2019.10.01. 13:19 – -dj-

True North - Egybekezdéses ítélet a Borknagar új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

borknagartruenorth.jpg

A Borknagar nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években, személyileg talán a legnagyobb, hogy Vintersorg végleg kilépett a zenekarból. Egy frontember távozása más zenekaroknál nagy dolognak számítana, de nem, az egyébként is több egyenrangú énekessel felálló Borknagarnál. Hogy mégis az ének terén van a legnagyobb változás, az nem Vintersorg hiányának tudható be, mert már az ezt megelőző Winter Thrice is tele volt perfekt énekdallamokkal, és nem csak azért, mert két dalban poposan énekelt a vendégként megjelent alapító frontemberük, Garm.  Hanem azért, mert a Borknagar énekrészei itt már egyértelműen elindultak a pop felé és mérgezően fogósak. Nem csak Simen, hanem Lars Nedland is a legjobb formáját hozza és a korábban nagyon cirkalmas hangszeres részek is ehhez idomulnak néhol, például a Lights-ban vagy a Wild Father’s Heart-ban. De persze ez még mindig északi folk metal, amiben rengeteg reszelős riff van, elképesztően sok gitárdallam, és nagyon monumentális szintirészek. A dalok viszont néhol sokkal intimebben, földhöz közelibbek, de olyan is akad (Up North), amikor a zene az Audrey Horne-féle (késő-korszakos) rocknroll-metált juttatja eszembe. A Borknagar a Winter Thrice után elkapta a fonalat és ez a lemez is hallgattatja magát úgy, hogy minden alkalommal egy-egy új részletet lehet felfedezni, miközben már az első lejátszásnál letaglózó erővel hat néhány dallam. Egyedüli gond csak az, hogy ide is sikerült írni néhány töltelékszámot, de ezen könnyen túl lehet lépni. (4/5)


borknagar ezt hallgasd



2019.09.30. 11:01 – -dj-

Nothing - Egybekezdéses ítélet a Korn új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kornnothing.jpg

Egy Korn-lemez megjelenése ma már nem olyan zeneipari szenzáció, mint mondjuk a Follow The Leader idején volt 1998-ban. Szépen gyártják a lemezeket, kifejezetten sokat koncerteznek, kiszolgálják az amúgy stabilnak tűnő rajongótábort, de olyan megrázó erejű dolgokat nem tesznek le az asztalra, mint mondjuk a Life Is Peachy volt. Az új lemez is összetéveszthetetlenül Korn, minden összetevőjével együtt: van Davis-nyafogás rögtön az intróban, van sok húzós hip-hop groove, rajta sok röfögő riff, és bődületesen fogós refrének. Ez utóbbi a legfeltűnőbb. A refrének patikamérlegen lettek összerakva, egyszerűen nincs olyan, amelyik ne ütne. A produceri listát látva ez mondjuk nem is véletlen. Több dalszerző segítségével lettek kisimítva az egyenetlenségek, rendbetéve a rakoncátlankodó dallamok. Más kérdés, hogy még ha a tapasztaltabb fül ki is szúrja ezt az alaposságot, még neki is átjön, hogy ez egy szórakoztató lemez. Hibátlansága az egyetlen hibája. (4/5)


korn



2019.09.25. 15:00 – Lángoló Gitárok

Tükrömtől a napóráig - Dalról dalra a Kisavas egy nap alatt rögzített EP-je, a Pünkösdi királyság

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kisavas_foto_nagy_akos.jpg

Formabontó módon vizuális anyagot is készített legutóbbi ötszámos kislemezéhez az alternatív ízű rockban utazó miskolci KISAVAS. Az egy nap alatt rögzített anyagot bátran ajánljuk mindenkinek, aki szívesen hallgat sok tiszta hangszínnel dolgozó, helyenként a műfaj hazai klasszikusainak hangulatát felidéző, olykor kifejezetten asszociatív dalszövegekkel operáló zenéket. Az anyagot a zenekar tagjai dalról dalra is bemutatják a folytatásban. (Fotó: Nagy Ákos)


magyar rock miskolc alternatív dalról dalra kisavas teljes ep #hangfoglaló2019



2019.09.22. 14:00 – Rácz Mihály

Ráhangolódva - Három Fonós lemez kritikája

A Rozsdamaró, Paár Julcsi és a Parno Graszt friss albumairól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rozsdamaro.jpg

A népzene akkor igazán vonzó lemezen, ha egészen közel jár ahhoz a tisztaságfokhoz és sallangmentes kifejezési módhoz, ahogyan az valamikor az egyszerűbb és természetesebben működő életterekben létrejött. A paraszti zenékben úgy volt helye ezzel együtt az improvizációknak és egyéni ízeknek, hogy az eredendő szándék és a közös nyelv kódja sosem sérült. Egyszerűen szólva mindenki tudta a közösségben, hogy mi miért történik. Az énekes dalok, a szövegek és a bővérű vonószenéken túli legegyszerűbb furulyanóták is kifejeztek hangulatokat, létállapotokat, és az egyén a zenén és éneken keresztül kapcsolódni tudott a közösségi én megnyugtató és biztonságot adó közegéhez, megélve és feldolgozva közben saját megéléseit. (Fotó: Rozsdamaró Facebook)


kritika folk magyar magyarország népzene lemezajánló fonó parno graszt rozsdamaró paár julcsi #hangfoglaló2019



2019.09.20. 15:00 – Lángoló Gitárok

Elektronikus underground popzene - Dalról dalra a Gravel Shores első albuma, az Akvamarin

