2019.02.21. 13:59 – Kovács.Attila

Sátáni közhelyszótár - Meghallgattuk a Rotting Christ The Heretics című lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rotting_christ_the_heretics.jpg

Egyszer tényleg össze fogok most már állítani egy listát, amelyben felsorolom azokat az intő jeleket, melyek felbukkanása esetén semmi esetre sem szabad egy zenekarban megbízni. Ezek egyike, amikor egy metálzenei produkció különféle egzotikusabb nyelvekbe csomagolja az egyébként túl közhelyesen hangzó dalcímeit és szövegeit. Legalábbis a Rotting Christ friss albumát hallgatva elsőként ez jutott eszembe.


kritika görögország metal black metal rotting christ ezt hallgasd extrém metal



2019.02.20. 11:50 – Rácz Mihály

Forgatóstól a pszichedelikus folkig - Négy kivételes hazai lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pearly_clouds.jpg

Van még néhány olyan elmaradásunk folk és világzene ügyben tavalyról, amiket nem akarunk megkerülni, de vadonatúj, év eleji megjelenés is került hozzájuk időközben. A ténylegesen közös bennük: mindegyikük más, így persze nagyon sajátos karakterrel, zeneiséggel, gondolatisággal formálódtak magas minőséggé; tán már az elején kimondhatjuk: hiba lenne nem megismerkedni velük közelebbről. (Illusztráció: Pearly Clouds Facebook)


kritika folk világzene ethno lemezajánló world music ezt hallgasd cserepes károly szabó enikő pearly clouds pásztorhóra magos együttes



2018.10.31. 10:51 – Magyar Ádám

Magamnak, meg aki szereti - Kritika a negyedik Szabó Benedek és a Galaxisok-lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Szabó Benedek és a Galaxisok egyike a poszt normális Petőfi Rádió"-korszak kevés alternatív zenei sikertörténetének. Ennek a legfőbb oka az, hogy egy csomó olyan daluk van, amivel nagyon könnyű azonosulni, na meg persze Benedek szuggesztív személyisége is segít a dolgon. Most ott tartanak, hogy az A38-as lemezbemutatójukra villámgyorsan elfogytak a jegyek, ezért végül két koncert lesz, és valószínűleg csak azon múlik, hogy lesz-e belőlük igazán népszerű közönségzenekar, hogy szeretnének-e azok lenni. Az októberben megjelent, Lehet, hogy rólad álmodtam című negyedik nagylemezük alapján úgy tűnik, hogy nem.


kritika lemez ezt hallgasd szabó benedek és a galaxisok



2018.10.04. 12:39 – Kovács.Attila

Kései klasszikus - Meghallgattuk a Voivod új lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_wake.jpg

Így utólag már nem tudom eldönteni, vajon a megérzésem volt helyes legutóbb, vagy csak azt akarom igazolni utólag, de az idei Voivod, ami a kanadai sci-fi trasherek tizennegyedik albuma, egyértelműen a zenekar egyik legjobb alkotása, ami bőven állja az összehasonlítást a nyolcvanas évek klasszikus Killing Technology, Dimension Hatröss, The Nothingface hármasával, de akár a huszonegy éve megjelent, számomra mindenképpen titkos klasszikusként számon tartott Phobos anyagával is. Ez pedig baromi nagy szó, mivel metálos körökben manapság eléggé elterjedt az a kényelmes alapállás, hogy nagyjából senki nem várja el egy évtizedek óta pályán lévő zenekartól, hogy versenyre keljen az évtizedekkel ezelőtti önmagával. És bár a Voivod tagjaitól sem várta el ezt senki, ennek ellenére sikerült egy modern kori klasszikust leszállítaniuk a The Wake nyolc dalával. Az ismertető - kritikáról ebben az esetben nem nagyon beszélhetünk - lényege nagyjából ennyi lett volna, de a folytatásban a rend kedvéért néhány érvvel is alátámasztom a megállapításaimat.


kritika metal progresszív voivod thrash ezt hallgasd



2018.09.21. 12:12 – Kovács.Attila

Kevesek által járt úton - A Manes új albumáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

smds_manes.jpg

A Manes egyike a tágabban vett egykori norvég színtér azon társulatainak, akik a black metalos indulás után mára komoly elektronikus zenei behatásokkal dolgozó, experimentális zenét játszó csapattá váltak. Nem túl gyakori az effajta átalakulás, ugyanakkor annál izgalmasabb, egyedibb világok alakulhatnak ki a kevesek által járt út mentén, gondolhatunk itt az Ulverre, vagy a The Third and the Mortal méltatlanul kevesek által ismert kései korszakára és a Memoirs lemezre. A Manes új albuma, a Slow Motion Death Sequence kitűnő példa arra, milyen értékek születhetnek akkor, ha egy zenekar nem szigorúan vett műfaji keretek között dolgozik, és nem is fél a saját törvényei szerint alkotni. 


