Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Avicii - True
(PRMD / Universal Island)

A hivatalos megjelenés előtt a töménytelen rádiós felvételről és a márciusi Ultra Music-os fellépéséről (ahol kb. 40 percet játszott az albumról, élő hangszerekkel megtámogatva, amiért ott helyben meg is kapta a magáét) már szinte valamennyi számot meg lehetett ismerni Avicii új lemezéről, a True-ról, most mégis furcsa így face-to-face szembesülni azzal, hogy 2013-ban egy elektronikus lemez félig-meddig countryra és annak tábortűzbarát változatára, a bluegrassre épül. Avicii-t még abban az időszakban ismertem meg, amikor a Myspace nem csak egy döglődő romhalmaz volt, hanem tele volt a hálószobaproducerek igazi kincseivel, és amikor a Daft Punk Alive-turnéjával elindított elektróhullám sorban termelte ki a Deadmau5-hasonmásokat világszerte, de főleg a tengerentúlon. Kezdetben a svéd producer sem tűnt többnek egy ilyennél, jött az önmagát komolyan nem vevő jópofa electrohouse-ával, nagy összegben mertem volna rá fogadni, hogy ő is beszürkül a Chris Lake-ek és Steve Dudák közé (komolyan, rájuk emlékszik még valaki?), de végül nem így lett.

Szerintünk: (2/5)

Szerintetek: (1,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kings of Leon - Mechanical Bull
(RCA)

Biztos mindenkinek volt olyan kedvenc zenekara, akikért egy ideig rajongott, majd az első komolyabb váltás után kezdett belőlük kiábrándulni, hogy a végére egyenesen gyűlölje őket. Nekem ilyen a Kings of Leon. Máig képes vagyok rommá hallgatni a Youth & The Young Manhood lemezt vagy az azt követő Aha Shake Heartbreaket, és mindig is tartani fogom azt az álláspontomat, miszerint a Kings of Leon nem volt mindig egy halál ciki stadionrock zenekar. Azonban nem tett jót nekik a második album utáni három év szünet, és azóta olyan meredeken zuhannak lefelé az előgyártott tucatrock kilométeres csúszdáján, mint amikor óvodában még pont hátba akarod rúgni az épp kiszállni próbáló gyereket. Szóval amikor 2008-ban már a szalagavatóm utáni afterpartyn is már Sex On Fire ment a Living Roomban, hogy egy rakás pattanásos debil tequilától ragadó pofával üvöltse a refrént, akkor olyan érzésem volt, mintha a barátnőm lefeküdt volna a suli legirritálóbb szépfiújával.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (3,3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Michael Monroe - Horns And Halos
(Spinefarm)

Michael Monroe, a finn Hanoi Rocks volt énekese az a rocksztár, aki igazából sosem lett rocksztár. Minden adott hozzá: jó hang, karakteres kiállás, egy fasza zenekar (éppen amelyik játszik mögötte), de valami mindig közbeszólt, hogy nagyjából ott tartson, ahol most Axl Rose, és most nem a süllyesztőre gondolok, hanem a szinte megdönthetetlen státuszra. Bár az is lehet, hogy jobb így. Egy kisebb körben azért ő is tud olyan húzásokat produkálni, mint Rose, de akkora visszhangja nincs neki, hogy le kelljen húznia magát a klotyón. Viccet sosem csinált magából, és most is összerakott egy tisztességes lemezt.

Miután anyazenekarával, pontosabban annak szintén öntörvényű gitárosával (Andy McCoy) ismét összerúgta a port, újra talált magának egy rosszfiút, akivel dalokat írhat. Míg a Sensory Overdrive számait a Wildhearts agytrösztjével, Gingerrel rakta össze, az újakon már a Backyard Babies gitárosával, Dregennel dolgozott. Egyik sem megkérdőjelezhető választás. Ha rock 'n roll slágereket akar, akkor velük tud írni. A Horns And Halos minden dala az. Baromi szórakoztató, változatos, tökös rockzene.

Szerintünk: (4,5/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Volt nekünk egy rovatunk régebben Ömlesztett anyag címmel, ami egyszer csak abbamaradt. Idáig, ugyanis most visszahozzuk a mini lemezkritikákat, hogy ne csak hosszan írjunk dolgokról, már amikor, ugye. Szóval alább öt viszonylag friss lemez, olyanok mint a Ministry, a Black Spiders, az Edward Sharpe & The Magnetic Zeros, King Krule és Vakula. Műfaji kapcsolódás igazából nincs, van metál, rock és elektronika is. És ami a legfontosabb, a vélemény mellé raktunk zenét is.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Asking Alexandria - From Death to Destiny
(Sumerian)

Néha borzasztóan messzinek tűnik Amerika. Nem csak fizikailag, hanem ízlésben és hozzáállásban is. A metálzene terén pláne. A tengerentúlon a keményzene nem pária, a rockrádiók a legnépszerűbb tematikus adók között vannak, sőt, a kommersz médiumok is rendszeresen foglalkoznak a stílussal. Csak éppen ez a rockzene nem ugyanaz, mint ami Európában. Az ott befutott, áhítattal körülrajongott zenekarok csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak betörni ide.

