Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Asking Alexandria - From Death to Destiny
(Sumerian)

Néha borzasztóan messzinek tűnik Amerika. Nem csak fizikailag, hanem ízlésben és hozzáállásban is. A metálzene terén pláne. A tengerentúlon a keményzene nem pária, a rockrádiók a legnépszerűbb tematikus adók között vannak, sőt, a kommersz médiumok is rendszeresen foglalkoznak a stílussal. Csak éppen ez a rockzene nem ugyanaz, mint ami Európában. Az ott befutott, áhítattal körülrajongott zenekarok csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak betörni ide.

Az Asking Alexandria az amerikai befutás problémáját egy huszárvágással megoldotta a karrierje elején. Az egész zenekar kiköltözött Nagy-Britanniából Amerikába. Úgy tűnik ez a társaság már huszonévesen reális világképpel rendelkezett. A zenéjük tényleg Amerikában tud működni igazán. A korai időszak unalmas metalcore zenéje máshol nem kaphatott volna ekkora figyelmet, de persze kellett hozzá az egészen tinikompatibilis rosszfiú imázs is. Azóta a zenekar milliók kedvencévé avanzsált, és igazából bármit tehet, a tenyerükből zabálnak. Az új lemez előtt partyzásban már el is értek a falig, és megálljt kellett parancsolni. Nagyjából erről is szólnak a From Death To Destiny szövegei.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Newsted - Heavy Metal Music
(Chophouse Records)

A Hegyalja Fesztiválon nem ritka jelenség, hogy az ember utólag képtelen bármit is felidézni egy-egy koncertből. A probléma ott kezdődik, ha a tükörből még enyhén szalonspicces önmaga és nem Borisz Jelcin mosolyog vissza rá. Jobb, ha előre leszögezzünk: akiből Jason Newsted személye nem vált ki vegytiszta rokonszenvet, az jó eséllyel egy bögölykeresztesi rózsafüzér-kommandó nyolcvanon felüli tagja. Nos, ezen sorok írója ezt a legkevésbé sem mondhatja el magáról, sőt, a legboldogabb lenne a világon, ha legalább sógori viszonyt ápolhatna az egykori Metallica-basszerrel. Tehát a rosszindulat leghalványabb jele nélkül közli: az említett fellépésből mindössze Jason rikító cipőfűzőjének látványa és a ráadásban elnyomott Whiplash maradt meg benne. De még így is különösebb fenntartások nélkül közelített a Heavy Metal Musichoz. 

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dnte - Moments
(Mad-Hop Records)

Focizni nem tudunk, a filmgyártásunk nagyjából a béka segge alatt van, de azért glitch-hopban és annak mindenféle mutációjában általában odatesszük magunkat, ha akarjuk. Tényleg, mintha karnyújtásnyira lennénk attól, hogy az itthon Cadik által felhozott műfaj bekerüljön a paprika, gulyásleves és a Kövér László bajsza mellé a Magyarországot reklámozó prospektusokba. A jelenleg Berlinben működő Dnte (vagyis Karsai Norbert) májusban kiadott Moments albumával erősíti meg az állítást, mert a lemezt bizony alapjában véve elég jól összerakta. Egyik dalához még egy csinos kis XLR8R-promót is sikerült hozzácsapni még áprilisban, a Stoned átlagértékelése pedig azóta is nagyon baráti, elég sokan rá is kaptak, szóval nem mondható, hogy a fanboyok partizánakciójáról van szó.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugyan nem most jelent meg, de mivel Sub Bass Monster megkerülhetetlen névvé nőtte ki magát a magyar hiphopban, valamint hamarosan a Felete lemez című album hamarosan vinylen is napvilágot lát, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Sub Bass, aki a Hemapopuban elkezdett rövidke karrierje után egyből bevágódott egy nagy kiadóhoz, mindig is érdekes színfolt volt a telepi nagyotmondók uralta palettán. Már karrierje elejétől higgadt, és összeszedett szövegekkel tudott szolgálni, ügyesen távol tartva magát a coelhói mélységekben dagonyázó „utcai költők” közhelyáradatától. A mondanivaló mellé hamarosan a flow is felnőtt, és a Funktasztikussal való közreműködésében (Fanyarország) már egy összetéveszthetetlen, ütős hang adagolja a refrént. Aztán Sub Bass Monster feltűnt itt-ott pár közreműködés erejéig, ám a Fekete lemez csak nem akart megjelenni. Aztán hét év után kijött végül az a bizonyos Fekete Lemez egy olyan időszakban, amikor a magyar hiphopot soha nem látott népszerűség övezi. A kérdés csak az, vajon megállja-e a helyét egy olyan  lemez 2013-ban, amelyen négy évvel ezelőtti dal is található.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Arctic Monkeys - AM
(Domino/Neon Music)

