Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az idén eddig megjelent metálközeli lemezek közül válogattunk most ki párat, amiket kellő oda nem figyeléssel, kizárólag háttérzenének érdemes hallgatni. Behatóbb tanulmányozást, mélyebb értelmezést egyáltalán nem igényelnek. A Lét és a Létezés adekvát kérdéseire nem fognak nekünk választ adni, sem zenei, sem szövegi értelemben, viszont kitűnő másodlagos zajforrások lehetnek a szokásos hétköznapi tevékenységeink során. (A képen az Alcest látható.)
A Vad Fruttik a magyar zenekarnevek közül talán a legrosszabbat viseli. Nagyjából egy szinten van a Depresszióval. Nem is azzal van a baj, hogy nem jelentenek semmit, vagy utóbbi esetén nagyon is mondanak valamit, hanem hogy az a mondanivaló semennyire sem kapcsolódik a produkció komolyságához és erejéhez. A Vad Fruttik már jó ideje építi magát, és ez nem csak a külsőségeket jelenti, hanem a zenei irányt. Mostanra az egyik leginkább mai, aktuális gitárpopzenekar lettek Magyarországon, már ha az aktualitást a brit színtér jelenti. A Darabok minden hibája ellenére, szintén komoly produkció..jpg)
Már akkor is ő volt a rivaldafényben, amikor minden idők egyik legsikeresebb lánycsapatában, a Destiny’s Childban énekelt. Aztán a feloszlás után Beyoncé megalapozta szóló karrierjét a Dangerously In Love című lemezzel, bár sokaknak addig is úgy tűnt, hogy a Destiny’s Child valójában egyet jelent Beyoncéval, és csupán az eladhatóság kedvéért tettek a háta mögé még két-három szexis majdnem-vokalistát. Telt-múlt az idő, Beyoncé meg csak szállította a bulis számokat, és bármilyen jó hangi adottságai is vannak, azt szinte sosem tudta megmutatni, hogy több egy átlagos, futószalagról kikerült énekesnőcskénél. Ugyan voltak nagyívű balladái, de ezek valahogy soha nem kaptak akkora hangsúlyt, mint az ereszd el a hajamat számok.
Dresch Mihály életműve hatalmas, a nyolcvanas évek közepe óta közel húsz albumot adott ki szólóban, duóban, vagy az aktuális quartetjével. Leginkább ez utóbbiakkal. Ennél is több a közreműködések száma, de most ne merüljünk el biográfiájában, a honlapján minden megtalálható. Az utóbbi évekre koncentrálva azonban látszik, hogy a sokféleségben utazva tartja frissen és energikusan magát. Legutóbb például zenekarának cimbalmosával, Lukács Miklóssal adott ki duólemezt, amit nagyon szerettünk, és ennek hangot is adtunk itt. Lukács Miklós persze közel sem csak a Dresch Quartet cimbalmosa, de most ebbe sem mennék bele jobban, mindenesetre érdemes utánanézni pályájának, amit hangszerével művel, az kimeríti, sőt jócskán ki is bővíti azt, amit erről el bírunk képzelni. Az a Labirintus duólemez csodálatos hangfolyam visszahallgatva is, megannyi valós és megálmodott tájékot bejár, és ha már belevágtunk, lépjünk még hátrébb, és vegyük elő újra a 2011-es Fuhunt, ami pedig az előző Quartet album. Azon azt találjuk, hogy Dresch Mihály cseppet sem őrlődött fel az évek sűrűjében, és sűrűjétől, én például rendszerint megadom neki a bizalmat, hagyom magam sodortatni akárhová – és mindig máshová visz. Dresch zenéjének egyik kulcsa, hogy vele tényleg nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Persze ez adódik a nagy ívű és léptékű szólók, improvizációk sorából is, de nem csak, és nem feltétlenül műfajából következően.
Sepultura - The Mediator Between Head And Hands Must Be The Heart
Imperial State Electric – Reptile Brain Music
Bajdázó - Örökös zene 
A címben a mondat első fele a Buda Folk Band saját stílusmegjelölését takarja, azaz ők úgy fogalmaznak pontosabban saját zenéjükről, hogy Magyar világi népzene. Mi több, új lemezüknek ezt a címet is adták, minimum miheztartás végett. Már az alapítás körül megszületett bennük ez a meghatározás, és ez egyrészt rendben is van, nyilván segít a tájékozódásban, de akár el is ijeszthet gyengébb idegzetűeket, ami nagy kár lenne. De ne rohanjunk ennyire, először nézzük, ők maguk mit mondanak erről: „Mindannyian népzenészek vagyunk, ezt a zenét szeretjük a legjobban játszani, ám színpadon lépünk fel, a színpad vonzása pedig olyan, hogy nem lehet egy egész széki táncrendet a közönség elé vinni. Ezért úgy gondoltuk, hogy abból a zenéből kiindulva, amelyet tanultunk és tanulunk a mai napig, koncertképes, színpadi anyagot hozunk létre, melyben helye van táncnak, éneknek, különböző népek különleges hangszereinek, és még sok minden másnak. Az áthangszerelés, a feldolgozás vagy átdolgozás pedig, mint például a füzesi zenében a koboz, öregbíti, vagy épp fiatalítja a népzenét. Ez a gondolatmenet szülte meg azt a kifejezést, zenét, amelyet mi magyar világi népzenének hívunk. Amit színpadra viszünk, az nem feltétlenül és kizárólag a tradícióban gyökerező népzene, hanem népzenei ihletésű, de modernebb, „világibb” zene. Ezt azonban semmiképp nem elektronikus eszközökkel szeretnénk létrehozni, ahogy ez a világzenében gyakran előfordul, hanem akusztikus népi hangszerekkel. Számainkat el lehetne játszani szólógitárral meg dobszereléssel is, de akkor nem fog az a fajta érzelemvilág, életérzés kitörni belőle, amit mi minden számba igyekszünk belesűríteni.” (Részlet Asztalos Emese 2011-es interjújából.)