Az Asking Alexandria az amerikai befutás problémáját egy huszárvágással megoldotta a karrierje elején. Az egész zenekar kiköltözött Nagy-Britanniából Amerikába. Úgy tűnik ez a társaság már huszonévesen reális világképpel rendelkezett. A zenéjük tényleg Amerikában tud működni igazán. A korai időszak unalmas metalcore zenéje máshol nem kaphatott volna ekkora figyelmet, de persze kellett hozzá az egészen tinikompatibilis rosszfiú imázs is. Azóta a zenekar milliók kedvencévé avanzsált, és igazából bármit tehet, a tenyerükből zabálnak. Az új lemez előtt partyzásban már el is értek a falig, és megálljt kellett parancsolni. Nagyjából erről is szólnak a From Death To Destiny szövegei.

Szerintünk: (2,5/5)

Szerintetek: (3/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Newsted - Heavy Metal Music
(Chophouse Records)

A Hegyalja Fesztiválon nem ritka jelenség, hogy az ember utólag képtelen bármit is felidézni egy-egy koncertből. A probléma ott kezdődik, ha a tükörből még enyhén szalonspicces önmaga és nem Borisz Jelcin mosolyog vissza rá. Jobb, ha előre leszögezzünk: akiből Jason Newsted személye nem vált ki vegytiszta rokonszenvet, az jó eséllyel egy bögölykeresztesi rózsafüzér-kommandó nyolcvanon felüli tagja. Nos, ezen sorok írója ezt a legkevésbé sem mondhatja el magáról, sőt, a legboldogabb lenne a világon, ha legalább sógori viszonyt ápolhatna az egykori Metallica-basszerrel. Tehát a rosszindulat leghalványabb jele nélkül közli: az említett fellépésből mindössze Jason rikító cipőfűzőjének látványa és a ráadásban elnyomott Whiplash maradt meg benne. De még így is különösebb fenntartások nélkül közelített a Heavy Metal Musichoz. 

Szerintünk: (3/5)

Szerintetek: (4,5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Dnte - Moments
(Mad-Hop Records)

Focizni nem tudunk, a filmgyártásunk nagyjából a béka segge alatt van, de azért glitch-hopban és annak mindenféle mutációjában általában odatesszük magunkat, ha akarjuk. Tényleg, mintha karnyújtásnyira lennénk attól, hogy az itthon Cadik által felhozott műfaj bekerüljön a paprika, gulyásleves és a Kövér László bajsza mellé a Magyarországot reklámozó prospektusokba. A jelenleg Berlinben működő Dnte (vagyis Karsai Norbert) májusban kiadott Moments albumával erősíti meg az állítást, mert a lemezt bizony alapjában véve elég jól összerakta. Egyik dalához még egy csinos kis XLR8R-promót is sikerült hozzácsapni még áprilisban, a Stoned átlagértékelése pedig azóta is nagyon baráti, elég sokan rá is kaptak, szóval nem mondható, hogy a fanboyok partizánakciójáról van szó.

Szerintünk: (3,5/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugyan nem most jelent meg, de mivel Sub Bass Monster megkerülhetetlen névvé nőtte ki magát a magyar hiphopban, valamint hamarosan a Felete lemez című album hamarosan vinylen is napvilágot lát, nem mehetünk el mellette szó nélkül. Sub Bass, aki a Hemapopuban elkezdett rövidke karrierje után egyből bevágódott egy nagy kiadóhoz, mindig is érdekes színfolt volt a telepi nagyotmondók uralta palettán. Már karrierje elejétől higgadt, és összeszedett szövegekkel tudott szolgálni, ügyesen távol tartva magát a coelhói mélységekben dagonyázó „utcai költők” közhelyáradatától. A mondanivaló mellé hamarosan a flow is felnőtt, és a Funktasztikussal való közreműködésében (Fanyarország) már egy összetéveszthetetlen, ütős hang adagolja a refrént. Aztán Sub Bass Monster feltűnt itt-ott pár közreműködés erejéig, ám a Fekete lemez csak nem akart megjelenni. Aztán hét év után kijött végül az a bizonyos Fekete Lemez egy olyan időszakban, amikor a magyar hiphopot soha nem látott népszerűség övezi. A kérdés csak az, vajon megállja-e a helyét egy olyan  lemez 2013-ban, amelyen négy évvel ezelőtti dal is található.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (5/5) - 1 2 3 4 5

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Arctic Monkeys - AM
(Domino/Neon Music)

Ahelyett, hogy megint lejárnánk a kötelező köröket az eddigi Arctic Monkeys-albumok kapcsán, sokkal egyszerűbb mindet egy-egy gimnáziumi osztályhoz hasonlítani. A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not az első éved középiskolában, amikor tiszta lappal indulsz és még mindenkinek új vagy, te pedig vagány gyerekként csak úgy lubickolsz a nagyok társaságában. A Favourite Worst Nightmare a gimi második éve, amikor összecsiszolódik egy kemény bagázs az osztályban, és már a tanárok is nagyobb figyelmet szentelnek nektek, amikor négyesével jártok a vécébe, hogy sunyiban bagózzatok. A harmadik év a Humbug, amikor már meg volt az első felsőbb éves csajod, eljárkálsz a végzősök házibulijaiba és a kötelező tesit ellógva spangliztok a fűzfa mögött az iskolaudvaron. Az érettségire viszont össze kell szedni magad, mert még egy nyarat nem tölthetsz el pótvizsgára készüléssel, szóval ideje visszavenni egy kicsit a füvezésből, hogy legalább fizetősre felvegyenek a Suck It and See-vel. Az egyetem viszont már egész más, és a szüleid ultimátuma az állami szakra átkerülésre ebben a fél évben lejár, szóval az AM-mel kell kinőni a tinédzseréveidet és kezdeni valamit az életeddel.

Szerintünk: (4/5)

Szerintetek: (4/5) - 1 2 3 4 5