntak a zúzdákba, pedig idősebb hozzátartozóik már az 1993-as Heartwork c. alapvetés hallatán sem feltétlenül érezhették magukat egy túszdráma részesének. Az 1996-os Swansong után pedig végképp világossá vált, hogy a death metal-korszak számukra véget ért. Sőt, a bravúrosabb mentalisták azt is megjósolták, hogy jó ideig ez lesz a zenekar pályafutásának utolsó lemeze. Ha a cím alapján nem is bocsátkoztak hasonló előrejelzésekbe, Mike Amott gitáros korábbi távozása erre engedett következtetni. 

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4,2/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A mostani dalmegosztásban négy magyar, leginkább rockzenei előadótól válogattunk, amik között van kaotikus noise punk (Piss Crystals), reneszánsz noise punk (Gustave Tiger) meg cipőbámulós noise pop (Zombie Girlfriend), egyedül a Kristóf Norbert American Mercury nevű zenekara lóg ki egy kicsit a maga letisztultságával.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Na, már megint nyavalygunk. Nem lett jó az új Dream Theater (bár ki várt mást?), az új Korn pláne rossz lett és Terry Malts is csak közepes cuccot rakott le az asztalra. A képünkön látható Chvrches viszont odatette magát, és Drake is olyan jó lemezt csinált, ami előtt még az Arctic Monkeys is fejet hajtott. Kritikák gyorsan.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lemmy aszongya, We are Motörhead, and we play rock and roll. S lőn. Tökéletes, odabaszós, pont olyan, amilyennek lennie kell. Hallgasd, ne baromságokat olvass helyette!

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (4,1/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Satyricon – Satyricon
(Nuclear Blast)

Az új Satyricon-, sorban a nyolcadik, trendi módon a zenekar nevét viselő lemezről tulajdonképpen elég könnyű kritikát írni. Bármilyen más netes, magyar/külföldi zenei oldalakon hosszas bekezdésekben fejtik ki miért átlagos, nem túl jó az új album. Megy a régi lemezeikkel való összehasonlítás, a kortárs blackmetal zenekarok munkásságához való méricskélés, de ezek teljesen felesleges körök 2013-ban.

Az új Satyricon lemez kapcsán egyetlen dologról érdemes beszélni, aminek lényegében semmi köze a Satyricon zenéjéhez vagy az eddigi életműhöz és ez pedig a Phoenix című dal. A Sivert Hoyem énekes (igen, ő nem nő) által előadott dal a lemez csúcspontja egyértelműen, egy megkerülhetetlen hegy, amire ujjongva szökell fel a nyitott zenehallgató. Laza, szellős a dal, amit Frost lábdobja hol zaklatottabbá, hol még táncolhatóbbá tesz. Ám összességében Hoyem teljesen egyedi hangja miatt ez egy végtelenül nyugtalanító és csodaszép szerzemény lesz, ami bátran az év dala is lehet.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Fish! – Konzervzene
(Szerzői kiadás)

Az öndefiníciós számmal (Konzervzene) nyitó lemezen másodperceken belül az arcunkba kapjuk, hogy bár szar az élet, meg a közeg, attól még élünk és virulunk. Nevetünk a saját balfaszságunkon és fuck off! a tipikus sztereónak. A legjobb hogy aviciis felütéssel és trendi dubstep droppot is csempésztek bele a számba, szóval ha van album, amit így kell kezdeni, az a Fish! új nagylemeze.

A színvonal egyre jobb lesz, ahogy pörögnek a dalok. Kevésbé metalos, inkább punkos felfogásban sorjáznak a vidám és humorral bőven átszőtt nóták. Az előző, SAV című album, ahogy a neve is mutatta egy szétmart gúnnyal és dühvel átitatott zenekar képét mutatta, amit talán egyszer kell megírnia egy ilyen típusú zenekarnak, többször már nem érdemes ezt a vonalat folytatni (Panzer Division Marduk, szevasz!). Szerencsére a Konzervzene visszakanyarodik a Csinálj egy lemezt! bulizós, lazább felfogásához.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4,8/5) - 1 2 3 4 5