kritika rock norvégia metal electro indusztriál experimental ezt hallgasd manes



2018.09.16. 09:45 – Kovács.Attila

Variációk egy sátánra - Meghallgattuk a Deicide új lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

de-820x820.jpg

Ugyan pár hete az egyik új dal kapcsán tréfálkoztam kicsit Glen Bentonékkal, attól még eszem ágában sincs számon kérni rajtuk holmi megújulást, hiszen egy Deicide nevű zenekartól mégis milyen zenét és szövegeket várhatna az ember? Az új lemez, az Overtures in Blasphemy korrekt, színvonalas munka, ugyanakkor izgalomnak, meglepetéseknek nyoma sincs rajta.


kritika deicide death metal ezt hallgasd glen benton



2018.09.15. 10:00 – Rácz Mihály

Igennel felérő nemet mondás - A Tudósok új válogatásalbumáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tudosok_vinyl_1.jpg

Vannak a pillanatok alatt kultikus státuszt elérő bandák, őket bizonyos momentumok erre predesztinálják: a nyilvánvaló bátorság, a kompromisszumok elutasítása, a zsigeri megvalósító szándék, a tobzódó energiák, a kreativitás, a lángoló szabadságvágy. A Tudósok olyan elődökhöz vezethető vissza a mindennemű avantgard törekvések mellett konkrétabban, mint Captain Beefheart, a Bizottság, a Residents, a Blurt, ezek némelyike kortársuk is, akárcsak a megboldogult és szintén zseniális Ápolók volt. Ebből is látszik, hogy ne műfajokban gondolkodjunk, a Tudósok jazz-punkja zeneileg talán a Blurt-tel rokon leginkább, drMáriás üvöltve elbeszélő éneke és trombitálása pedig a legkívánatosabb zaklatások közül való, ami csak kitermelődött a jazz hőskora óta. A Tudósok zenéje éppannyira funk, mint rock, és van olyan felajzóan nyers és lendületes, hogy nem is szabadna véget érnie egy óra után.


kritika jazz funk punk avantgárd drmáriás tudósok ezt hallgasd



2018.05.15. 14:49 – Kovács.Attila

Vastapstól vastapsig, a csomagtartóban két rönkfával - Miskolci Szimfonikusoktól a pozvakowskiig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozvakowski_miskolc.jpg

Amikor láttam, hogy apám vidoran integet úgy harminc méterről egy ránézésre ötven kilós, nála csak egy fejjel alacsonyabb rönkfát fogva, már sejtettem, hogy nem lesz átlagos estém. Az öregnek az szokása, hogy soha nem mond pontos címet, ha valahová ki kell ugrani segíteni - ez általában különböző faanyagok szállítását jelenti, magyarul roadolok az asztalosmunkához -, hanem nekiáll elmagyarázni, hol merre kell fordulni. Ennek végighallgatása mindig egyfajta türelemjáték, aminek a végét az "Apa, utca, házszám?!" kérdés elhangzása jelenti, de az évek során már hozzászoktam, hogy az öreg tudathorizontját nem nagyon zavarják olyan úri huncutságok, mint az internet, meg az azon két kattintással megtalálható térképek.


vélemény kritika rock hangverseny noise komolyzene pozvakowski debussy miskolci szimfonikus zenekar



2018.05.10. 09:09 – Rácz Mihály

Mondanánk most is, hogy világzene...

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cimbaliband.jpg

...de az alábbi öt remek magyar album nem mindegyike kívánja meg ezt a címkét, és ez jól is van így. Közös nevezőként a folk persze alap, de van itt mély-sűrű jazz, sőt, rock lemez felütésként. Ne is vacakoljunk előre, vegyük sorba ezt a tavaszi merítést, és majd csak kisütünk valamit közösen. (Fotó: Cimbaliband Facebook)


ajánló kritika jazz folk rock lemez világzene etno kiss ferenc dresch quartet ezt hallgasd cimbaliband holddalanap papaver cousins etnofon zenei társulás



süti beállítások módosítása