Dalról dalra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gsbandphoto.jpg

Czakó Dániel Gravel Shores nevű egyszemélyes projektje tagadhatatlanul az egyik legfurcsább zenei entitás a magyar undergroundban, mely név alatt - ahogy erről már korábban írtunk - a black metal felől érkezett, számos hazai zenekarból ismert énekes és dalszerző kifejezetten popzenei hangszerelésű és formátumú szerzeményei látnak napvilágot. Ez persze elsőre elég meredeken hangzik, de akik elég bátrak ahhoz, hogy tegyenek egy próbát a most megjelent, Akvamarin című debütalbummal, könnyen lehet, hogy kellemes meglepetésben részesülnek. A folytatásban a teljes anyag meghallgatható - dalról dalra!


magyar pop electro dalról dalra teljes album gravel shores czakó dániel



2019.09.20. 11:00 – Nihil_AK

Viking jövendölés - Hallgasd meg az Ereb Altor új albumát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ereb_altor.jpg

Mára virradóra érkezett meg a svéd Ereb Altor nyolcadik albuma. A Järtecken - Jövendölés - című friss anyag dalait az északi legendák inspirálták, zeneileg pedig tökéletes metszéspontját adják a black, a viking és a folk metalnak, hiszen a bő háromnegyed órányi játékidejű, nyolc dalt, és egy rövid, de annál hangulatosabb zárótételt tartalmazó albumra egyaránt jellemző az emelkedett, epikus hangulat, a dallamos énekre építő kórusok, de ugyanígy felbukkannak hagyományosabb, extrém vokalizálással kísért szélvészgyors témák, és a skandináv dallamvilág is azonnal felismerhető. A Järtecken a Hammerheart Records gondozásában jelent meg több formátumban - a folytatásban teljes terjedelmében is meghallgatható a lemez.


folk hír svédország black metal új lemez viking metal teljes album ereb altor hammerheart records



2019.09.20. 10:10 – Lángoló Gitárok

B-filmek, fantombolygó, korallkastély - Dalról dalra a Carnival Youth Good luck című albuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img-14_1.JPG

A Sziget után önálló koncerttel tér vissza Budapestre a lett indie-rock trió, a Carnival Youth. Az augusztusban megjelent Good Luck a zenekar harmadik nagylemeze, egy igazán színes anyag, a zenekarra jellemző üde dallamokkal, de ezúttal bőven adtak teret a kísérletezgetésnek is. Erről árulkodnak az eddig megjelent klipek is, melyek hol a ‘hetvenes évek B-filmes vilàgát jelenítik meg Boys Do Cry, hol Dale Cooper paranoiáját, mint a Phantom Planet, vagy éppen mindennapjainkra reflektálnak és tartanak elé görbe tükröt, mint a Desktopban. A Brazíliában rögzített album dalaival vasárnap érkezik a zenekar a Dürer kertbe, addig itt az alkalom, hogy megismerkedjetek a lemezzel, ha eddig még nem tettétek volna. 


indie rock lettország dalról dalra teljes album carnival youth



2019.09.10. 10:32 – -dj-

Dominion - Egybekezdéses ítélet a Hammerfall új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hammerfall_dominion.jpg

A kétezres évek végén a Hammerfall első lemezének óriási szerepe volt abban, hogy az agresszívabb, punk, hardcore, death zenék mellett elkezdjek klasszikus heavy metalt hallgatni. Igen, nálam ez fordítva volt. Nem az Iron Maiden volt a belépő, hanem a Ramones, a Bad Religion, a Biohazard, a Sick Of It All után jött az In Flames, és aztán innen érkezett a Hammerfall, amelyik megmutatta nekem, hogy a legtöbb kedvencem eredője a klasszikus heavy metal. Aztán a második lemez után elengedtem a zenekart, akkor még revelációként hatott a zenéjük, de aztán nem tudtak lekötni, majd a legutolsó két lemezüknél közel ugyanazt tapasztaltam, mint régen. Talán csak egyszerűen jobb dalokat írtak, talán csak nekem volt kedvem nosztalgiázni, mindenesetre azok az albumok visszahoztak valamit a kétezres évekből. Az új, Dominion című album csak félig folytatja ezt a sort. Nem arról van szó, hogy újra modernizálni akarták volna magukat, mint az Infected lemezzel, hanem inkább az egyenes vonalú hard rock felé nyitottak kicsit. Persze a kapirgálós riffek, a kétlábdobos számok ugyanúgy itt vannak, és azok egyik fele erősebb, a másik fele gyengébb. Továbbra is jó Hammerfallt hallgatni, de ha igazán jó dalokat akarok hallani, akkor én inkább vissza nyúlok a Glory To The Brave-ig, vagy az utolsó két lemezig. (3/5)


hammerfall



2019.09.07. 16:16 – Lángoló Gitárok

Lycanthropia - Death metal vérszerződés dalról dalra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

54256884_2284888018200030_4692316491742183424_n.jpg

A death metal stílusban nem kifejezetten szokványos duó felállásban készítette el bemutatkozó albumát a dunaújvárosi Lycanthropia. A Blood Contract valószínűleg mindenkinek élvezetes hallgatnivaló lesz, akik szeretik a műfaj old school hangulatú, de helyenként kifejezetten technikás riffeket is csatasorba állító képviselőit. Amellett, hogy a folytatásban a teljes albumot végighallgatjátok, a zenekar tagjai a lemez anyagát is bemutatják nektek - dalról dalra. 


magyar death dunaújváros metal death metal dalról dalra teljes album lycanthropia



süti beállítások módosítása