Ahelyett, hogy megint lejárnánk a kötelező köröket az eddigi Arctic Monkeys-albumok kapcsán, sokkal egyszerűbb mindet egy-egy gimnáziumi osztályhoz hasonlítani. A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not az első éved középiskolában, amikor tiszta lappal indulsz és még mindenkinek új vagy, te pedig vagány gyerekként csak úgy lubickolsz a nagyok társaságában. A Favourite Worst Nightmare a gimi második éve, amikor összecsiszolódik egy kemény bagázs az osztályban, és már a tanárok is nagyobb figyelmet szentelnek nektek, amikor négyesével jártok a vécébe, hogy sunyiban bagózzatok. A harmadik év a Humbug, amikor már meg volt az első felsőbb éves csajod, eljárkálsz a végzősök házibulijaiba és a kötelező tesit ellógva spangliztok a fűzfa mögött az iskolaudvaron. Az érettségire viszont össze kell szedni magad, mert még egy nyarat nem tölthetsz el pótvizsgára készüléssel, szóval ideje visszavenni egy kicsit a füvezésből, hogy legalább fizetősre felvegyenek a Suck It and See-vel. Az egyetem viszont már egész más, és a szüleid ultimátuma az állami szakra átkerülésre ebben a fél évben lejár, szóval az AM-mel kell kinőni a tinédzseréveidet és kezdeni valamit az életeddel.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szerintünk: (5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

letlive. - The Blackest Beautiful
(Epitaph)

A letlive. zenéjére a Fake History újrakiadásának idején figyeltem fel. Hardcore, metalcore, posthardcore meg tököm tudja milyen fiatal zenekarból hallottam már eleget, de a letlive. még így is megütött. Pofátlan volt, kiszámíthatatlan és punkosan fésületlen. Azon a lemezen a dinamika már tökéletesen a helyén volt, csak egyenletes színvonalú számokat nem tudtak írni. Mivel a sajtó is melléjük állt, így az új lemezüket sokan várták. Ilyen környezetben másoknak talán megremegett volna a lábuk, de a letlive. nem szarozott, egy egyáltalán nem kézenfekvő, és rögtön ható lemezt raktak össze. Első hallgatásnál konkrétan egy dal sem tűnt ki a többi közül, magyarán slágert senki ne várjon tőlük. A The Blackest Beautiful egy fokuszált, érett és nem rövidtávban gondolkozó zenekar lemeze.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (3,7/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Franz Ferdinand - Right Thoughts, Right Words, Right Action
(Domino/Neon Music)

Amikor 2013 tele van elképesztően jó lemezekkel, akkor már az ember hajlamos legyinteni az új Franz Ferdinand hallatán. Mikor is volt, a kétezres évek közepe felé tán? Egymást érték a semmiből feltűnő izgalmas brit gitárzenék, amik a posztpunkból, garázsrockból és britpop elemekből készítettek jobbnál jobb bemutatkozó lemezeket, hogy aztán erre az egészre rásüthesse a közvélemény az indie jelzőt. Kasabian, Editors, Arctic Monkeys, Kaiser Chiefs, Libertines,  Bloc Party és természetesen a Franz Ferdinand képviselte ezt a generáció, ami napjainkra darabokra szakadt. A Bloc Party elveszett az elektronikában, az Editors stadionrockra váltott, az Arctic Monkeyst megfertőzte Amerika, a többiek pedig az egyre nehezebben definiálható indie halványuló népszerűségével kezdtek lemorzsolódni - a Libertines esetében persze más a helyzet. A Franz Ferdinand azonban maradt a jól működő sémáknál, hogy aztán a harmadik lemez kísérletezése végül megfogja a zenekart. Ezért újabb négy évet kellett várni a Right Thoughts, Right Words, Right Actionre, ami az előzetesek alapján visszahozza a seggrázós életérzést a skótok zenéjébe.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Earl Sweatshirt - Doris
(Tan Cressida)

Végre megjelent az év egyik legjobban várt raplemeze, az Odd Future kollektívából ismert Earl Sweatshirt hivatalos bemutatkozó albuma, a Doris. A kaliforniai székhelyű Odd Future Wolf Gang Kill Them All (OFWGKTA) 2009 körül kezdett mozgolódni, és sötét tónusú, sátánista színezetű zenéket pakoltak a gördeszkás srácoknak. A kemény, lassan földbe döngölő ütemek, a monoton rapszövegek, és a mindent átható nihilizmus egyhamar meghozták a csapatnak a hírnevet. A 2010-ben még csak tizenhatodik évét taposó Earl ebből a brancsból került ki, ahol csupán poénból dobtak fel olyan szövegtémákat, mint az öngyilkosság, vagy a nemi erőszak.  Earl debütáló mixtape-jével hatalmas presztízst szerzett hiphop berkekben. Mindent leszaró flow-ja, és a minimumra vett hangszerelés igazi rapistenné avatta az öncélú csillogástól megcsömörlött rajongók körében. Azonban a szupererőszakos mondanivalónak köszönhetően Earl mamája jobbnak látta fiacskáját olyan távol tartani a bűnös rap zenétől, amennyire csak lehet, így Sweatshirt egy problémás fiatalokkal foglalkozó, szamoai bentlakásos intézményben kényszerült lehúzni két évet. Hazatérése után egy pillanatig sem késlekedve vette fel a fonalat, és a banda feje, Tyler, The Creator harmadik nagylemeze után elérkezett az ő fordulója.

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5